A képregényíró hátrahagyja a szuperhős-műfajt, mondván a mostani képregények hősei sokkal inkább kisstílű zsarnokok, mint a képzelet kimeríthetetlen forrásának reprezentációi.

A Watchmen Dr. Manhattanjével, s Rorschach-jával Alan Moore olyan szuperhősöket teremtett, akik a képregények egy teljes korszakát meghatároztak, ám a legenda úgy nyilatkozott, hogy mára már túllépett a műfajon.

The Stool Pigeon-nek (egy londoni zenei témájú folyóirat) adott interjújában azt nyilatkozta, hogy ugyan „továbbra is érdeklődik a hétköznapok szuperhősei iránt”, utalva ezzel azokra az aktivistákra, akik a V mint Vendetta című munkájából, a főszereplő V-től kölcsönzik alkalmi álcájukat, ám a képregény-verzió már nem vonzza a továbbiakban. 

„Mostanában távolságtartó gondolataim támadtak. Arra a megállapításra kellett jutnom, hogy a szuperhősök, legalábbis jelen formájukban, annak az amerikai vonakodásnak a szimbólumai, ami megakadályozza, hogy jelentős taktikai fölény nélkül vegyenek részt bármilyen konfliktusban is. Úgy gondolom, hogy nincs különbség a nagy távolságról végrehajtott szőnyegbombázás, s a csecsemő között, aki a Kryptonról a Földre érkezve szuperképességek birtokába jut."

Úgy fogalmazott, hogy gyerekkorában a szuperhősök a képzelet kimeríthetetlen forrásának megtestesülései voltak. „Supermannek egy köpenybe bújtatott repülő kutyája volt! Egy üvegbe zárt városa! Ezek csodálatos dolgok egy hétéves gondolatvilága számára. Ám úgy vélem, hogy a jelen szuperhősei már inkább az egyenlőtlen harcról szólnak. Érted: mások nem fognak erőszakoskodni velem, ha Hulkká alakulhatok.” Megjegyzései szembeötlően a Watchmen egyik sorát idézik „39-ben, még a maszkok feltűnése előtt a szuperhős-képregények óriásiak voltak. Gondolom azóta elveszett a varázs…”

Moore később a Watchment követő képregények minősége iránt érzett csalódását fejezte ki.

„A Watchmen kezdetben azért tett szert nagyobb olvasottságra, mert merőben új szemléletét adta a szuperhős-témának, ám Dave Gibbons-szal korántsem egyetlen műfaj, sokkal inkább a képregények egész médiumának megújítása volt a célunk. Azóta egyetlen kifinomult képregény sem jelent meg az elmúlt 25 évben, ami számomra rendkívül lehangoló, mivel művünket valami olyasminek szántuk, amivel kibővíthetjük a képregények lehetőségeit, nem pedig megkerülhetetlen pszichológiai akadálynak, amihez az iparág továbbra sem tud megfelelőképpen viszonyulni.”
 

Guardian