Akciós könyv

asimov_sfblog.jpg

Akciós könyv

stalker_sfblog.jpg

Rovatok

Egyben

Akciós könyv

banner_felkavaro2.jpg

Utolsó kommentek

Friss topikok

Külső feed

Nincs megjeleníthető elem

Árván maradt sci-fi filmek, amik talán már sohasem készülnek el

2010.05.26. 14:49 :: SFblog

David Fincher nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a Facebookról szóló The Social Network után A tetovált lány című bestseller angol filmfeldolgozását készítené el legközelebb. Számomra érthetetlen, hogy miért ragaszkodik annyira a projekthez, hiszen a svéd változat önmagában is szép sikereket ért el. Nekünk, sci-fi rajongóknak azonban ezen még nem is kell keseregnünk, inkább azon sajnálkozunk, hogy Fincher  így még távolabb került Arthur C. Clarke Randevú a Rámával című regényének évek óta tervezett adaptációjától.

Nem ez az első eset, hogy Fincher korábbi projektjeit félresöpri valami (várhatóan) nagyobb durranás kedvéért – elvileg úgy volt, hogy ő fogja megfilmesíteni a kultikus Black Hole és a Torso című képregényeket is – s bizonyára az utolsó sem. Azonban nem Fincher az egyetlen filmes, akit óriási rajongói ováció közepette hoztak hírbe egy-egy régóta várt science-fiction történet megfilmesítésével, míg végül a terv lassacskán elsikkadt a Hollyoodban hírhedt „előkészületi pokol” (development hell) tornácán.

Mindennek rengeteg oka lehet, s ahogy David Hughes könyvében, a "Sosem volt legnagyobb sci-fi filmekben" (The Greatest Sci-Fi Movies Never Made) rámutat, ez már évtizedek óta így zajlik. Emlékeztek még Steven Spielberg „gonosz földönkívülieket” szerepeltető sci-fijére, vagy James Cameron epikus Spider Man-jére? Mi sem. Ám sok film ezekhez hasonlóan már konkrét forgatási dátumot is kapott mielőtt a rendező elvesztette volna érdeklődését a projekt iránt, vagy mielőtt a stúdió söpörte volna félre a forgatókönyvet. Esetleg már munkálatok közben maradt félbe a forgatás.

Szóval álljanak itt az elmúlt évtized legnagyobb sci-fi bejelentései, amik hallatán a rajongók elaléltak a boldogságtól, ám a bemutatóról mindezidáig semmi hír. Néhány talán még mindig tervben van, ám a legtöbb projekt már régen halott, vagy már alig él. Mindegyik történet érdekes a maga módján, s valljuk be, állati lenne, ha végül mégiscsak megvalósulnának.

Randevú a Rámával

Szinopszis: Egy földi űrhajó legénysége felfedez egy gigantikus idegen járművet, ami éppen a Naprendszer felé tart, s aminek feladata és eredete teljességgel ismeretlen.

Rendező: David Fincher

Első bejelentés: Morgan Freeman produkciós cége megkezdte a regény megfilmesítésének jogi előkészületeit a 2000-es évek elején, s Finchert hozták hírbe a projekttel.

Státusz: Anyagi problémák miatt leálltak az előkészületek, majd 2008-ban maga Fincher nyilatkozott úgy, hogy valószínűtlen a kivitelezés. Úgy látszik egyelőre be kell érnünk ezzel a remek rajongói trailerrel.

 

Az őrület hegyei

Szinopszis: H. P. Lovecraft kisregénye egy Antarktiszra szervezett expedícióról szól, amely során egy ősi, nem emberi civilizáció (élő és halott) nyomaira bukkannak. [Mellesleg John W. Campbell  Don A. Stuart álnéven írt Az izé (Magyarul: Analógia 1. antológia, 1992.) című novellájának alapötletét is innen nyúlta, aztán ugye abból lett a The Thing from Another World, amiből meg John Carpenter zseniális remake-je született, A Dolog (amit nemsokára remake-elnek, he-he). Úgyhogy akár úgy is tektinthetjük, hogy már két filmváltozat is van. – főszerk.]

Rendező: Guillermo del Toro

Első bejelentés: Del Toro 2006-ban bejelentette, hogy szeretné elkészíteni a filmet, s már meg is írta a forgatókönyvet.

Státusz: Del Toronak gondjai adódtak a finanszírozással, mind a Warner Bros, mind pedig a Universal részéről, majd a következő éveket A Hobbit munkálatainak szentelte, s innentől kezdve semmi biztosat nem tudunk. Úgy tűnik azonban, hogy del Toro továbbra is szeretné elkészíteni a filmet – reméljük tartja a szavát.


 

 A fogoly

Szinopszis: A kultikus tévésorozatot követve a film egy államtitkokba beavatott kormányügynökről szólna, akit elrabolnak és egy üdülőnek tűnő börtönlétesítményben tartanak fogva. Megfosztják személyazonosságától, mindenki "Hatosként" hivatkozik rá, s a  csupán "ketteseknek" nevezett fogvatartói testi és lelki kínzások egész sorának vetik alá, hogy kiderítsék: miért mondott le a posztjáról.

Rendező: Cristopher Nolan

Első bejelentés: 2006 magasságában Nolan még e film rendezését tervezte közvetlenül a Sötét lovag után.

