A pulzárok, más néven neutroncsillagok, a fekete lyukak után az univerzum legsűrűbb objektumai. A magnetárként ismert változatok a mi Napunkénál billiószor erősebb mágneses térrel rendelkeznek... ám egyikük sokáig leplezte valódi erejét.

A neutroncsillagok rendkívül sűrűek, átlagos átmérőjük mindössze pár tucat kilométer, tömegük olykor mégis meghaladhatja egy G-típusú sárga törpecsillagét, s mágneses mezejük is milliárdszor kiterjedtebb és erősebb a mi Napunkénál. Mindez azonban semmi a magnetárok mágneses jellemzőihez képest, amelyek minimum 50-szer, esetenként azonban ezerszer is erősebbek is lehetnek a normál pulzárokénál,  sennek köszönhető, hogy folyamatos gamma- és röntgensugárzást bocsátanak ki magukból.

Hihetetlenül hangozhat, de ha csupán a magnetárok felszínén áll fenn ilyen mértékű mágnesesség, úgy belül még ennél is erősebbnek kell lenniük, aminek következtében a külső réteg felhevül, molekulái felgyorsulnak, s lényegében így jönnek létre a már említett kilökődések.

Korábban úgy vélték, hogy ezek a folyamatok kizárólag magnetároknál zajlódhatnak le, ám most egy korábban gyengének vélt pulzár ellenmondani látszik e feltételezésnek. Az SGR 0418 neutroncsillag körül ugyanis nem észleltek kiterjedt, intenzív mágneses mezőt, mégis folyamatos energiakisüléseket produkál, akárcsak egy magnetár. Az egyik lehetséges magyarázat szerint az emisszióért felelős mágneses mező valahol a pulzár belső rétegeiben található, s rendhagyó módon a felszíni mágnesesség ennél jóval gyengébb.

A külső és belső mágneses mezők intenzitása közti különbség, s a különbség következményeinek vizsgálata elengedhetetlen ahhoz, hogy megérthessük a pulzárok működését. A Chandra Röntgen Obszervatórium vezető kutatója, Dr. Silvia Zane szerint hamarosan pontosan megállapíthatóvá válik, hogy mekkora lehet a maximális eltérés a két mező között. Viszont ha az eltérés felső határá vártnál alacsonyabbnak bizonyul, úgy az SGR 0418 körüli rejtély csak tovább sűrűsödne:

"Első alkalommal figyelhettünk meg ezt a jelenséget, így azonnal felvetődött a kérdés: mi működteti a mögötte álló mechanizmust? Ezen a ponton az sem elhanyagolható, hogy vajon hány gyenge mezővel rendelkező, mégis fáklyaként égő neutroncsillag rejtőzhet még a galaxisunkban. Ha a Chandra további megfigyelései alapján a külső mező erejének felső határa még lejjebb tolódik, az elméleti fizikusok komoly kihívás elé kerülnek, ha magyarázatot akarnak adni e titokzatos objektumok létezésére."

Science