Akciós könyv

asimov_sfblog.jpg

Akciós könyv

stalker_sfblog.jpg

Rovatok

Egyben

Akciós könyv

banner_felkavaro2.jpg

Utolsó kommentek

Friss topikok

Külső feed

Nincs megjeleníthető elem

Homo homini deus, avagy egy rendkívüli könyv ismertetője

2013.02.20. 15:07 :: Zanphagras

Rémlátomás vagy nem rémlátomás, de mindenképpen szembe kell nézni a fejlődés fenntarthatóságával, illetve azzal a ténnyel, hogy az a pont létezhet, ami után az emberiség nem fenntartani lesz képtelen azt, hanem követni...

 

A misztikus (vagy démoni) szingularitásról van szó: arról a pontról, ahol a fejlődés önnfenntartóvá válik, és a további fejlesztést már az embernél többszörösen intelligensebb gépek végzik. Ijesztő, hogy a fejlődés akár olyan mértékben is felgyorsulhat, hogy az emberi agy képtelen lesz tartani vele a lépést...

Valami ilyesmiről (is) szól Brandon Hackett (Markovics Botond) regénye, az Isten gépei.

A történet szerint az emberiség 2027-ben egy iszonyú krízisen megy keresztül: a Nap helyén egy vörös törpecsillag jelenik meg, a Föld pedig úgy kezd keringeni körülötte, hogy csak ez egyik oldalát éri a fény... a másik oldal napok alatt örök sötétségbe és jégbe fagy. Menekültek milliói lepik el a napos oldalt - és számolatlan százmilliók hullanak el.

Az emberiség mégis erősebben jön ki a katasztrófából, mint ahogy belement: a Föld óriási szellemi és anyagi erőforrásai korlátozott területre összpontosulnak, a technikai fejlődés pedig magas fokon felpörög: a géntechnika, az önfejlesztő szuperszámítógép-személyek (omegák) és a nanotechnika után az anyagmanipuláció is megjelenik. Ez az a képesség, hogy bármit elemi részecskékre szétbontva tetszőleges tárgy hozható létre: pénz, autó, étel...

Élet...

Kerti Szofi az anyagmanipulációban helyezkedett el, abban segédkezik, hogy a sötét oldal anyagát öszegyűjtve abból a világos oldalon újabb földterületeket építsenek, növelve a lakható területek mennyiségét. Észre se veszi, hogy az ember újabb, végső kríziséhez közeledik a világ: a Föld anyaga hamarosan átveszi a pénz helyét, és az emberek gyilkolni kezdik egymást, hogy atomokat nyerjenek saját kis világaikhoz.

Még mielőtt ez bekövetkezhetne, Szofi kénytelen szembesülni a Nap problémájával: két ember jön el hozzá, akik azt állítják, ők anyagmanipulált lények - poszthumán emberek - egy másik Földről: ugyanis rengeteg Föld létezik szerteszét az univerzumban, amikben egy közös van. Mindegyik 2027-ben került el a normális Napjától. Ezek a poszthumán lények a másik Földről már több Földet találtak, azonban mindegyik letarolta és elpusztította önmagát az anyagmanipulációval. Szofi kénytelen nagyobb problémákkal szembenézni, mint új szigetek létrehozása: meg kell küzdenie a poszthumán döntés következményeivel (amit nem is ő hoz meg) és azokkal, akik a Földet ki tudja, hány példányban lemásolták és kísérleteznek vele: a rejtélyes Manipulátorokkal.

szuperallam500x170.jpg

Hackett olyan témákat dolgoz fel, amik egyre aktuálisabbak a mai világunkban is: meddig lehet elmenni az ember módosításában, mennyi szabadság és hatalom adható egy gépnek, képes-e egy gép alkotója ellen törni, és miért tenné, vagy miért ne tenné... és végül, a legfontosabb kérdés: ki vagy mi az ember, mitől ember, és jó-e neki, ha több lesz önmagánál... Az író  transzhumanista képe rettenetes és csodálatos: az ember isteni hatalmat nyer, de pontosan a saját lényegét veszíti el, az emberségét - és ki tudja, megéri-e a csere...

