Roman Afanaszjev nevéről, munkásságáról hazánkban még nem sokat hallottunk, a Galaktika 276. számában jelent meg először írása magyar nyelven. Néhány szó róla: 1976-ban született, a jogi oklevél megszerzése után írni kezd. Színes tematikával publikál 1998 óta regényeket, novellákat, a fantasy és a sci-fi mind megjelenik nála, legújabb munkája egy hamisítatlan űropera, aminek lefordítása még várat magára.

Ég és Föld között című elbeszélése (fordította: Fejérvári Margit) inkább filozófiai töltetű fantasy, mint sci-fi. A témaválasztás első olvasásra meglehetősen klisés, hisz meg sem lehet számolni, hányan írtak a Jó és a Rossz ellentétpárról, bináris oppozícióról. Afanaszjev azonban meglepően ügyesen kikerüli a szürkeségbe való eltévedést, pont azzal, hogy beemeli Szürkét (Szlavka Szedov) az elbeszélésébe, így nem pusztán egy beszélő névvel ellátott figurát alkot, hanem egy eszmerendszer „középen” álló tagját is megjeleníti annak minden attribútumával.

Az orosz irodalomtól, íróktól soha nem állt távol az eszmerendszer kibontakoztatása regényekben, elbeszélésekben, gondoljunk csak Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című munkájára. Nagy hasonlóságot mutat az említett orosz realista regény eszmei háttere az ebben a novellában megjelenőével. A raszkolnyikovi féreg-elmélet szerint is vannak „alkotók” és „pusztítók”, mint ahogy ez Afanaszjev írásában is megjelenik. Az alkotók (a novellában Szvetlana, Igor barátnője) újat hoznak a világba, körülöttük virágzik az élet, velük ellentétben állnak a pusztítók (a novellában Igor), ők mindig mindent elrontanak, elromlik körülöttük a világ, mi több, ellehetetlenítik még a környezetük sorsát is, természetesen akaratukon kívül.

Ilyen módon tehát a novella az ellentétpárokra épít (jó – rossz, fény – sötétség, Ég – Föld, férfi – nő), s ezek összeolvadásából jön létre a harmónia, Igor és Szvetlana mint Jin és Jang szimbólum vonul át a művön. Összesodródásuk egyben tökéletességet és egyben átlagosságot is eredményez, ugyanis az írásmű eszmeisége azt sugallja, hogy a harmonikus összetalálkozás átlagossá teszi az emberi lényt, mivel az összhangban elveszt egyediségéből.

A mű címe (Ég és Föld között) bár sugallja a novellában megjelenő kettősséget, mégsem túl invenciózus, átlagosságából fakadóan nem hagy mély nyomot az olvasóban, így tehát a történet is veszt értékéből – noha szép gondolatok, eszmék jelennek meg benne. Narrációjának tempója kissé visszafogott, a fő téma néhol kibontatlan, mindezek ellenére a történet tanulságos, érdekes olvasnivaló.

Reméljük, Afanaszjev nem marad a magyarra fordítatlan alkotók között, s regényei is megjelennek a közeljövőben nyelvünkön is.