Ha földönkívüli csillagászok életre alkalmas exoplanéták után kutatnak, akkor elképzelhető, hogy naprendszerünk csalódást okozna nekik - a külső régiókban található nagy mennyiségű por miatt ugyanis messziről az összes bolygó kivehetetlenné válik, kivéve a Neptunuszt.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy naprendszerünk a Napból, nyolc (régi vágásúak számára kilenc) bolygóból, illetve ezek holdjaiból áll, azonban a Neptunuszon túl még több millió fagyos égitest található. A Kuiper-övnek nevezett régió a Neptunusznál kétszer nagyobb távolságra található a Naptól, s hússzor olyan széles, mint a Mars és a Jupiter között található aszteroidaöv,  becsült tömege pedig kétszázszorosa annak.

A Kuiper-öv ráadásul egy rendkívüli méretű porkorongot is von a Naprendszer köré, ami elfedi a teljes belső naprendszert. Marc Kuchner, a NASA asztrofizikusa a következőképpen érvel:

"A bolygók talán túl homályosak a közvetlen megfigyelhetőséghez, azonban a földönkívüliek könnyedén érzékelhetik a Neptunusz jelenlétét, mivel annak gravitációja egyfajta rést üt a porban. Bízunk benne, hogy ez a modell segít majd nekünk más naprendszerek Neptunusz méretű bolygóinak felfedezésében."

A port a Kuiper-övben található objektumok ütközése hozza létre, amely során számtalan jeges részecske szóródik szét, majd áll össze a fény számára csak nehezen áthatolható felhővé. Nem tudjuk pontosan, hogy miként megy végbe a részecskék külső régiókba való vándorlása, mivel még nem ismerjük teljes egészében a napszél ilyen körülmények között gyakorolt hatásait. 

Kuchner és csapata olyasmit tett, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: képesek voltak szimulálni mintegy 75 000, méretükben por- és füstszemcse nagyságú részecske mozgását a NASA szuperszámítógépén. E szimulációkat felhasználva  már fogalmat tudtak alkotni arról, hogy a külső szemlélők számára hogyan festhet a Naprendszer infravörös képe. A fenti képen a porfelhő négy különböző stádiumát láthatjuk.

Megfigyelhetjük, hogy az ütközések hogyan formálták a Kuiper-övet kiterjedt porkoronggá, ám ez nem volt mindig így. Régen sokkal élesebb, kivehetőbb gyűrűt alkotott, s majdnem pontosan úgy festett, mint azok a törmelékövek, amelyeket távoli csillagok körül látunk. A kutatócsoport tagjai úgy vélik, a további szimulációk segíthetnek megérteni, hogy ezek a külső aszteroidaövek milyen szerepet játszanak az exobolygók kialakulásában.

Astronomical Journal