Ha azt mondom Tengereczki hazaszáll, Kenderzsup, Szélkiáltó, Pinty és ponty, valószínűleg nincs olyan magyar felnőtt, akinek ne jutnának eszébe óvodás évei.

1905. január 26-án született Tamkó Sirató Károly József Attila-díjas költő, művészetfilozófus, műfordító, akinek gyermekversein több nemzedéknyi kiskópé nőtt fel, hazai népszerűségét is ezeknek köszönheti. Verseinek nem csak dallama, de színe, illata, íze van; szivárványszín csodavilágba repítik el magukkal a felnőtt olvasót is, ha az mer újra felfedezőkedvű, nyughatatlan és kíváncsi gyermek lenni. 

A költő ugyan nem csak az apróknak írt verseket, ám tartós betegsége miatt költészete sokszor borús, depresszív hangulatú volt. Miután a jóga segítségével felgyógyult, tapasztalatait „Ne légy többé beteg!” című kéziratában örökítette meg, illetve megélhetésének egy részét is a jóga által biztosította; tanfolyamokat tartott ahol ugyanúgy tanította az egészségőrző és gyógyító mozgást, a lélegzési technikát, mint azokat az indiai filozófiai tanításokat, amelyeknek bölcsei kifejlesztették a jóga tudományát és gyakorlatát. Ez az iskola nemcsak ismert, de divatos is lett. A költő mindhalálig igen tisztességesen megélt belőle. 
A költő nem gyermekeknek szóló versei is az avantgárd nyomait viselik. A fiatal Tamkó Párizsban, 1936-ban kiáltványban foglalta össze elvi-elméleti gondolatait az irányzat feladatairól, és céljairól. A Dimenzionista manifesztumot korának több meghatározó művésze írta alá.(Vaszilij Kandinszkij, Marcel Duchamp, Joan Miró, Hans Arp)
Tamkó költészetében, "kozmikus látomásaiban" a csillagászat, geológia, fizika keveredik filozófiával, humorral, nemegyszer pátosszal. Szinesztéziája szinte tapinthatóvá, érzékszervekkel megtapasztalhatóvá teszi a puszta szavakba szőtt gondolatokat. Ez a hang szólal meg A Vízöntő kor hajnalán címet viselő verses kötetében is, mely 1969-ben jelent meg. 

Talán nem meglepő, hogy az avantgárd egyik hazai képviselője, a tudományos-fantasztikummal is megpróbálkozott. Az utókor elég ambivalensen tekint A három űrsziget című munkájára, nem egyszer "aranyosan kretén szocreál sci-fi-nek" titulálják, és van aki zseniális sci-fi paródiaként tartja számon, sokak szerint viszont a legokosabb és legszebb magyar utópista-tudományos-fantasztikus regény.

Egy korai fülszöveg az alábbi szavakkal ecseteli a művet:

"A regényben, a nem túl távoli jövőben az emberiség a kozmosz küszöbére lép, és szembenéz az eléje álló feladattal, a mindenség meghódításával. Utopszkij, a zseniális jövőálmodó, költő és tudós nem alkuszik meg részeredményekkel: kiváló munkatársai gárdájára támaszkodva vezeti erre a harcra az emberiséget. Pedig azt kishitűsége, tudatcsökevényei, civilizációtól elsatnyult ösztönei a mélybe húzzák, a megsemmisülés lidérceivel csalogatják. A kibontakozó világméretű küzdelemben eszmék és indulatok csapnak össze, de az új, a tökéletesebb elsöprő győzelmet arat, és a fénynél sokszorta gyorsabb űrnaszáddal egy boldog ifjú emberpár bejárja, meghódítja a kozmikus teret, az emberiség új, nagy hazáját. Tamkó ötletektől sziporkázó, mulatságos és tanulságos részletekkel bővelkedő, eredeti fantasztikus regénye a határtalan jövőnek, az örökké többre, magasabbra törő ember legyőzhetetlenségének optimizmusától sugárzó, látnoki erejű és költői hevületű képét vetíti az olvasók felé."

Emlékére álljon itt egy verse, mely akár kulturális öröksége is lehetne:

Biztató

Ne ess kétségbe, érjen bármi! 
Csak egy a törvény: várni. Várni!

Ha reszket alattad a föld: 
Csak önmagadat meg ne öld!

Ha egyetlen vagy, mint a szálfa. 
Felvirrad még magányod álma.

Minden beérik, révbe fut: 
És győzött az, ki várni tud.