Közelít a tél, a városlakók ilyenkor gyakran lehetnek tanúi a varjak vándorlásának, amikor is az alapvetően kis csoportokba tömörülő kormos és dolmányos varjak hirtelen több száz, ám néha több ezer fős kolóniákban menekülnek a vidéki hideg elöl a nagyobb emberi települések viszonylagos kényelme felé. Az igéző, sokak számára baljós érzéseket keltő látvány mögött olyasmi munkálkodik, amit a tudósok csak nemrég kezdtek komolyabban kutatni: a kollektív tudat. 

A kollektív tudat szemléltetéséhez érdemes egy még kézenfekvőbb példához nyúlnunk: gondoljunk csak az államalkotó rovarokra, mondjuk a hangyákra. A hangyakolónia királynője, esetenként királynői nem gyakorolnak valódi hatalmat. Nem felügyelik a boly működését, s parancsokat sem osztogatnak. Ők is inkább a kollektíva részei semmint szervezői. Nem mintha a hangyakolóniáknak szükségük lenne szervezőkre, ettől függetlenül mégis hatékonyak, olyannyira, hogy ez a fajta társas szerveződés valószínűleg 100 millió évvel ezelőtti kialakulása óta töretlenül fennáll.

A kolónia nem eredendően differenciált és genetikailag determinált egyedeket termel ki magából, fajonként változó módon ugyan, de a hangyák a kolónia érdekétől függően különböző szerepeket látnak el a boly életében rövidke életük során. A körülményekhez alkalmazkodó kasztosodás, a mérnöki igényű bolyok felépítése, az egyes fajoknál megfigyelhető gombatermelés, mind arra utal, hogy valamiféle intelligenciának lehetünk tanúi, aminek az önálló egyedek önmagukban nem állnak birtokában. Az évek során számos, a kollektív tudat koncepcióját vizsgáló tanulmány született.

Egyes tanulmányok a kollektív tudat mechanizmusait vizsgálták. Például a stanfordi egyetem egyik kutatója felfigyelt arra, hogy a táplálék után kutató hangyák keresési mintázata a rendelkezésre álló terület függvényében megváltozik. Mint tudjuk, a hangyák nem látnak valami jól, egyes fajok teljesen vakok, így kizárhatjuk annak lehetőségét, hogy egy hangya egyidejűleg ismerné valamennyi társa pozícióját és keresési útvonalát. A legvalószínűbbnek tűnő elmélet szerint a hangyák számos mintázatot használnak: ha tevékenységük során gyakrabban futnak bele társaikba, akkor szélesebb területet próbálnak bejárni, míg ha felderítő útjaik során alig-alig találkoznak a boly tagjai, akkor koncentráltabb mintát próbálnak felvenni. A vizsgálatok azt is megmutatták, hogy a keresést végző egyedek közel egy időben módosítottak a keresési stratégiájukon, miután a kutatók különböző módokon beleavatkoztak a kísérleti környezetbe.

A hangyák feromonjaik segítségével még a legbonyolultabb rendszerekben is képesek megtalálni az élelemhez vezető legrövidebb útvonalakat. A felfedezők első hulláma teljesen véletlenszerűen szóródik szét a nagyvilágban, miközben valamennyi egyed feromonokkal jelöli meg saját útvonalát. Az ezután útnak induló egyedek addig járják az ösvényeket, míg rá nem lelnek azokra, amelyek végén élelmet találni. Az idő előrehaladtával a sikeres ösvényeken sokszorosára növekszik a feromon-koncentráció, s a táplálék beszerzéséért felelős hangyák tevékenysége is ezekre az útvonalakra összpontosulhat. 

Úgy tűnik, hogy a legtöbb állatfaj viselkedését az elődeiktől örökölt ösztönök határozzák meg, ezeken belül is azokat követik, amelyek sikerhez vezetnek. A hasznos viselkedési minta marad fenn. Ám úgy tűnik, hogy a komplex közösségekben élő állatoknál más a helyzet. A kolóniák "tanulnak". A hangyák egyes fajainál úgynevezett tandemfutást figyeltek meg, ahol a már élelemforrásra akadt keresőhangya még a begyűjtés megkezdése előtt odavezette a társát az élelemhez. Amennyiben a "követő" hangya lemaradni látszott, a "vezető" lelassított. Az ösvények, amelyeket két hangya "tandemben" járt végig, sokkal hamarabb váltak masszív begyűjtési útvonalakká. Egy kontrollált kísérlet során a tudósok a dolgozók egy egész generációját két csoportra osztották. A tudósok mindent megtettek annak érdekében, hogy az egyik csoport valamennyi felfedező útja során élelemhez jusson, míg a másik semmiképpen sem. A sikeres csoport tagjai az egy hónapig tartó kísérlet során megőrizték élelembegyűjtő szerepüket, míg a "sikertelenek" egyre kevesebbszer hagyták el a bolyt, míg végül kizárólag a fészek gondozásával foglalkoztak. Egy másik kísérletben a bolyok újjászerveződési képességét vizsgálták. A tudósok először leromboltak egy ereje teljében működő hangyabolyt, majd megvárták, hogy a túlélők továbbköltözzenek és új kolóniát hozzanak létre. Ezt is lerombolták, s újfent lehetővé tették a költözést és újjáépítést. A kolónia ezúttal gyorsabban teremtette meg az optimális működéshez szükséges körülményeket, mint az első boly lerombolása után. 

A kollektív tudat egyre népszerűbb kutatási területté válik. A hangyák viselkedési formái akár a rosszindulatú számítógépes programok elleni védekezés, munkarobotok programozása és a térképészeti programok fejlesztésénél is felhasználhatóak. Ha egy gép önmagában bonyolult, akkor az esetleges meghibásodás is bonyolultabb probléma elé állítja a felhasználót. Több egyszerű, kollektív munkavégzésre programozott gép azonban hatékonyan láthat el egy-egy feladatot, s az egységek meghibásodása alig-alig hátráltatná a többit. 

BBC

Segíts Te is: magyar Pulit a Holdra és legyél tagja a Kis Lépés Klub-nak.