A homoszexualitás sokáig tabutémának számított az irodalomban, hiába volt már elég példa rá az ókorból hátrahagyott írásos emlékekben. Később, a XIX. és a XX. században ismét felbukkantak az LMBT-témák, mára pedig már elfogadottnak számítanak. Az évtizedek során a meleg irodalom szépen begyűrűzött a spekulatív fikcióba, és kivívta magának az egyenjogúságot. Olyan neves szerzők is felhasználták már témaként a másságot, mint Robert Charles Wilson, Robert A. Heinlein, Ursula K. Le Guin vagy Joe Haldeman.

Az első, ismert sci-fi Lukianosz Igaz történet című műve volt, mely a második században látott napvilágot. Az ókori görög történetek között nem volt ritka téma a homoszexualitás, és ez alól az Igaz történet sem kivétel. A cselekmény szerint egy megnyert csata után a király a fiát akarja hozzáadni férjül a narrátorhoz. Az 1872-ben kiadott, gótikus Carmillában Joseph Sheridan Le Fanu egy leszbikus vámpírtörténetet bont ki. Bram Stoker sok inspirációt nyert Le Fanu történetéből, mikor megírta a Drakulát. A Carmilla számtalanszor feldolgozásra került már, és bár csak fele annyira ismert, mint az említett gróf története, ugyanannyira beépült a vámpírmítoszba. A vámpírokat máskor is bemutatták már meleg teremtményekként. A férfi vérszívók ábrázolásmódja fokozatosan elnőiesedett. Hosszú haj, porcelánbaba fehérségű arcbőr és sovány, vagy csak minimális izmot mutató testalkat jellemzi az átlagos, sztereotip vámpírt, ki férfiak és nők nyakát egyaránt átharapja. Ebből születtek meg később Anne Rice vámpírjai, akik mindkét nemhez vonzódnak.

A férfi homoszexualitás jele másképpen. Legfelül a meleg emberek,

alatta a meleg idegenek, legalul pedig a meleg robotok jelei láthatóak.

De most egy kicsit térjünk vissza a kialakulásához és az elterjedéséhez. Az első nyilvántartott, leszbikus párt bemutató sci-fi Gregory Casparian An Anglo-American Alliance-e volt 1906-ból. A regény végén az egyik szereplő férfivá operáltatja magát, hogy feleségül vehesse szerelmét. Később, az 1920-30-as években, mikor mind a sci-fi, mind a fantasy még a leglenézettebb ponyvairodalom részét képezte, lehetetlen volt bemutatni a témát. Már két azonos nemű között elcsattant csók is megbotránkoztatta az olvasókat (személyes megjegyzés: bezzeg csápos szörnyek nyugodtan erőszakolhattak nőket a borítón…). Egyetlen lehetséges módja volt a homoszexuális szereplők ábrázolására: a főgonosz szerep. Az olvasót nem botránkoztatta meg, ha a történet legyőzendő ellenségét egy erkölcsi és szexuális értelemben is „torz” szörnyként látta, aki paráználkodik és zsarnokoskodik. Ezeket a gonoszokat végül egy heteroszexuális hős iktatta ki. Olaf Stapledon (Az utolsó és az első emberek írója) egyik korai regényében, az Odd John-ban ír egy olyan, emberfeletti képességekkel bíró emberről, akit nem lehet a társadalom szabályai közé fogni. Ezt egy idősebb fiún is bemutatja, akit elcsábít.

Xena és Gabrielle csókjelenete az egyik legismertebb leszbikus momentum. Hatalmas

hatása volt a homoszexualitással foglalkozó rajongói irodalomra, a slashre.

