Akciós könyv

asimov_sfblog.jpg

Akciós könyv

stalker_sfblog.jpg

Rovatok

Egyben

Akciós könyv

banner_felkavaro2.jpg

Utolsó kommentek

Friss topikok

Külső feed

Nincs megjeleníthető elem

Hová tűntetek, régi jó sorozatok?

2012.05.18. 12:07 :: Zvezda

Ki emlékszik még rájuk? Miért nem vetítik a TV-ben a sokadik Helyszínelők és a tucatnyi orvosos-műtős-szakszavakkal telepakolós sorozatok helyett? Pedig annak idején, bő 10-15 évvel ezelőtt el sem lehetett minket vonszolni a képernyők elől. Kicsit régi, kicsit gagyi, de szeretjük mindet. Íme a lista, a teljesség igénye nélkül. Kommentekben bővítsétek!

 

5. Végtelen határok (Outer Limits, 1963-1965, 1995-2002)

A sorozat létjogosultságát a vetélkedés teremtette meg. Az ABC csatorna a CBS-en sugárzott Alkonyzóna ellenlábasaként alkotta meg, hogy jelentős számú nézőt csábítson át magához. A manőver nem volt éppen sikeresnek mondható, az első évad alkotói felmondtak, a kevesebb epizódból álló második évadot már új gárda készítette. 1965-től harminc éven át szünetelt a sorozat, majd 1995-ben, az akkor nagy népszerűségnek örvendő "leporolás" (régi sorozatok folytatása, újraforgatása) következtében a Végtelen határok is kapott egy újabb esélyt. Meghálálta, hiszen hét évad készült belőle. Az epizódokat Kanadában forgatták, és több, későbbi sorozat híressé vált színésze is szerepet kapott benne egy-egy rész erejéig. Így találkozhatunk pl. a Csillagkapu és a StarTrek több szereplőjével is.

4. X-akták (The X-Files, 1993-2002)

Tegye fel a kezét, aki nem félt legalább egy rész horrorisztikus alakjától! Senki nem jelentkezik? Megértem. Személyes kedvencem a sorozat gyerekkori éveimből, amit hétfő esténként, szigorúan csak az univerzum legnagyobb varázserővel bíró tárgya, a takaró alól kikandikáló szemekkel mertem megnézni.
Fox Mulder és Dana Scully nagyon szigorúan atomtitkos FBI ügynökök, akik földönkívüliek (és mellékesen sok-sok epizódban paranormális jelenségek) után nyomoznak. Az alternatív őstörténetben, amelyet a készítők külön a sorozat kedvéért kieszeltek, egy kolonistáknak keresztelt idegen faj lakta bolygónkat egészen az utolsó jégkorszakig - akkoriban már nem volt elég tetszetős ez a környék számukra, ezért elhagytak minket. Csakhogy vigyázat! 2012-ben, a maja naptár lejártakkor visszatérnek, hogy elvegyék tőlünk a Földet! (Már csak pár hónap, segítség!) Ezekkel a kolonistákkal, és más, egyéb, kevésbé intelligens földönkívüli fajokkal is bőven meggyűlik a baja ügynökeinknek, hogy az egyéb lényekről, jelenségekről, mutánsokról már ne is beszéljünk. Izgalmas, ugye? Nosza, töltsétek, hiszen már csak pár hónap van hátra az életetekből, úgy nem távozhattok innen, hogy az X-akták összes, mind a 202 epizódját plusz a hozzá készített mozifilmeket ne láttátok volna!

3. Babylon 5 (Babylon 5, 1993-1998)

A szép emlékű TV3 sugározta elsőként magyarul, majd a csatorna megszűnésével az RTL Klub vette át idehaza. A Babylon 5 (aki nem tudná, az nagyon fiatal még) egy 8 km hosszú, 2,5 millió tonna súlyú, forgó űrállomás, aminek rendeltetése, hogy a béke szigeteként  működjön, és előmozdítsa az univerzum ismert, civilizált fajainak kölcsönös egyezményeit, kereskedelmét, tehát afféle űrbeli nagykövetség. Ez természetesen nem mindig sikerül, a legtöbb politikai intrika az itt élő fajok képviselőitől ered, ahol az emberiségnek először a békebíró szerepe jut, később, az évadok előrehaladtával azonban már egyedül csak ez az állomás jelenti a reményt a sötét erők háborújából kiemelkedő győzelemre. A Babylon 5 a sci-fi sorozatok úttörője, bőven megelőzte korát a vizuális effektusok alkalmazásában és a számítógépes grafikák terén. Ennek köszönhető, hogy még ma is bőven elfér olyan sorozatok mellett, mint a Battlestar Galactica vagy a Firefly.

