Nemrég ért véget a Millenárison rendezett II. HolfényCon, ahova nagyjából kétezer érdeklődő látogatott ki. A legnagyobb érdeklődés a Cosplay versenyeket kísérte, ebből az alkalomból beszélgetünk a Fantasy/Sci-fi kategória győztesével, Tihanyi Máriával.

SFblog: Most nyerted meg a HoldfényCon egyik fődíját a ruháddal. Milyen öltözék ez, és miért ezt választottad?

Tihanyi Mária: A ruha, amit választottam, Daenerys Targaryennek, a Trónok harca című HBO-sorozat egyik női főszereplőjének az egyik kosztümje volt. Ezt a ruhát az első és az utolsó részben ölti magára, annyi különbséggel, hogy az utolsó részben már nem viseli a ruhához tartozó karpántokat. Én viszont kicsit mixeltem a dolgot, mivel a karpántokat is elkészítettem – viszont Dany frizurájának tekintetében azt a hajfonatot választottam, amit az utolsó részben visel. Kiegészítőnek még az első évad legutolsó jelentében látható sárkányokat is igyekeztem reprodukálni.
A választásomnak több oka is volt. Egyrészt megfogott a ruha stílusa (szeretem az ilyen görögös stílusú ruhákat), másrészt pedig a sárkány-téma – ugyanis a ruhához tartozik egy három sárkányfejet ábrázoló melltű is. A sárkányok maguk pedig mindig lenyűgöztek, a kedvenc fantasztikus lényeim a vámpírok után. Így igazából szerintem nem meglepő, hogy nem hagyhattam ki a lehetőséget a sárkány-kreálásra – ahogy az sem az, hogy már csak a címerük miatt is a Targaryen-ház lett a kedvencem a Trónok harcából. Az ilyen külsőségeken túl a legfőbb indokom azonban a rajongásom volt. Nagyon magával ragadtak a Trónok harca szereplői és szinte teljesen beszippantott a világa. És bár a sorozat alapjául szolgáló, George R. R. Martin által írt, A tűz és jég dala című könyvciklusnak még csak az első kötetét olvastam eddig, egészen beleszerelmesedtem abba is. Két karakter van bennük, akiket különösen közel érzek magamhoz – Havas Jon és Daenerys. Mivel nőként Danyvel azért mégiscsak jobban tudok azonosulni, így nem volt kérdés számomra, hogy egyszer szeretnék a bőrébe bújni, és erre most jött el először (de korántsem utoljára) az alkalom.

SFblog: Hogy készül egy ilyen jelmez, le tudnád írni a folyamatot?

T.M.: A jelmezkészítés kulcsa a kreativitás. Így van ez akkor is, ha az ember egy rajzolt karakter ruháját próbálja lemásolni – de sokkal nehezebb az ügy, ha egy élőszereplős sorozat szereplőjévé próbálsz átvedleni. Nyilván nem fog az ember ugyanúgy kinézni, mint xyz színésznő, ezért nagyon kell ügyelni az összhatásra, hogy legalább úgy sikerüljön visszaadni a karaktert. Ezen felül pedig amire még nagyon figyelni kell, az a megfelelő anyagválasztás. Egy filmnél látszik az anyag textúrája, és nem lehet még közelítőleg sem hasonló a replika, ha mondjuk szatént használunk ott, ahol egyértelműen bársonyt visel a karakter. Ha megvan a megfelelő anyag, akkor ki kell ötleni a szabásmintát a ruhához. Sajnos nem vagyok varrónő, így amatőr segítségekhez kell folyamodnom – általában egy Burdából választok egy hasonló szabásmintát, ami alapján készítek egy első verziós ruhát valami nagyon olcsó anyagból. Ezt próbának használom, és ezen jelölöm a szükséges változtatásokat, míg végül összeáll a végleges szabásminta. Daenerys ruhájának esetében erre mondjuk nem volt szükség, szabásminta nélkül is ki tudtam ötleni, hogyan is kellene megvarrni. Lényegében egy melltartót alakítottam át, és erre dolgoztam rá az egészet. A hajához egy platinaszőke paróka volt az alap, amit póttincsekkel egészítettem ki a fonatok sűrűsége és vastagsága miatt. A fonatokat először madzagokkal kísérleteztem ki, majd hullámcsattok segítségével megvalósítottam. A többihez lényegében a hobbiboltok kínálatából okoskodtam ki a dolgokat. A sárkányos melltűt süthető gyurmából formáztam meg és sütöttem ki. A karpánt díszei dekorgumiból és gyöngyökből készültek. A kis sárkányok alapját egy fibrosztir nevű szigetelőanyagból faragtam ki. Ezt vontam be levegőn száradó gyurmával. A végtagjaik drótalapra formázott süthető gyurmából készültek, és úgy ragasztottam őket a testükhöz. A szárnyak szintén drótalapra készültek, dupla rétegű pauszpapírból. Minden kiegészítőt akril festékkel festettem le, illetve a sárkányok szemei, pikkelyei és lábkörmei 3D-s festékkel kerültek fel. Így leírva nem hiszem, hogy úgy tűnik, de sok munka és türelem kellett ennek a jelmeznek az elkészítéséhez is. Mindennek ellenére nagyon élveztem a folyamatokat.

