Régóta komoly vágyként szerepel e részecske megtalálása, melyet annyira fontosnak tartanak, hogy isten-részecskének is hívják. A Higgs bozonról van szó, aminek léte egyelőre csak feltételezés. Abból viszont egy régi: 1964 óta sejti a tudomány, hogy kell lennie valamiféle olyan alapvető részecskének, amely tömeget ad az összes többi típusúnak.

Akkor kezdtek róla először elmélkedni, amikor felmerült annak a kérdése, hogy egyes részecskék miért nehezebbek másoknál. A Higgs bozon az ún. Higgs mezővel van összefüggésben, ami valamilyen rácsozat, ami kitölti az univerzumot, és a Higgs bozonnal együtt ez felelős más részecskék súlyáért.

Christoph Rembser részecskefizikus így magyarázta el ezt:

Képzeljünk el egy teremnyi embert. Amikor besétál egy ünnepelt sztár, át akar jutni a terem túlsó végén levő bárhoz, de csak nagyon lassan tud odaérni, mert mindenki látni akarja és közelít feléje. A sztár itt egy nagy súlyú részecske, amit visszahúz a Higgs mező. Emellett egy könnyű súlyú részecske csak afféle egyen-Józsi volna, akit az emberek tömege (a mező) nem nagyon vesz észre, és így szabadabban mozoghat.

A legtöbb tudós úgy véli, hogy a feltételezett Higgs-mechanizmus az utolsó hiányzó kirakósdarab a fizika ún. Standard Modelljéből, ami az összes létező részecskét tökéletesen leírja. Ennek ellenére először be kell bizonyítani a helyességét és meg kell ismerni a tulajdonságait.

Rembser a CERN nagy hadronütköztetőjének (LHC) tudósa, ami többek közt azért is épült, hogy megtalálják a Higgs bozont. A föld alatti körpálya 27 kilométer hosszú, amivel a legnagyobb valaha épített részecskeütköztetőnek számít. Itt érhetők el a legmagasabb sebességek (azaz a legnagyobb energiák), és Einstein híres E=mc2 egyenlete szerint így a legjobb tömegimutatók is: minél nagyobb energiájú az ütközés, annál nagyobb lehet a születő részecske tömege. Ha létezik egyáltalán, a Higgs bozon mindenképpen előállítható és megfigyelhető itt.

„Most már minden a kezünkben van - mondja Rembser optimistán -megvan a szükséges gyorsító és a detektor. Minden készen áll, hogy felmérjük és megfigyeljük. De most már természetesen a természet az, aki eldönti, hogy gyakran termelődik-e a Higgs bozon az ütközésekből, vagy ritka, mint a fehér holló. Ilyen szinten bizony csak várnunk kell.”

livescience.com