"Tejjel-mézzel folyó árnyak" (Shades of Milk and Honey, Tor, 2010), egy fantasy-regény, amit Jane Austen is írhatott volna. Mary Robinette Kowal csupán pár évvel ezelőtt szerzett magának hírnevet SF/F-körökben, miután 2008-ban elnyerte a legjobb új szerzőnek járó Campbell-díjat. Egy évvel később máris jelölték a Hugo-díjra legjobb novella kategóriában A gonosz robotmajom című „egyperceséért” (olvasható a Galaktika 233-as számában). Munkái olyan neves magazinok és antológiák lapjain jelennek meg, mint a Strange Horizons, Asimov’s, Year’s Best, s Scenting the Dark.

Pedig a hölgy csupán másodállásban író! Mary főállású bábművész és szinkronszínésznő, szerepelt a LazyTown című gyerekműsorban, s fellépett a Bábművészetek Központjában a Jim Henson társulattal, s megalapította az Other Hand nevű produkciós céget is. Terveivel két UNIMA-USA-díjra is szert tett – ez a legmagasabb szintű kitüntetés, amit egy bábművész kaphat az Egyesült Államokban. Mindemellett pedig hangoskönyveket is készít, több Kage Baker, John Scalzi és Cory Doctorow regény hallható a hangján. Egy szó, mint száz Ms. Kowal sokoldalú egyéniség.

Idén tavasszal jelent meg "Az első repülés" (First Flight, Tor, 2010, a mű wattpadon is olvasható) című novellája – a Wright-testvérek időutazásos története felkeltette a Redstone szerkesztőinek figyelmét, akik amellett, hogy megjelentették "A Föld sója" (Salt of the Earth) című egypercesét, rövid interjút is készítettek az írónővel.

Főállású bábművész és díjnyertes írónő – ez talán minden idők legérdekesebb munkaköri leírása. Mi vitt rá arra, hogy a bábos karriered mellett fantasztikus irodalom írásával is foglalkozz?

A testvérem Kínába költözött a családjával, s találnom kellett valami módot arra, hogy kapcsolatban maradjak az unokatestvéreimmel. Régen esti meséket olvastam nekik, amit egy óceánnal köztünk ugye lehetetlen feladat lett volna folytatni, úgyhogy egy email-sorozat írásába kezdtem. Ez emlékeztetett arra, hogy mennyire szerettem régebben írni, kicsit utánanéztem a regény- és novellaírás fortélyainak, s végül valahogy itt kötöttem ki.

Sok történeted mélyen személyes hangvételű, már-már kimondhatatlan érzelmeket próbál megszólaltatni. Mit gondolsz, mi a kulcsa annak, hogy bevond az olvasóidat a történeteidbe?

Íróként olyan témákat keresek, amikről magam is szívesen olvasok, szóval hadd válaszoljak az olvasó szemszögéből. Azokat a történeteket értékelem, amelyekben a főszereplő mély törődést tanúsít valami iránt, majd olyan helyzetbe kerül, ahol kénytelen választani a cselekmény célja és az említett személy vagy tárgy között. Amikor egy író megpróbálja bemutatni ezt a döntést, az igazán szívszorító lehet. Értékelem azokat a történeteket is, amikben a részletek leírása érzékletesen történik, s ez elárul valamit a szereplők pillanatnyi gondolatairól, s érzéseiről is.

A gonosz robotmajom, amit 2009-ben Hugo-díjra is jelöltek, rendkívüli hatékonysággal kelt erős érzelmeket (bennem is). Hogyan született a történet és mit gondolsz a fogadtatásával kapcsolatban?

Nos, ez vicces történet… Amikor a Shimmer magazin művészeti vezetője voltam, a szerkesztőséggel gyakran tréfálkoztunk az elveszett J. K. Rowling-regényről, melynek címe talán a „Harry Potter és a gonosz robotmajmok” lehet. A főszerkesztőm és én részt vettünk egy online egyperces-pályázaton a Liberty Hall-csoporttal. Egy jelige alapján kellett másfél óra alatt megírnunk egy történetet. Elhatároztam, hogy legyen bármi is a kapott jeligém, én bizony „Harry Potter és a gonosz robotmajmok” címet fogom adni az írásomnak. Mint olvasható, a történetem Sly-ról, egy felemelkedett csimpánzról szól, aki imádja fazekasságot… egy szőrös (hairy~Harry) fazekas (potter), aki egy „robotmajom” (s igen, tisztában vagyok vele, hogy a csimpánzok főemlősök).

