Javier Movellan az elmúlt 30 évet gyerekek és robotok között töltötte, és bizton állítja, hogy a robotok segíthetnek a gyerekeknek abban, hogy okosabbak és boldogabbak legyenek. Movellan professzor a egy San Diego-i központban (San Diego Machine Laboratory) pszichológusként és robotfejlesztőként is dolgozik. Véleménye szerint a gyerekeknek nem az számít, hogy minél emberibb legyen egy robot, hanem az, hogy sokkal több érzelmi reakciót tudjon kifejezni és minél interaktívabb legyen.

Kérdés: Mit lehet megtanulni abból, ahogy a gyerekek viselkednek a robotokkal?

Javier Movellan: A robotok segítségével sokkal komolyabban lehet vizsgálni és megismerni a gyerekek szociális fejlődését. Például 1987-ben John Watson kollégámmal egy R2-D2 kinézetű robotot tettünk a 10 hónapos gyerekek közé. A robot tudása a kérdés-válaszig terjedt. A robot első megszólalása után alig néhány perc elég volt arra, hogy emberként kezeljék, kinézetétől függetlenül. Ez is csak azt igazolta, hogy a gyerekeknek nem a szemkontaktus és az arcmimika az érdekes, hanem a verbális kommunikáció. Néhány napja pedig az is bebizonyosodott, hogyha egy harmadik személy is kommunikál a robottal, akkor a gyerekek is embernek tartják.

K: Miért fontos, hogy a gyerekeket figyeljük meg a robotok fejlesztéséhez? Miért nem jók a felnőttek vagy az állatok, és azok reakciói a vizsgálathoz?

J.M.: Az eddigi műveim olyan helyzetekről szóltak, melyekben a 12-18 hónapos, még beszélni nem tudó gyerekek léptek kapcsolatba robotokkal. Ez azért nagy kihívás, mert kicsi szókincset lehet használni, és sokkal jobban oda kell figyelni az apróbb kölcsönhatásra utaló jelekre is. A gyerekeknél természetes, hogy nonverbális eszközökkel kommunikálnak, így mi is megtanulhatjuk ezeket, és sokkal mélyebbé, emberibbé válik az egész helyzet. Az emberi kapcsolatok miatt foglalkozom a robotokkal is. Ahhoz, hogy jó robotot építsünk, ismernünk kell az emberi kapcsolatokat, az érzések és az intelligencia mibenlétét. Ezek nélkül nem lehet igazit alkotni.

Hogy könnyebb legyen megérteni, van egy robot, amit Diego-Sannak neveztünk el. Az ő mechanikája ez emberi test bonyolultságának szintjével vetekszik. Nagyon nehéz irányítani, és minden alkalommal elgondolkozunk azon, hogy a gyerekeknek is milyen nehéz megtanulniuk, hogyan irányítsák a testüket. Természetesnek vesszük, hogy megtanulják, pedig nehéz feladat. Az intelligencia sokkal összetettebb, mint az, hogy egy gép tud sakkozni vagy képes megoldani egy-két matematikai példát. A sakk és a matek könnyű az emberi testhez képest. Különös példa lehet, de Walt Disney is azért volt olyan sikeres, mert a rajzfilmek figurái megérintették az emberek szívét. A robotoknak is hasonlót kéne kiváltaniuk a 21. században.

folyt köv.