Már most nagyon sok kritikát lehet olvasni arról, hogy Orson Scott Card nagyon megkötötte a filmkészítők kezét, és ez végül inkább rosszul jött ki. Máskor mindig az a probléma, hogy nem elég hű az eredeti műhöz a feldolgozás. Úgy tűnik a filmadaptáció egyszerűen egy olyan műfaj, amitől túl sokat várnak. Sosem lesz olyan, mint a könyv. Miért is lenne? Ezért kell elolvasni. Ha tényleg nagy rajongói vagyunk a könyvnek, akkor örülhetünk, ha egy hű illusztrációt kapunk hozzá. Ha viszont egy akciódús vizuális parádéra vágyunk, akkor talán jobb, ha a készítők kicsit elrugaszkodnak.

Az Ender's Game első fele nagyjából megfelel a negatív várakozásoknak. Mivel nem lehet mindent belesűríteni a filmidőbe, ezért nagyon pörgősen megkapunk minden fontos információt, nagyjából kijelentő mondatokban. Annyira nincs íve a jelenteknek, hogy inkább unatkozol, minthogy megfeszülnél az izgalomtól. És persze előjön minden feldolgozás problémája - ami a könyvben remekül ki van fejtve, az itt a meghúzás miatt nagyon banálisan hangzik. Ehhez jön még Harrison Ford, sőt, szinte minden felnőtt szereplő teljesen egysíkú játéka, ami viszont sajnos nem csak a film elején feltűnő.

Ender karaktere viszont ügyesen bontakozik ki, mondhatjuk, hogy elviszi a hátán a filmet, pedig ez az elején még nem egyértelmű. Valahogy Asa Butterfield színészi bizonytalanságán látszik, hogy csak a korának tudható be, ezért remek összhangban van a karakter vívódásaival. A rengeteg információ mellet végre elkezdünk valódi érzelmeket látni a képernyőn, és ettől a szigorú akciójelenetek tényleg izgalmassá válnak. A látvány csodálatos, és egyben megrázó is, de ennél többet nem szeretnék elárulni, mert ezt a filmet minden hibája ellenére is látni kell!

Orson Scott Cardról és a Végjáték könyvekről itt olvashattok.