Ilyenkor lényegében nem történik egyéb, mint hogy írás közben próbálok rájönni, ki is a karakterem valójában (egy felemelkedett csimpánz), mit akar (agyagedényeket készíteni), s próbálom megérteni, hogy miért szereti azt, amit csinál. Ezután szisztematikusan megvonom azon képességüket, amivel gyakorolják eme tevékenységet. A művem fogadtatása kapcsán a derültség és a zavarodottság sajátos egyvelegét érzem, egyrészt örülök, hogy ennyi emberhez eljutott a novellám, másrész viszont… Hugo-jelölés!? Az egész egy viccel kezdődött, majd 90 perc alatt végeztem a megírásával, erre  jelölnek a Hugo-díjra!

Az írók gyakran panaszkodnak, hogy mennyire nehéz jó befejezést találni a történeteikhez, viszont a te, "A Föld sója" című egyperces novellád befejezése mégis hibátlan, egyben megdöbbentő. Számodra mi a legnehezebb feladat az írásban?

Egy kis kiegészítő információ: "A Föld sóját" Orson Scott Card Kiképzőtáborában írtam. Amikor megérkeztünk, Card mindünktől megkérdezte, hogy mit várunk a tábortól. Én azt feleltem: meg akarok tanulni jó cselekményt írni. Úgy éreztem, hogy képes vagyok jó történeteket írni, ám gyakran az ezekhez kitalált kezdetek és befejezések jobban passzoltak volna egészen más történetekhez. Ez a novella ("A Föld sója") volt az első, aminél úgy éreztem: tudatosan írtam meg egy egész történetet.

Írás közben két fontos dologra kell mindig emlékeztetnem magam: 1) mit akar a szereplő a történet elején, 2) mi a központi kérdés a történet kezdetekor. Ha mindezt észben tartjuk, akkor a kezünkben maradhat az irányítás. A probléma általában akkor jelentkezik, amikor egy izgalmasabb kérdés bukkan fel a történet közepén. Ha ez bekövetkezik, megtehetem, hogy beépítem a kérdést a történet első harmadába, s meglehet, hogy nem kell újraírnom semmit sem, ráadásul a befejezés továbbra is jó marad.

Első regényed, a Tejjel-mézzel folyó árnyak éppen most jelent meg a Tor Books gondozásában. Jane Austen és a mágia vegyítése igencsak nyerő kombinációnak hangzik. Mit üzennél a fantasztikus irodalom kedvelőinek e könyv kapcsán?

Leginkább az érdekelt, hogy mi történhet meg akkor, ha minden ember rendelkeznik valamilyen fokú mágiával. Ha ez olyan varázslat lenne, amivel nem vehető át a világ feletti uralom, az hogyan befolyásolná az emberek életét? Hogy ezt megvizsgáljuk, a könyv szorosan egy család és annak szomszédságának életét követi nyomon. A második részben, "Bűbáj a palackban" (Glamour in Glass, 2012), a főhősnőm a Napóleon ideje-béli Franciaországba kerül, s így szélesebb perspektívából is megismerhetjük ezt a világot, s némi kardos mókára is számíthatunk, de az első könyvben próbáltam megmaradni a családi drámánál.

Úgy tűnik továbbra is jócskán elfoglalt leszel. Milyen más tevékenységekre számíthatunk tőled a jövőben?

Jelenleg bábúkat tervezek Neil Gaiman "Odd és a jégóriások" (Odd and the Frost Giants) című könyvén alapuló előadás számára, aminek a premiere 2011 májusában lesz.

Sok sikert kívánunk, s köszönjük, amiért időt szakítottál ránk!

redstonesciencefiction

bob