SFblog: Hogy lesz valaki cosplayes? Hogy kezdesz el egy ilyen hobbit?

T.M.: A cosplay, vagyis konkrétan ez a beöltözősdi szerintem annyira extrém, hogy nincs az az ember, aki ne tudna neki ellenállni, különösen, ha csak egy fikarcnyi exhibicionizmus is szorult belé. A legtöbb ember persze a tini korral csak kinövi ezt – de aki cosplayel, annak a zöme pont ez a korosztály, illetve nagy gyerek huszonévesek. (Én is egy ilyen díszpéldány lennék.) A többiek nevében persze nem nyilatkozhatok, így azt tudom elmondani, hogy engem mi fogott meg ebben a hobbiban. Egyrészt a bolondéria része: jó érzés kiszakadni egy-egy con erejéig a szürke hétköznapokból és a mókuskerékből, és egy fiktív karakter bőrébe bújva kicsit másnak és különlegesebbnek érezni magam. Emellett pedig ott van az is, hogy nagyon jó önbizalom-terápia tud lenni ez az egész – legalábbis nekem. Pluszban ott van a dolog kreatív része is: nagyon sok mindent megtanultam ezen a hobbin keresztül. Rengeteg anyaggal és technikával ismerkedtem meg eddig is, és úgy érzem, ezek cosplaykészítésen kívül is hasznos dolgok. És ami hab a tortán: sok új barátot és kedves ismerőst szereztem ez által a hobbi által, így a társaság maga is mindenképpen húzó erő. A mostani őszi Mondoconra például Japán legnépszerűbb mangájából, a One Piece-ből szervezünk egy nagyobb létszámú csapatot. Mindenki hozzá illő karaktert választott, mindenki már most beleélte magát a szerepébe, szóval jó móka lesz, és már csak a társaság miatt is megéri nekem egy újabb kosztümmel gazdagítani a szekrényemet.

SFblog: Mik a kedvenc sci-fi illetve fantasy könyveid, sorozataid?

T.M.: A sci-fi műfajból mindenképpen két könyvet emelnék ki: Philip K. Dick-től az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényt és Anthony Burgess Gépnarancsát (bár ez utóbbi szerintem határeset a tekintetben, hogy mennyire tartható sci-finek). A fantasy műfajból pedig most George R. R. Martinnak A tűz és jég dala – sorozatát „nyomom”, és ha lesz is a továbbiakban olyan kötet ebből a ciklusból, ami nem nyeri el annyira a tetszésemet, a Trónok harca mindenképpen a kedvencemmé avanzsált és megmarad ebben a pozícióban. Ha fantasy, akkor egyébként nagyon szeretem még azt a már klasszikusnak számító három könyvet is, amelyeken felnőttem: a Harry Potter-köteteket, a Gyűrűk Ura-trilógiát és Michael Ende Végtelen Történetét. De persze az a rajongás (vagy inkább kábulat?), amibe Martin bácsi írása rántott, messze túlszárnyalja minden eddigi műfajbeli olvasmányélményemet.
Ami a sorozatokat illeti: sci-fit nem szoktam nézni, a kedvenc sorozataim azonban egytől egyig a természetfelettivel foglalkoznak. Persze konkrét fantasy a jelenlegi nagy kedvencem – és itt „sajnos” újfent a Trónok harcát kell felemlegetnem. A jelenleg is futó sorozatok közül a True Blood, a Vampire Diaries és a Supernatural tett még rabjává. Már befejezett sorozatok közül pedig a Buffy, a vámpírok réme marad örök kedvencem. Aki pedig ismeri ezeket a címeket, annak nem lesz meglepő, de lényegében azért fogott meg mindegyik, mert a nem hétköznapi csomagolás mindegyik esetben nagyon is hétköznapi, emberi és „élethű” karaktereket takar, róluk mesél, és érdekes dolgokat tud mondani az emberi kapcsolatokról és „játszmákról”. Ez különösen a Trónok harcára igaz. A többi sorozatban pedig számomra plusz vonzerőt jelentenek a szellemes dialógusok és az amerikai popkultúrára vonatkozó utalások is.