2. SeaQuest DSV (SeaQuest - A mélység birodalma, 1993-1996)

A story szerint 2018-ra a bolygó nagy részét elborították az óceánok. A találékony emberiség elkezdett a víz alá építkezni, egész kolóniákat, önálló városállamokat létrehozva. A SeaQuest egy kard formájú, óriási tengeralattjáró, ami az EVISZ, az Egyesült Világtengerek Szervezetének (afféle ENSZ utód) legerősebb hajója, a béke fenntartója, az óceánok alatti világ határainak őrzője. Legénysége csak a legjobb tengerészekből, tudósokból áll, mindez az emlékezetünkben halhatatlanná vált Nathan Bridger kapitány vezetése alatt. A sorozat három évadot élt, az utolsó már SeaQuest -2032 néven futott. Itthon az RTL Klub sugározta több alkalommal, elsőként 1999-ben. Bár mára a sorozat technikai megoldásai kissé gagyinak tűnnek, epizodikus történeteinek jelentős része még mindig foglalkoztatja fantáziánkat. A főszereplők közül sajnos többen eltávoztak az élők sorából: a kapitányt alakító Roy Scheider 2008-ban rákbetegségben hunyt el; a fiatal számítógépzsenit játszó Jonathan Brandis pedig 2003. november 11.-én követett el öngyilkosságot.

1. Sliders (Sliders, 1995-1999)

A "csúszás", mint fogalom eredője a Sliders. Aki nem ismerné a történetet: Quinn Mallory fizika szakos zseni otthonának pincéjében feltalálja a dimenzióutazást. Az átjáróba három személy szándékosan, negyedikük pedig véletlenül kerül bele, és csúszik át egy párhuzamos világba. Csakhogy van egy kis bökkenő: a kaput szabályozó irányítókészülék nem tudja a hazautat. Ezért a sliderek kénytelenek vakon csúszni, azaz minden világot bejárni, amíg haza nem jutnak - márpedig a párhuzamos univerzumok száma végtelen.
Ez az apropó remek ötletanyagot szolgáltatott a sorozat írói számára, hiszen a "mi lenne, ha" kérdésre adható, számos variációt beleszőhették az epizódokba. Az évadok előrehaladtával azonban néhány szereplő kicserélődött, mások kiszálltak, megint mások meghaltak (mint karakter). Sajnos az ötödik évad végére borzasztóan felhígult a sorozat, ezért jobb ízlésű ember csak négy évadot vall be. Rajongói oldalakon megjelentek hatodik, sőt hetedik évadbeli cselekményleírások is, de ne dőljünk be, sajnos kamu az egész. A szereplők közül a Quinn-t alakító Jerry O'Connell nevével találkozhatunk nagyobb filmes produkciókban is, mint például A Mars-mentőakció, Vadkanok, vagy a Kenguru Jack. John Rhys-Davies-sel pedig A Gyűrűk Ura trilógiában és az Indiana Jones 1. ill. 3. részében.


 

9 komment

Címkék: ajánló sorozat toplista

A bejegyzés trackback címe:

https://sf.blog.hu/api/trackback/id/tr104524134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dragomusevini 2012.05.18. 16:01:12

"A szereplők közül egyedül a Quinn-t alakító Jerry O'Connell nevével találkozhatunk nagyobb filmes produkciókban"

És John Rhys-Davies?? Gyűrűk ura, Indiana Jones

solymosgyu 2012.05.18. 20:17:01

Én az első kettőért nem sírok. A tobbi érdekes lehetett.

Zvezda 2012.05.18. 20:48:10

@dragomusevini: Kösz az észrevételt, valóban. Már javítottam is! :)

Zvezda 2012.05.19. 15:35:12

@Divi: Egy science-fiction blog tematikájában a Dallas sajna a legnagyobb jóindulattal sem fér bele.

Divi 2012.05.20. 12:40:10

Való igaz, hogy 6 karakter aligha képes hordozni a megbúvó iróniát :)

Skeez 2012.05.21. 22:26:35

A TV3-on volt egy angol sorozat (1998-1999 körül), ami valami olyasmi sztori volt, mint a 9es körzet, csak itt asszem nem gettóban éltek az ufók, hanem szigorúan őrzött telepen. Az egyik főszereplő egy katona csákó volt és tán azon rugóztak, hogyan tudnák visszazavarni a szürke idegeneket, akik persze nem akartak sehova menni.
Sajnos nem néztem a sorozatot, csak az utolsó részből vannak homályos emlékeim.
Akkor bántam meg, hogy nem néztem, mert a vége ütős lett.

iPedro 2012.06.27. 15:04:00

Szintén a TV3-on ment egy sci-fi sorozat, a címére nem emlékszem, de ilyen űrhajós - csatázós cucc volt, amiben az idegeneket a katonák csak "tetveknek" hívták, egy másik szálon pedig a mesterséges úton létrehozott emberek, ún. "tankok" társadalmi szerepét boncolgatták.
Ami még megmaradt belőle, hogy a főhajó neve Saratoga volt :)

Tíz éves lehettem amikor ment, nagyon szerettem, csak anyukám nem engedte nézni :)

Zvezda 2012.06.27. 16:21:17

@iPedro: Űrháború 2063
Van róla bejegyzés itt az % elkaszált sorozat című cikkben. Kár, hogy csak egy évados volt, én is szerettem:) Le is töltöm, megnézem:)
süti beállítások módosítása