Ha bárki azt hitte volna, hogy a felnövő korosztály köreiben továbbra is népszerű vámpírmitológiából már nem lehet több vért kifacsarni, tévedett: Jim Jarmusch (Florida, a paradicsom; Éjszaka a Földön; Hervadó virágok) legújabb alkotása, a Halhatatlan szeretők (Only Lovers Left Alive, 2013) sajátos szerzői hangon szólaltatja meg az elmúlt pár év erősen felhype-olt fantasy-tematikáját, de persze ki is fordítja a műfajt.

Adam (Tom Hiddleston) és Eve (Tilda Swinton) több száz éves vámpírok, akik ugyan házasok, de a világ két különböző pontján tengetik éjszakai életüket. Adam Detroit kihalt külvárosában burkolódzik magányba és zenélésbe, míg Eve a marokkói Tangerben él, ám a férfin eluralkodó depresszív hangulat miatt elhatározza, hogy hozzá költözik.  A szerelmespár nyugodt idilljét azonban felkavarja Eve felelőtlen vámpírhúgának felbukkanása, aminek Adam korántsem örül. A gyermeteg Ava (Mia Wasikowska) idegesítő jelenlétén túl a váratlan látogatásnak más negatív hozadéka is van: a fiatal vámpír bajba sodorja az egyetlen emberi lényt, akivel Adam jó kapcsolatot ápol.

A filmcselekménye fricska-szerűen eltekint a középpontban álló misztikum akció-lehetőségeitől, amikkel például a Vámpírakadémia vagy True Blood sorozat élt. A vámpírok itt nem üldözéses jelenetekben menekülő, vagy épp vadászó fantasztikus ösztönlények, hanem személyes drámákkal küzdő, kiforrott személyiségek – akiket ráadásul kivételes színészgárda jelenít meg a vásznon. A Halhatatlan szeretők ritmusa a szembeszökő minimalizmusának köszönhetően kultfilmessé vált Jarmusch-hoz mérten, de cseppet sem idegtépően csordogál: a modernizmus tempóját idéző jelenetekben a hétköznapi drámák fantasztikumba ágyazott plasztikus mása elevenedik meg. Az expozíció hihetetlenül elnyújtott, funkciója leginkább a vámpíréletmód közelhozása és ezáltal emberivé tétele a néző számára, míg a film fordulatát jelentő váratlan vendég érkezése és zavaró jelenléte pillanatok alatt zajlik le. A Halhatatlan szeretők - mondhatni - a csúcspontok előkészítésének, majd kihagyásának filmje, ritmusában az évszázadokba fagyott vámpírlét átélhető monotonitása látszik, miközben plasztikusan illeszkedik a napjainkig következetes indie-vonalat vivő rendező szerzői stílusába.

Jarmusch alkotása a teljesen hétköznapinak ábrázolt életmód mentén persze humorosan utal a mitológia számos elemére. Míg a fiatal Ava karaktere napjaink tini-fantasztikumának megidézője, addig a két idősebb vámpír az eredeti ősmítoszt képviseli, ami élesen eltérő ellenpontot képvisel a fiatal húg infantilis játszadozásaival szemben. Ezen túl a vámpírok magas életkora miatt minduntalan felbukkannak olyan kulturális gagek, amelyek által a néző időről időre kortárs, vagy épp évszázadokra visszanyúló áhá-élményt él át. Így tudjuk meg, hogy Adam depresszióra hajlamos, romantikus kedélyállapota Shelley és Byron hatására alakult ki, akikkel „anno együtt lógott”, és ha Marlowe – aki a pár közös vámpírismerőse – korábban találkozott volna vele, bizonyára róla mintázza Hamlet merengő karakterét.

További kiemelendő pont a film sajátos – és többször visszatérő – képi megoldása (mely a trailerben is látható): a rendező számos jelenetet köröző mozgásra fűzött fel. Felbukkan a főcím égboltot fényképező képében, majd a bakelitlemez forgásában és az erre átvitt, szereplőket felülről vevő, körbeforduló és lefelé haladó kameraállásban. Ez a sajátos, szinte már motivikusan visszaköszönő mozgás – a fantasztikus látvány mellett – a Halhatatlan szeretők tudatmódosított/mámoros jellegét fokozza (amely expliciten a vérivás pillanatában jelenik meg), miközben a vámpírélet önmagába záródó, végtelen körforgását jelképezi.

Jarmusch ismét megörvendeztetett minket egy álomgyári műfajt kifordító szerzői alkotással. Nem egy szokványos fantasy, erre kár is számítani. De aki szereti a rendező munkásságát, annak ez a film is kihagyhatatlan, aki pedig nyitott az absztrakcióra és a nem megszokott mozgóképes művekre, annak itt az ideje megismerkedni ezzel a stílussal! A Halhatatlan szeretők jó kezdés!

9/10

Szerzőnk eredeti cikke itt elérhető.