Sokak számára ismerősen csenghet Lovas Lajos neve, hisz két korábbi regénye, az Agydobás és a Jó reggelt délben kimondottan egyedi színt képvisel a hazai fantasztikum palettáján (előbbi még a Zsoldos Péter-díjat is kiérdemelte). Nincs ez másként a Galaktikában megjelent novellái, ill. új regénye, az N kapcsán sem. Utóbbi kötet apropóján beszélgettünk a szerzővel. 

Galaktika: Hogy kerültél kapcsolatba a sci-fivel?

Lovas Lajos: Olvasóként. Tizenhat éves koromban a barátom mesélt nekem a Galaktikáról, úgyhogy megvettem a 45-ös számot, majd mindent, amire rá volt írva, hogy Kozmosz könyvek. Ekkor írtam az első sci-fi novellámat is, de sajnos elkallódott úgy tizenöt éve.

G.: A hazai sci-fi körökben mozgó emberek is ritkán találkozhatnak veled, a neten sem vagy túlságosan aktív (bár írói blogot vezetsz). Ez külső körülményeknek tudható be, vagy egyszerűen nem szeretsz a „sűrűjében” lenni?

L.L.: Valóban kerülöm a tömeget, de vádolhatok külső körülményeket is. Az elmúlt négy évben Zsámbékon, a városomban dolgozhattam, és valahogy egyre kevésbé szívesen hagytam el a közigazgatási területünket. Most úgy alakul a sorsom, hogy megint Budapesten fogok dolgozni, így könnyebben eljutok majd sci-fi körökbe is. Azért, ha nagyon hívtak valahova, akkor általában elmentem. A nagyont ez esetben inkább régimódiasnak kell érteni, mert azt a mail-címem, amelyre a meghívókat szokták küldeni, általában havonta egyszer nézem meg, és hát, általában ilyenkorra már véget ért az adott találkozó. Tehát, ha valaki felhívott, akkor elmentem. Tavaly legalább egyszer voltam Galaktika-esten.

G.: Az Agydobás és a Jó reggelt délben igencsak egyedi színt képvisel a hazai sci-fi palettán. Mi késztetett arra, hogy ilyen stílusban alkoss?

L.L.: „A stílus maga az ember”. Amit írok, az vagyok én. Írhatnék realista prózát is, képes volnék rá, de a második bekezdésnél alighanem elkezdenék csodálkozni magamon, majd felnevetnék, hogy mekkora farizeus is vagyok, a harmadikban meg már benyomnék magamnak egy fricskát. Szóval, a jelek szerint, szépirodalmat csak ilyet tudok írni.

G.: A novelláid is többnyire könnyed darabok. Mit szeretnél elérni velük, tisztán szórakoztatni, vagy esetleg mélyebb mondanivalót is belecsempészni a sorok közé?

L.L.: Oh, igen. Ezt rendre megkérdezik tőlem. Ha figyelmesen olvasol a soraim között, akkor felfedezed bennük az élet nagy kérdéseit, de tényleg. Mint mindannyian, akár tudjuk, akár nem, ezekre keressük a választ. Nagyjából, hogy idézzek a Jó reggelt délben epilógusából: mi végre vagyunk a világon, és mik Isten tervei velünk? Az hogy a hőseim nem rendelkeznek pontos válasszal, nem jelenti azt, hogy ne törekedhetnénk velük együtt jónak lenni. Abban meg biztos vagyok, hogy a nevetés segít megtalálni önmagunkat, és választ kapni a végső kérdésekre. Egyszóval szórakoztatni szeretnék, nem utolsó sorban saját magamat. Amikor a regényeimet írom, gyakran hangosan felnevetek. Persze csak módjával, mert a regényhősökre is vigyázni kell. Nem lehet akármit megtenni velük. Akármilyen kalandokba keverednek is, nagy bajuk sose esik.

G.: Idén a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatában jelent meg a harmadik regényed, a titokzatos című N. Ez is olyan könnyed hangulatú, mint az előző két regény? Mesélnél pár dolgot a könyvről?

L.L.: N, mint Nem igazán mesélnék. Na jó, mégis. Képzeld el, hogy magadhoz térsz egy kórházban, de nem tudod ki vagy, nem ismersz senkit, és fogalmad sincs a körülötted lévő világ ökölszabályaidról. Ám rengeteg pénzed van, és van elég eszed ahhoz, hogy rájöjjél, mire lehet használni. Megvehetsz bármit, házat, autót és embereket is. Az N egy fejlődés-kalandregény. Nándi először rájön arra, hogyan tud életben maradni egy teljesen ismeretlen világban, és egyre több, elsőre kellemes meglepetés éri a gazdag ficsúrok világába lépve. Utóbb kénytelen lesz valódi emberi kapcsolatokat kiépíteni, választani hamisság és igazság között. Így maradhat életben. Szerintem jól vizsgázik. Mint Rousseau vadembere, úgy mutat nekünk tükröt, hogy görbét-e vagy sem, azt majd eldöntheti mindenki saját maga. Most, a fülszövegszerű válasz után csak annyit: az egész a nőkről szól. Mindent meg is tudhat róluk az olvasó. Most, a közeljövőben, és mindörökké. Mellesleg N a jövő forradalmára, de ha most elárulnám, hogy miért és hogyan, akkor lelőném a könyv egyik kulcspoénját.

G.: Sokszor hasonlítják az írásaidat Dévényi Tibor vagy Douglas Adams műveihez. Ha neked kellene mondanod egy vagy több írót, akiket példaképednek tekintesz, kiket neveznél meg?

L.L.: Douglas Adams írásait nagyon szeretem. A Galaxis útikalauzt mindig megtalálom az egyébként szénakazal-rendszerű könyvespolcomon. A másik meghatározó élményem a sci-fi régióból Robert Sheckley. A Kozmikus főnyeremény és a Státuscivilizáció, szintén a világirodalom kiemelkedő alkotásai közé tartoznak. Most hosszas felsorolást kéne kezdenem, de inkább két kortárs filmet említenék: OSS117: Képtelen képregény Jean Dujardinnel a főszerepben, és a felülmúlhatatlan José Luis Torrente [a Torrente című filmből - Galaktika]. Mindkettő száz százalékos sci-fi, mert bár egyetlen űrhajó sem bukkan fel bennük. De az idegenek itt járnak közöttünk, sőt, lehet, hogy mi magunk vagyunk ŐK.