A zseniálisan, hihetetlenül élvezhető stílusban megírt kötetnek külön előnye, hogy a transzhumanizmusról olvasható benne egy rövid összefoglaló Bécsi József tollából Az önmaga istenévé lett ember címmel. Így ez a rohamosan közeledő problémakör mind irodalmi, mind tudományos szempontból bemutatásra kerül. Az antitechnológista tüntetésekről egy magyar ember külön keserű szájízzel olvashat, valószínűleg nem is véletlenül.

A regény sziklaszilárd tudományos alapokkal bír, mind a jelenkori technika, mind a kvantummechanika és a számítógépes technológia tekintetében, emellett közvetlen, sodró stílusa és időnként gunyoros vagy humoros hangja nagyon olvasmányossá és élvezetessé teszi mindenki számára. Igaz rá, amit egyes reklámokban hallottunk: Minden cseppje érték. És Hackett egy-egy oldalra is rengeteg cseppet bezsúfolt.

Ráadásul a Zsoldos Péter-díjas (a magyar sf legnagyobb elismerése) szerző kiváló kötete a modern technológia alkalmazásával, e-book formátumban is kapható. Bár még közvetlenül az agyunkba nem tölthetjük fel, de már a számítógépeinkre igen.

 

Cím: Isten gépei
Szerző: Brandon Hackett (Markovics Botond)
Megjelenés éve: 2008
Kiadó: Metropolis Media

 

forrás: www.booker.hu

2 komment

Címkék: könyv

A bejegyzés trackback címe:

https://sf.blog.hu/api/trackback/id/tr365095095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2013.02.21. 16:13:37

Olvastam ezeket a könyveket és nagyon tetszettek. És ami a fő: nagyon örülnék neki, ha már ott tartana végre az emberiség, hogy kedvünk szerint át tudjuk alakítani a világot és mesterséges intelligenciákkal élünk szimbiózisban.
A legjobb jövőkép, amit csak el tudok képzelni az, hogy a társadalom olyan fejletté válik, hogy gyakorlatilag megszűnik létezni. Ha minden ember szabadon hozzáfér a csúcstechnikához és kedvére alakíthatja a saját testét, az otthonát, a világot maga körül, akkor nincs többé szükség az emberi társadalomra. Meghaladható, mint elavult létforma. Képzeljünk el egy olyan univerzumot, amiben minden ember halhatatlan, senki sem rabszolga, szegény, buta és kiszolgáltatott másoknak. Mindenkinek saját bolygója, esetleg naprendszere van, ahol ő az isten és azt csinál, amit akar (kedve szerint formálhatja az anyagot). A többiekkel meg vagy tartja a kommunikációs kapcsolatot vagy nem. Ha társaságra vágyik, ott vannak neki a személyre szabott mesterséges intelligenciák, kéjandroidok, amik mindig sokkal készségesebbek, mint egy másik isten vagy istennő. Nem kell pénzért dolgozni, gyereket csinálni, a megélhetésért küzdeni, bűnöket elkövetni, hogy boldoguljon (tudjátok: hazudozás, csalás, lopás, ölés), stb. Nincs állam, nincsenek politikusok, nincsenek ráderőszakolt törvények, nincs félelem, szükség és elmúlás. Utópia? Ma még annak tűnik. Holnap viszont valóra válhat...

Navaratna (törölt) 2013.02.23. 10:42:30

Remélem egyszer sikerül a szerző ezen könyvét elolvasnom. Mindig is érdekeltek, hogy ki hogyan dolgozza fel a technokráciából fakadó emberi kérdéseket. No és ez a motívum, hogy a legtöbben csak a gépek irányába képzeli el a lehetséges és legvalószínűbb jövőt! Mintha másfajta út nem lenne lehetséges, vagy ha mégis, az egyfajta tudományosan visszafejlődött, új sötét középkor jelleget ölt.

