...az vagy egy legalább 9.8-as fokozatra képes mélyűri felderítőhajó, vagy egy pöpec kis űrállomás, lehetőleg minél forgalmasabb helyen.

A valóságban azonban az űrállomás nem más, mint egy irdatlan, nagy tömegű, életfenntartó rendszerrel rendelkező űreszköz. Az űrhajóktól eltérően alkalmatlan a földi leszállásra és nincsen meghajtórendszere, csak kisebb, pályamódosításra használható kormányhajtóműve. Nem képes nagyobb manővereket végrehajtani, pályája fenntartására űrhajókat használnak.
Az első Szaljut állomás pályára állása óta eltelt időben óriásit fejlődött a technológia, ám még a hiperszuper ISS sem említhető egy lapon a science-fiction filmek űrállomásaival, melyek sokkal többek tudományos kutató-, és megfigyelőállomásnál.
Hiszen, néha otthonok, mint a DS9.
Néha a politikai, diplomáciai afférok központjai, mint a Babylon-5.
Vagy éppen szuperfegyverek, mint a Halálcsillag.

De ne rohanjunk ennyire előre, előbb nézzük meg, honnan is indultunk.

Szaljut

Az Almaz katonai űrállomás módosított változatának eredetileg valószínűleg Zarja volt a neve, a Szaljut nevet csak később kapta. E névvel szerették volna elfedni, hogy az állomáson annak ellenére, hogy a Szaljut-1 polgári űrállomásnak készült, több katonai kísérletet is végrehajtottak, illetve mindegyik fel volt szerelve nagy hatótávolságú rádiólokátorral. A Szaljut–1 volt az első űrállomás, melyet űrhajósok meglátogattak. A Szaljut–6 fedélzetén dolgozott többek közt Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is. Az első Szaljut 1971. április 19-én startolt Bajkonurból. Az utolsó Szaljut fő feladata a Mir űrállomáson használandó technikák kipróbálása volt (A Mir első, központi modulját 1986-ban indították útra), a Szaljut-7 1991. február 7-én tért vissza a Föld légkörébe, darabjai Dél-Amerikai területeken zóródtak szét.

Skylab

Az űrállomást a kutatási program végrehajtásához mintegy 270 különböző műszerrel, berendezéssel látták el. A Skylab 1973. május 14-én indult Cape Canaveralból az utolsó Saturn V rakétával. Az űrállomás teljes tömege 90 t, hossza 36 m, szélessége (napelemek nélkül) 6 m, hermetikus térfogata pedig 330 m³.
A kutatási tervek összeállításánál figyelembe vették, hogy milyen mérések nem végezhetők el a Földről. Így kerültek fel a Nap megfigyelését végző műszerek is, melyek lehetővé tették a Nap nyolc hónapos intervallumban történő vizsgálatával csaknem valamennyi napjelenség tanulmányozását. Az orvosi, biológiai kísérleti program keretében azt vizsgálták, hogy a tartós súlytalanság állapota milyen hatást gyakorol az emberi és állati szervezetekre, a sejtekre és az anyagcsere-folyamatokra. A tudományos program keretében 180 ezer felvétel készült a Napról, 46 000 a Földről.
Még további repüléseket terveztek az űrállomásra az akkor még fejlesztés alatt lévő Space Shuttle űrrepülőgépekkel, de a fokozódó naptevékenység hatására a felső légkör egyre sűrűbb lett, az űrállomás pedig a nagy fékeződés miatt 1979. július 11-én visszatért a légkörbe és elégett. Maradványai az Indiai-óceánba, illetve Nyugat-Ausztrália lakatlan területeire hullottak. A Skylab 34 981 Föld körüli keringést hajtott végre.

Bár az űrkutatás fejlődése az emberiség, még inkább technológián alapuló civilizációnk jövőjének, talán túlélésének záloga lehet, jelenleg még korántsem tartunk ott, hogy hosszabb távú terveket kovácsolhassunk. Az emberi szervezet a földi környezeti paraméterek mellett fejlődött azzá, ami.
Ezen paraméterek bármelyikének megváltozása, akár egy egészen apró eltérése is, súlyos következményekkel jár az emberi fiziológiára.
Űrhajósaink minden küldetés után komoly rehabilitációs projekteken vesznek részt, mert az űrállomásainkon eltöltött idő szervezetükre gyakorolt hatását kompenzálni kell. Ennek híján záros határidőn belül a folyamat visszafordíthatatlanná válik, és azok az emberek, akik egy fél életnyi erőfeszítés, tanulás, kiképzés után első követeink lettek a Naprendszerben... meghalnak.

Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb űrhajósa Colonel Chris Hadfield az egyik legszebb példája annak, hogy az űrben végzett munka - minden veszélye ellenére is-, szenvedély, és életforma is egyben. Az utóbbi hónapokban a twitteren, és a facebookon megosztott állapotfrissítései bejárták az egész világot. A fotók, és a mondatok egy munkája iránt elkötelezett embert mutattak be nekünk, aki szinte szerelmes rajongással tekint mindannyiunk otthonára, a Földre.

Az űr valóban a végső határ, de még nem tartunk ott, hogy végtelenjét járva új világokat fedezzünk fel.
Az ember kíváncsisága azonban csillapíthatatlan, fejlődés iránti vágya legyőzhetetlen. Űrtávcsöveink segítségével már nekiláttunk feltérképezni a Naprendszert, és távoli csillagok bolygórendszereit is. Nem csupán más, intelligens élet nyomait kutatjuk, hanem otthonunkon, a Földön kívül más, emberi élet fenntartására alkalmas bolygókat mérünk fel.
Szempontjaink talán önzőnek tűnhetnek egy feltételezett intelligens faj nézőpontjából, ám tény, hogy bolygónk zsúfoltsága, nyersanyagainak ilyen ütemben történő felélése talán tényleg arra kényszerít egyszer, hogy előbb űrállomásokon, majd holdakon, bolygókon hozzunk létre kolóniákat.
Bizonyos szempontból ezt teszik a science-fiction írók, és múvimékerek is.
A fantáziát racionálisnak, sokszor tudományosan megalapozottnak tűnő megoldásokkal kombinálva a jövőnek egy különös, néha dermesztő, néha felkavaró, néha izgalmasan új vetületét tárják elénk.
Íme tehát néhány fiktív űrállomás a kínálatból.

Babylon-5

A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb - ha nem A legnépszerűbb-, sci-fi sorozata volt a Babylon-5, mely olyan vetélytársakkal szemben hódított magának aktív rajongói bázist, mint a befejezéséhez közeledő Star Trek: The Next Generation vagy az induló SG-1.
Ez volt az első olyan professzionális sci-fi sorozat, amely -túlhaladva a megszokott sci-fi kliséken-,  az emberi civilizáció távoli jövőképét teljes és következetes kidolgozottsággal vetítette elénk.

A fiktív űrállomásokról szóló cikkünk második része a link alól elérhető.

http://www.booker.hu/hirek/?hirek[hirek][hir]=247

Kovács Rhewa Andrea