Kutatók egy csoportja azon fáradozik, hogy korabéli őseikéhez hasonló méretű rovarokat növesszenek annak érdekében, hogy képet alkothassanak a Föld prehisztorikus atmoszférájának összetételéről. Izgalmasan hangzik, bár reméljük, hét lakat alatt őrzik a kísérleti alanyokat.

A földtörténeti karbon időszak alatt két és fél méteres százlábúak rótták az erdők talaját, miközben 70 centis szárnyfesztávolságú szitakötők repkedtek a levegőben - az általános, ám eleddig meg nem erősített tudományos konszenzus szerint az ízeltlábúak rendkívüli méretét a paleozoikum egyes szakaszaiban uralkodó, a mainál jóval magasabb oxigénszint okozta. Az Arizonai Állami Egyetem munkatársa, John VandenBrooks nem tétlenkedett, s rovarokat kezdett el tenyészteni, hogy eképpen vizsgálja meg a hipotézis helytállóságát.

VanderBrooks szitakötőket, csótányokat, szöcskéket, lisztbogarakat, s számtalan más ízeltlábút, főként rovakokat nevelt különböző oxigénszintek mellett. Ahogyan az várható volt, az oxigéndús közegben tartott szitakötők, s más rovarok fejlődése gyorsabb volt, s ivarérett állapotukban méretük meghaladta normál körülmények között tartott fajtársaikét, míg a mai Földéhez képest kevesebb oxigént tartalmazó levegőben nevelt egyedek jóval kisebbek maradtak.

Ennek ellenére volt egy igen fontos kivétel. Az ősi csótányok nem voltak nagyobbak modern társaiknál, s VanderBrooks kísérlete során az oxigéndús levegőben nevelt példányok sem nőttek nagyobbra az átlagosnál, mi több, a hyperoxiás egyedek lárvaállapota a normálisnál jóval tovább tartott. Legalább óriási csótányok miatt nem kell majd aggódnunk, ha egy őrült tudós elszabadítaná a rovar-armageddont.

PhysOrg

Segíts Te is: magyar Pulit a Holdra és legyél tagja a Kis Lépés Klub-nak.