"A moszkvai metró fokozottan veszélyes közlekedési üzem." - olvashatjuk Dimitry Gluchovsky Metro 2033 című, posztapokaliptikus regényében. A könyv és a belőle készült számtógépes játék rekordgyorsasággal ért el olyan népszerűséget, hogy bátran kijelenthetjük: a Metro 2033 az az oroszoknak, ami Cormack McCarthy Az Út-ja Amerikának.
A kerettörténet egyszerű: néhány évtizeddel a regénybeli események előtt meg nem határozható részvevőkkel nukleáris háború zajlott le a Földön, mely részben elpusztította a felszínt, fertőzötté tette a vizet és a levegőt. A túlélők az atomtámadás ellen is hatásos moszkvai metróba menekültek, és barikádozták el magukat. Nem ok nélkül.
A metró társadalmában ugyanazt a sokszínűséget fedezhetjük fel, mint jelen időnkben itt a föld felszínén. Az emberek sokfélék, gondolkodásmódjuk, hitviláguk komoly rétegződést mutat. A regényben egy teljes vonalszakaszt birtokolnak a kommunista érzelmű állomások, akik az eszme terjesztésének érdekében háborúkat is képesek voltak lefolytatni a körgyűrű állomásainak szövetségével, a Hanzával. Utóbbi nevét a középkor németalföldi keresledőváros-láncáról kapta. De bizonyos szakaszokat birtokolnak még a neofasiszták, a Negyedik Birodalom, illetve a féreghívők, vagy Jehova Tanúi. Ezen kívül vannak állomások, ahol kannibálok, másokon pedig sátánisták laknak. Előbbiek az állomáson kívüli technika híveit fogyasztják előszeretettel, utóbbiak pedig éveken át egyre mélyülő gödröt ásnak, hogy utat találjanak urukhoz. Társadalomkritika ez a javából! Az író kifigurázza, jellemzi korunk szélsőségeit, bőrszínre, vallásra, politikai beállítottságra való tekintet nélkül.
A regény főhőse, Artyom még a felszínen született, de gyermekkorától kezdve a metró lakója, és egy félreeső állomás, a VDNH őrszolgálatosa. Nevelőapjának barátja egy nap komoly feladattal bízza meg: üzenetet kell vinnie a titokzatos Poliszba, az utolsó föld alatti városba. Hosszas cselekményláncolat után kiderül, hogy az üzenet címzettje egy valódi sztalker, olyan köztiszteletben álló személy, aki kísérettel, védőruhában időnként felmerészkedik a felszínre, és onnan a metró lakói számára hasznosítható eszközöket, tárgyakat hoz magával.
Artyom föld alatti utazása közben ismerhetjük meg az állomásokon megtelepedett közösségek sokszínűségét. Kinek a vallás, kinek az ideológia, kinek a szellemi ismeretek jelentenek elsődleges fontosságot - és vannak, akiknek ezek sem, állatias módon, egymást pusztítva élnek. Az ember szívós fajta, túlél akár így, akár úgy. Artyomon keresztül mindennek mi is szemtanú lehetünk.
A civilizált állomásokon kívül akadnak elhagyatott, beomlasztott állomások is, megint mások pedig csupán kereskedelmi megállóhelynek számítanak. Mint minden emberlakta helyen, a metróban is számos legenda, elferdített történet, mítosz kering, Ezek legfontosabbika a Metró 2-be vetett hit. A legenda szerint az egykori felszíni politikai vezetőknek külön metróvonalat építettek, ám ezek bejáratát senki nem találja. És ha mindez nem lenne még elég, ott vannak a titokzatos "feketék", akiket hol mutánsokként írnak le, hol sötétebb bőrű, egyes állomásokon nem kívánatos személyekként értelmeznek.
Artyom utazását különös figurák segítik. Nélkülük a fiatalember már vagy kitaszított, vagy őrült, vagy halott lenne. A Poliszba való érkezése után egy sztalker veszi szárnyai alá, így megismerhetjük a felszíni világ maradékát, és azt is, ami ott a sugárzás hatásaira és a mutáció miatt évtizedek alatt, saját evolúció útján kifejlődött.
A metro 2033-at ajánlani tudom mindazoknak, akiket érdekelnek a világvége-elméletek, és azoknak különösképpen, akik sosem adják fel a reményt, és már nem a világégés kérdéseire keresik a választ, hanem arra, mi várható az után.
(Az illusztrációk az azonos címet viselő számítógépes játék, valamint Vlagyimir Manyuhin orosz festőművész interneten is fellelhető képeiből kerültek felhasználásra.)
Utolsó kommentek