Az 1940-es és 1950-es években élte az SF az aranykorát. Számtalan mestermű jelent meg ekkor, de a sci-fi ilyenkor volt a legkirekesztőbb hangulatában. A korabeli science fiction hallani sem akart a másság boncolgatásáról. Philip José Farmer és Theodore Sturgeon engedtek meg maguknak annyit, hogy regényeikben elég provokatív módon ábrázolták a szexualitást. Később Sturgeon megírta a The World Well Lost című elbeszélését, mely homoszexuális emberek és űrlények kapcsolatát mutatta be. Ma már a meleg töltetű sci-fi írások mérföldkövének számít. Samuel R. Delany szerint, mikor Sturgeon publikálni akarta, a szerkesztője (John. W. Campbell) nem csak visszautasította, de felhívta több másik magazin szerkesztőségét is, és kérte őket, hogy ők is utasítsák el. Ez nem volt egyedi eset. A homoszexualitást pozitív karakterekkel - például leszbikus amazonok, akik férfiakat megszégyenítő erővel és bátorsággal küzdenek -  bemutatni nem volt egy nyerő vállalkozás. De az új hullám mozgalom még tovább ment.

A beat nemzedék szerzői már aktívan írtak drogokról, parázna életről és homoszexualitásról (pl. az Útonban is vannak ilyenek), és többen közülük szintén melegek voltak. A sci-fi az új hullám idején kezdett foglalkozni a témával, mikor a külső világ felfedezése helyett a belső világ megismerésével foglalkoztak a szerzők. Az emberi viselkedést és az emberi lelket boncolgatták, és ebbe a homoszexualitás tabujának ledöntése is beletartozott. Több SF-író vallotta be magáról, hogy a saját neméhez vonzódik. A leszbikus regények közül a legjelentősebb Joanna Russ The Female Man című alkotása, ami bevezette a feminizmust a sci-fibe. Történetében egy csak nőkből álló, leszbikus társadalmat ismerhetünk meg, amely férfiak nélkül is megáll a lábán. Russ utólag azt nyilatkozta, hogy másságának felvállalása nem tett jót a könyv marketingjének. Jelentős volt még a James Tipree Jr. álnéven alkotó, biszexualitását nyíltan fel nem vállalt Alice B. Sheldon. Díjnyertes kisregénye, a Houston, Houston, Do You Read?  egy olyan, csak nőkből álló társadalmat mutat be, amelyben a férfiakat kipusztította egy halálos járvány. A feminista SF a mai napig foglalkozik az egynemű társadalom gondolatával és a leszbikus jövőképpel. Az 1986-os Ajtó az óceánba is ebbe a tematikába tartozik. Fantasy szempontból Elizabeth A. Lynn fantasy-sorozatai jelentősek, aki gyakran szerepeltet meleg főszereplőket regényeiben. Ő is bevallottan a saját neméhez vonzódik.  

A mangákban népszerű a homoszexualitás ábrázolása.

A yaoi (férfi) és a yuri (női) sorozatok a világ minden pontján sikeresek.

Néhány férfi szerző is bevallotta, hogy meleg (Samuel S. Delany, Thomas M. Disch), és vannak, akikről később derült ki (Arthur C. Clarke). Ezek az írók – bár írtak történeteikben a homoszexualitásról – nem nevezték magukat LMBT írónak. A legérdekesebb viszont az, ahogy a már befutott, heteroszexuális szerzők viszonyultak a meleg sci-fi és fantasy irodalomhoz. Robert A. Heinlein Angyali üdvözletében is megjelenik a biszexualitás, és Ursula K. Le Guin A sötétség balkeze című történetében is szerepelnek olyan lények, amelyek mindkét nemhez vonzódnak. Joe Haldeman Örök háborújában pedig egy olyan jövőkép van felvázolva, ahol már majdnem mindenki homoszexuális.

Az új hullám után már nem lehetett letagadni, hogy a spekulatív irodalomba is begyűrűzött az LMBT. Az olvasók nagy részét már nem zavarta, hogy kedvenc íróik melegek, hiszen bebizonyosodott: a homoszexuális írók is képesek olyat letenni az asztalra, amire büszkék lehetünk. Az új hullámos sikerszerzők hatására több alkotó is bevallotta másságát (pl. Melissa Scott, Nicola Griffith, Clive Barker, Geoff Ryman és David Gerrold). A meleg szereplők manapság szinte mindennaposak a szórakoztató irodalom valamennyi ágazatában, mert a homoszexualitás már nem tabu téma többé (legalábbis nálunk).