Mivel az emberek különbözőek, így nincs olyan jövőkép, ami mindenki igényét kielégíthetné, azaz mindenkinek megfelelő volna, mindenkit örömmel töltene el. Példa erre az is, hogy én nem szeretném, ha tetszésünk szerint alakíthatnánk a világunkat. Közel sem vagyok meggyőződve róla, hogy amit az ember akar az jó a világnak, vagy hogy jogában áll azt csinálnia, amit akar, mondván a világ az övé és szabadon rendelkezhet vele. A csúcstechnológia sem vonz annyira, mint amennyire mások szerint vonzania kéne. Idillikus elképzelés, hogy mindenki mindenhez egyforma mértékben hozzáfér, de ez a jelenben és nem technikai eszközök esetén sincs így (elég a javakra, élelmiszerre, bizonyos életlehetőségekre gondolni). Már a születés pillanatában eldől, ki milyen dolgokhoz fog hozzáférni, mik a határai, és csak nagyon kevés esetben sikerül ezeken módosítani. Emberi agyszülemény az esélyegyenlőség eszméje, és az a fajta egyenlőség is, hogy egyformán kéne mindenkinek jutnia mindenből. Ilyen törvény nincs, ez egy emberi ábránd, egy szépnek tűnő vágyálom. Azaz bizonyos emberek vágya, mert van, akiknek a mostani felállás úgy jó, ahogy van.
Véleményem szerint ahogy a dolgok most vannak nem rosszak vagy jók, hanem így vannak és kész. Hozzáállás kérdése, hogy ezt minek minősítik.
A különböző kultúrák és közösségek létét nem tartom elmaradott szerveződési formának. Divat a hátrányait sorolni (kirekesztő, előítéletes másokkal, stb.), de előnye is létezik. Pont a változatosságában van az erőssége és értéke. A homogenizálódás, globalizálódás, egyformává válás előnyöket de hátrányokat is hordoz magában. Nem tartom működőképesnek a bolygó szintű közösség létét, ami pedig a sci-fikben nagy divat, szinte már alapnak veszik, hogyha egy bolygón él egy faj, az egy nemzetbe/globális közösségbe tartozik. Egy egyformaságra,azonos gondolkodásra épülő közösség maga a halál. Zsákutca a fejlődés szempontjából, nincs eltérés, ami változásra serkentse.

Nekem rémálommal él fel az a képzet, hogy örökké éljek. Egyáltalán nem vágyom rá. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy az emberi psziché erre van kitalálva és hogy elviselné ezt a létezést. Nem félek a haláltól. A halál, az elmúlás nem rossz. Az élet természetes része. Nem az élet hossza a lényeg, hanem az élet minősége, függetlenül annak időtartamától. Hiszem, hogy az örök élet utáni vágy mögött az elmúlástól való burkolt rettegés munkálkodik.
Nem vágyom saját naprendszerre, bolygóra, univerzumra. Nem vágyom istenlétre, ahol naphosszat (eónhosszat)fényezhetem önmagam nagyszerűségét és zsenijét. Ilyen képességektől úgy elszállna magától az illető, ahogy nem szégyell. Hiába cseréli le valaki a testét pl. rozsdamentes pszeudo-biomatériára, az emberi psziché örök... Vagy ha változik, onnantól már nem tekinteném emberinek.

MI-kel, androidokkal benépesíteni az élettér? Milyen kényelmes és konfliktusmentes más! Nehogy már szembesülni kelljen önnön gyarlóságunkkal egy másik ember tartotta tükrön keresztül! Menekülés önmagunk elől, semmi több. A mostani életben is azok veszik körül magukat kutyusokkal, akik megkeseredtek, csalódtak, és félnek mások kritikájától, közben bőszen hirdetik, hogy az ember társaságát szeretetét barátságát felülmúlja egy állaté. Kételkedem az állítás igaz voltában.
Ha egoista volnék, valószínűleg én is üdvözölnék egy olyan világot, ahol én dönteném el, hogy kivel mikor óhajtok szóba állni és más is csak akkor zaklasson, ha igényem van rá.

Álmodozni, vágyakozni nem bűn. De ami valakinek a menny, az másnak talán épp a pokol...