Ahogy az irodalom történetében haladunk előre, a pozitív utópiákat egyre inkább felváltják a disztópiák. Az emberiség történelmének alakulása, a modern kor rossz tapasztalatai egyre több sötét vízióval gazdagítják az irodalmat. Ezek alapjai gyakran a régi, pozitív elképzelések, de itt már az is kiderül, hogy mik ezen utópiák árnyoldalai. Jó eséllyel nem költözne be önként senki például Huxley Szép új világába.

1. Aldous Huxley - Szép új világ
A Szép új világ látszólag tökéletes. Igazából a benne élő emberek számára az is, mert arra vannak kondicionálva, hogy elvégezzék ami a feladatuk, és ne is vágyjanak többre. Kivétel ez alól az, akinek például a kondicionálásába hiba csúszott, ezért egész életében boldogtalannak, a kasztjától kívülállónak érzi magát. De mi nem élünk ebben a disztópiában, és külső szemmel e társadalomban élő legmagasabb kasztú emberek is bosszantóan szűk látókörűek, naivak, sőt, igazából ostobák. Persze pont ez kell ahhoz, hogy mindenki elégedett legyen az adott rendszerrel. Ha mégis rossz gondolatok kerítenék hatalmába az illetőt, akkor ott a szóma, amely azonnali mámoros utazásra visz.

2. George Orwell - 1984
Orwell disztópiája az egyik legnyomasztóbb mind közül. A Nagy Testvér mindent figyel, a Gondolatrendőrség sosem alszik. Ha minden feladatát tökéletesen elvégzi az ember, akkor is feljelentheti a saját gyermeke rendszerellenes gondolataiért. Persze, csak ha van gyermeke, mert a szerelem teljesen tiltott, ahogy bármiféle egyéni szórakozás vagy egyáltalán gondolat is. Ám az 1984 nem - csak - ettől rémisztő. A rendszer nem hagyja menekülni az ellenségeit, még a halálba sem. A kínzás nem addig tart, amíg be nem vallod minden bűnöd, hanem amíg rá nem jössz, hogy a rendszer jó, a Nagy Testvért pedig szereted.

3. Ray Bradbury - Fahrenheit 451
Egy irodalmár és egy olvasó számára is a lehető legrosszabb elképzelhető vízió - mi lenne, ha betiltanák az olvasást, ha nem léteznének könyvek? A könyvpapír ugyanis 451 Fahrenheiten ég el. Bradbury világa is egy gondolkodás nélküli világ. A gyermekek ölik egymást, az öngyilkosság mindennapos, mégis mindenki elégedett. A rendszerben való kételkedés itt is felér egy főbenjárő bűnnel. Olyan, mintha a televízió kizárólagos hatalma miatt a való élet is egy üres hollywoodi film világába került volna.

4. Anthony Burgess - Gépnarancs
A Gépnarancs univerzuma megfoghatatlan. Nem tudjuk, hogyan és miért alakult ki ez a világ, amelyben rossz a közbiztonság, kevés a rendőr, már igen fiatalon mindenki különböző drogokhoz nyúl, könyvtárba és moziba senki sem jár, az idősek rettegnek a fiataloktól, a börtönök túltelítődnek. A kormány sokáig nem tud mit kezdeni a helyzettel, amikor pedig végre elkezd cselekedni, természetesen átesik a ló túloldalára. A biztonságot csak rendőri túlkapásokkal tudja fenntartatni, így az emberek továbbra is félelemben élnek. Az elítélteket pedig egyfajta asszociáción alapuló terápiával próbálják átnevelni, akik így erkölcsileg semmit nem változnak, csak fizikailag rosszat cselekedni képtelen gépekké válnak. Ez garantáltan nem horrorsó, legfeljebb csak horror.

Hogy mi a rosszabb verzió, a lebutított boldogság, vagy a szörnyű valóság, amelyből képtelenség menekülni - ezt mindenki eldöntheti magának, de annak örülhetünk, hogy a való életben nem kell ezen világok közül választanunk. Egyelőre...

Ha kíváncsi vagy ennél pozitívabb utópiákra is (van egyáltalán ilyen?! Segítünk, van!), akkor itt olvashatsz róluk!

A Magyar Írószövetség főhadiszállásán szerdán, azaz február 27-én a női utópiákról lesz szó, ahova mindenkit szeretettel várnak a szervezők!