Miután az Egyesült Államok megnyerte az űrversenyt azzal, hogy embert küldött a Holdra, a Szovjetunió igyekezett a saját holdprogramjának még az emlékét is eltusolni. Ezeken a ritka képeken a Moszkvai Repülési Intézet laborjában tárolt űrhajóroncsokat, s még egy soha nem használt holdkompot is láthatunk.

Kevesen tudják, de a szovjet tudósok sokáig jóval az amerikaiak előtt jártak, még mielőtt John F. Kennedy be nem jelentette a holdra szállás tervét. Szondát juttattak a Hold felszínére 1959-ben (Luna 2), s 1966-ban még egy műholdat is sikerült Hold-körüli pályára állítaniuk.
A szovjetek a NASA-éhoz hasonló többlépcsős modult építettek, amely először Hold-körüli pályára állt volna, majd az asztronauták egy különálló komp segítségével érték volna el a felszínt. A szovjetek verziója azonban sokkal egyszerűbb, s könnyebb volt annak érdekében, hogy a kevésbé fejlett rakétatechnológiájukkal is képesek legyenek legyűrni a Föld tömegvonzását. Ezek a felvételek az LK „Holdhajó” űrkompról készültek, amelyeken jól láthatóak szerkezeti struktúra eltérései.

A teljes űrhajó kétszemélyes volt, a könnyebb szerkezet érdekében azonban az LK csupán egyetlen kozmonautának adott helyett, aki egy aprócska ablakon át kitekintve koordinálta volna a Holdra szállást. Landolás után az űrsikló elvált volna a komptól, hasonlóan az Apollo Holdmodulhoz, azonban a küldetés befejeztével a leszállást segítő precíziós hajtóművek segítségével kellett volna elhagyni a holdfelszínt.

Hasonló spórolás jellemzi az L2 űrsiklót is. Nem volt közvetlen kapcsolat a komp és a sikló között, ezért az űrhajós csak egy rövidke űrsétát követően szállhatott volna be az LK-ba, hogy aztán a felszín felé vegye az irányt. A küldetés végeztével az LK ismét csatlakozott volna az L2-höz, az asztronautának azonban ismét űrruhát kellett volna öltenie, hogy visszamásszon a siklóba, majd ezután az kompot egyszerűen otthagyták volna.

Számos anyagi, politikai és tudományos tényezőre vezethető vissza, hogy miért nem a szovjetek jutottak el először a Holdra. Egy idő után több más projekt is megosztotta a szovjetek űrügynökség forrásait, Neil Armstrong megelőzve az oroszokat elsőként lépett a Hold felszínére 1969  július 20-án, satöbbi. Ám ezen okok eltörpülnek a legnagyobb problémához képest.

A szovjeteknek ugyan volt felszerelésük, ám nem voltak megfelelő rakétáik.

A holdraszálláshoz egy vezérlő űrsikló és egy űrkomp egyidejű fellövésére volt szükség. Mindkettő objektum rendkívül nehéz, s óriási tolóerőre van szükség ahhoz, hogy pályára állíthassák őket. A szovjetek N-1 típusú rakétáikat használták volna, azonban mindkét tesztkilövés katasztrofálisan végződött (1971, 1972), mind a komp, mind pedig az űrsikló megsemmisült a rakétákkal együtt, így határozatlan időre felfüggesztették a programot.

A későbbiekben az LK számos tesztküldetésben vett részt. Az első két legénység nélküli tesztrepülés sikerrel zárult, a járművet mindkét alkalommal pályára tudták állítani. A harmadik repülés kudarcnak bizonyult az N-1 rakéták meghibásodása miatt. A negyedik, 1971-ben végrehajtott teszt is jól sikerült, azonban az ekkorra már igencsak elhasználódott modul nem állt megfelelően pályára, félő volt, hogy Ausztráliába csapódik. A szovjeteknek jó ideig magyarázkodniuk kellett, mivel az Ausztrálok meg voltak győződve arról, hogy atomfegyver lebeg a fejük felett.

Látva a NASA sikereit, a szovjetek egy idő után már nem látták értelmét, hogy folytassák a drága, legkevésbé sem kifizetődő holdprogramot. Átálltak az űrlaboratóriumok fejlesztésére, mellesleg sikeresen, a holdprogram megmaradt emlékeit pedig megsemmisítették, vagy olyan helyekre száműzték, mint a Moszkvai Repülési Intézet.

Az Intézetben tanuló diákok úgy tűnik, hogy látogathatják a felszerelést, s a Russian Livejournalnak valahogy sikerült képeket készítenie az űrkompról, illetve az itt tárolt egyéb felszerelésekről, diagramokról is. Sajnos nem mindegyik kép kerülhetett nyilvánosságra, s nagyon sok olyan objektumot láthatunk, amelyek mibenlétéről nem adhattak bővebb felvilágosítást.
 

további képek a russos.livejournalon.