A Mr. és Mrs. Smith-szel ismertebbé váló Doug Liman 2008-ban a tér dimenziójában való fantasztikus utazást ábrázolta egy teleportálásra képes ifjú történetén keresztül, a Hipervándorban. Az idei nyarat indító blockbustere, A holnap határa (Edge of Tomorrow) pedig az idő uralását és az időutazást tematizálja.

A film főszerepét a Hollywood igencsak megosztó személyisége alakítja, a kilencvenes években a Mission Impossible és az Interjú a vámpírral által híressé vált Tom Cruise. Bár hírneve – főképp megkérdőjelezhető színészi kvalitása és magánéletének részletei miatt – az utóbbi évtizedben némiképp megcsappant, az tagadhatatlan, hogy nevének csengése továbbra is nézők ezreit csalogatja a kasszákhoz. A sikeresebb drámai szerepek (Az utolsó szamuráj, Valkűr) mellett azonban szép számmal képviseltetik magukat az akcióhős/menekülő férfi-karakterek (Kéjjel-nappal, Különvélemény), amik egy része a science fiction műfajában bukkan fel (Feledés, Világok harca). Persze a színész szerény 170 centis magassága és immár 52 életéve a nézőben szkeptikusságot indít el a törtető szerepekkel szemben (Humphrey Bogart gengszter-szerepei ide vagy oda), szerencsére ezt a filmek alkotói is észreveszik: ennek köszönhetjük a filmekben fellelhető iróniát (vagy a Trópusi viharbanmár a maró gúnyt), ami a karaktereket illeti. Így van ez A holnap határa esetében is.

A Cruise által alakított Bill Cage a hadsereg propagandájának jóvágású arca, aki poszterfiúi beosztásának köszönhetően még sosem járt a harcmezőn, pedig az emberiség egy kegyetlen idegen fajjal vív háborút. Azonban a férfit egy váratlan napon mégis a frontra küldik, ahol nulla tapasztalattal pillanatok alatt szembetalálja magát a villámgyors gyilkológépekkel. Hősi halálának pillanatában Cage újjáéled: egy különleges lénnyel való kapcsolata miatt ezentúl képes uralni az időt, és újraéli élete utolsó napját. A minduntalan újrajátszott egy nap alatt persze folyamatosan bővülnek az ismeretei, így egy idő után nem csak magát és tapasztalt társát (Emily Blunt) tudja megmenteni, hanem az egész Földet is.

A film tagadhatatlanul egy akcióra építő, nyárindító látványmozi, melynek célja, hogy vizuális világával a klimatizált termekbe csalogassa a pihenésre vágyó nézőket. Ám a puszta – de tagadhatatlanul pontosan kitalált és megalkotott – attrakción túl A holnap határa egészen jó sztorival operál, mely a Forráskódhoz hasonló loop-szerkezetnek köszönhetően – ugyan ismétlésekre alapozott, de – egészen fordulatos. Ezen túl még A holnap határa ügyesen ötvözi a különböző science fiction alműfajokat, mint a központi konfliktusban az inváziós alienfilmet, a cselekmény felépítésében az időutazásos filmeket, a cyborgruhákban pedig a robotfilmet. Bár a tudományos-fantasztikus elemek némiképp elmaszatoltak (pl. az „időutazás” képessége vagy a főszörny pontos helyét meghatározó szerkezet működése), a szerelmi szál – a bajtársiasság ellenére is – erőltetett, és a zárlat is álomgyárian mézes-mázos happyend, legalább A holnap határa alig leplezetten teszi mulatságossá a szépfiús médiaalak ismétlődő halálnemeit, humorizálván ezáltal a fent említett, kétértelmű Cruise-mítoszon.

A látvány pergő ritmusú és nagyszerűen illik a történetbe, ami zömében a csatatéren játszódik. Akciójelenetek tekintetében azonban A holnap határa inkább konzervatív alkotásnak bizonyul: annak ellenére, hogy 3D-ben is vetítik, az alkotók alig használták ki az új technológiában rejlő lehetőségeket. A filmben alig van előtér-háttér játék, a vágások rendszerint rendkívül gyorsak, a kép minden robbanásnál megremeg, az alkotás így képi szinten is rendkívül cselekményes. Emiatt pedig a 3D A holnap határa esetében inkább hátráltatja a maradéktalan szórakozást, a film megalkotottsága nem fér össze a befogadást „lebegősebbé” tevő (vö. Gravitáció) technikával.

Fent említett hibái ellenére A holnap határa a maga nemében egy egészen jó nyárindító popcornmozi lehet azoknak, akik kevésbé vágynak mélyenszántó gondolati elemekre, de szívesen merülnének el egy elfogadható történettel megtámogatott akció-orgiában.

6/10