SFblog: Kik azok a karakterek, akikkel a legjobban tudsz azonosulni? Miért?

T.M.: Általában azokkal a karakterekkel tudok igazán azonosulni, akik valami miatt kicsit „defektesek”, sokszor önhibájukon kívül. Akik egyszerűen beleszülettek vagy belekerültek egy sorsba, amin nem tudnak változtatni, amivel és amiben kénytelenek élni, de mégsem adják fel, hanem ezt a „tragédiát” inkább fegyverükké kovácsolják. A Trónok harcában a törpe Tyrion Lannisternek van egy érdekes kis monológja, amit Havas Jonhoz intéz, és aminek az a lényege, hogy ha már fattyúnak született, ne keseregjen és ne szenvedjen a sorsán, hanem tegye meg azt fegyverévé. Tyrion is így tesz egyébként: sajátos öniróniával kezeli a törpelét kérdését, és képes ebből a hátrányból előnyt kovácsolni. Hasonlóképp azok a karakterek, akik az én lelkemet is meg tudták érinteni, mind nagyon erősek. Vagy legalábbis annak látszanak… Buffy Summers (a Buffy-sorozat főszereplője) a Kiválasztott, a Vadász, a szörnyek és természetfeletti, embereket veszélyeztető gonoszok rettenthetetlen legyőzője. Damon Salvatore (a Vampire Diaries egyik főszereplője) ízig-vérig vámpír: érzéki és veszélyes, igazi ragadozó, akinek egy préda sem tud ellent állni és aki határtalan élvezettel képes tobzódni a véráztatta örömökben. Daenerys Targaryen (a Trónok harca szereplője) pedig a Khaleesi, a Sárkány lánya, akinek ereiben a Sárkány vére csörgedezik, így kiválasztott ő is, akit semmi és senki nem tud teljesen megtörni, és az igazán nagy tragédia után is Főnixként, a tűzből újjászületve képes talpra állni. Ezek mögött az álarcok mögött azonban mindhármuk esetében nagyon is törékeny, érző, nemes egyszerűséggel emberi személyek állnak. Emiatt velük és a hozzájuk hasonló karakterekkel tudok a leginkább azonosulni, hiszen nekem is megvan a magam védőmechanizmusa és harcos álarca - és adott a hátrányom is, amiből próbálok előnyt kovácsolni, erőt meríteni. Ezen túl még azért ez a három karakter az, akik a szívemnek legkedvesebbek, és akiket a leginkább magaménak érzek, mert mindegyiküket érte olyasmi, ami a saját eddig életemre, sorsomra emlékeztet. És vannak olyan tulajdonságaik is, amik bennem is megvannak.

SFblog: Mit üzensz azoknak, akik szintén szeretnének CP-zni? Miért jó cosplayezni?

T.M.: Ha valaki fontolgatja, hogy belevág, ne habozzon megpróbálkozni ezzel a dologgal! A cosplaykészítés nagyon kreatív hobbi, ami által sok mindent meg lehet tanulni – olyan dolgokat is, amelyek akár a mindennapi életben is hasznossá válhatnak. Ezen felül ki ne élvezné, ha egy kicsit szabadjára engedheti a benne lakó gyereket a kedvenc karaktereinek bőrében parádézva? Egyetlen con nem a világ, ha valaki butaságnak és szégyellnivalónak tartaná – de olyan jópofa és kihagyhatatlan élmény legalább egyszer egy ilyen rendezvényen beöltözni, amit az életben legalább egyszer érdemes kipróbálni!

Az első képet Bittner Anett, a másodikat és az utolsót Écsi Dávid, a harmadik fotót Födémesi Csaba készítette.