Státusz: Jelenleg esélytelennek tűnik a dolog. Nolan ezelőtt ugyebár az Inception-ön dolgozott, s a korábbi pletykákkal ellentétben vissza kíván térni a Batman sorozathoz. Eközben elkészült egy állítólag igen gyatrára sikerült minisorozat a 67-es eredeti alapján, így elég valószínűtlen, hogy a közeljövőben bárki is felvetné egy mozifilm ötletét. Nagy kár, az egyéniség és a totalitariánus eszmék ellentétének szürreális köntösben tálalt témái szinte könyörögtek azért, hogy Nolan tolmácsolásában lássuk viszont a 60-as évek egyik legjobban sikerült sorozatát.

 

A gyermekkor vége

Szinopszis: Egy óriási űrhajóval idegenek érkeznek a Földre, akik lassan utópisztikus létállapotba emelik az egész emberiséget. Külsejükben a köztudatban élő Sátán külsejét idézik, s az utópia egyre inkább a fejlődés gátjának, s kényelmével marasztaló börtönnek tűnik.

Rendező: Kimberly Peirce

Első bejelentés: Peirce (A fiúk nem sírnak) elsőként 2008 januárjában jelentette be filmesítési szándékát az MTV-n.

Státusz: Nem tisztázott. Peirce az MTV-nek még úgy nyilatkozott, hogy már megírta a forgatókönyvet, de azóta nagyon keveset hallottunk a projekt felöl, s IMDB oldala jelenleg nem jelöli a címet - ez nem jó jel. Még saját honlapján sem látható a cím.


Szellemirtók 3

Szinopszis: A szellemirtók visszatérnek ööö… még több szellemet irtani. A kérdés már csak az, hogy a veteránokat látjuk viszont a vásznon, vagy már új csapat mutatkozik be?

Rendező: Ivan Reitman

Első bejelentés: Dan Aykroyd már a 90-es évek óta legyezgeti a harmadik résszel kapcsolatos ötleteit.

Státusz: Több forrásból is ismeretes, hogy Lee Eisenberg (Office, Year One) dolgozik a forgatókönyv második változatán, s Harold Ramis 2012 karácsonyára becsülte a megjelenést. Bill Murray mindenesetre elég lelkesnek tűnik, s akkor még talán finoman fogalmaztunk.

 

A fekete lagúna szörnye

Szinopszis: Egy amazóniai tudományos expedíció során egy még mindig élő, prehisztorikus lényt fedeznek fel, ami leginkább hüllő és ember közötti hiányzó láncszemnek tűnik.

Rendező: Guillermo del Toro, Breck Eisner, Carl Rinsch

Első bejelentés: Az 1954-es Universal film remake-jének ötlete már évek óta a levegőben lógott (egy darabig del Toro szerette volna elkészíteni), majd 2005-ben kicsit közelebb került a megvalósuláshoz amikor Breck Eisnert szerződteték a rendezői székbe.

Státusz: Eisner hónapokkal ezelőtt magára hagyta a projektet (imdb oldala szerint a Flash Gordon újráját rendezi), s a stúdió jelenleg a Ridley Scott által protezsált Carl Rinsch-t próbálja a helyére ültetni (akit mellesleg az Alien előzményfilmekkel is hírbe hoztak). Annyi biztos, hogy a Gary Ross tollából származó forgatókönyv  már jó ideje rendelkezésre áll, úgyhogy legközelebb talán 2012-ben várhatjuk a régi klasszikus felelevenítését.

 

Batman vs. Superman

Szinopszis: A már nyugalomba vonult Bruce Wayne halálos bosszút esküszik Joker ellen, amiért a pszichopata bohóc megölte jegyesét, s egyedül Superman állíthatja meg a begőzölt Denevért. A két jóbarát szembekerül egymással, míg nem kiderül, hogy az egész konfliktus hátterében Lex Luthor áll, aki így próbálja egymás ellen fordítani a két szuperhőst, hogy azok végezzenek egymással.

Rendező: Wolfgang Petersen

Első bejelentés: Legelőször a Hetedik forgatókönyvírója, Andrew Kevin Walker vetette fel az ötletet a Warner Bros.-nál 2001-ben, akik két legyet egy csapásra alapon próbáltak volna új életet lehelni mindkét franchise-ba.

Státusz: A 2004-es megjelenési terv akkor ugrott, amikor Petersen kiszállt a Trója kedvéért, majd a stúdió úgy döntött, hogy mégis inkább külön-külön folytatnák a két franchise-t. Nos, a Cristopher Nolan-féle filmeket, s az új Superman-reboottal kapcsolatos pletykákat elnézve bármi lehetséges (a képrészlet a Legenda vagyok című filmből származik, ami alapján úgy tűnik, a vámpír-apokalipszis előtt már elkészült a film).

 

Tigris! Tigris!

Szinopszis: Egy katasztrófával végződő űrbéli utazás egyedüli túlélője, Gully Foyle bosszút esküszik a világ ellen, miután a szerencsétlenség helyszínének közelében járó űrhajó segítségnyújtás nélkül sorsára hagyja a férfit. A hajótörött végül valami olyasmire bukkan, ami megváltoztathatja a történelem menetét.

Rendező: Ismeretlen

Első bejelentés: Az Universal 2006 márciusában hozta nyilvánosságra, hogy megszerezte Alfred Bester klasszikus regényének megfilmesítési jogait.

Státusz: A cím még mindig megtalálható az előkészületben álló filmek listáján. Mire elkészül, talán mi is eljutunk a csillagokig.

 

Hyperion

Szinopszis: Hyperion titokzatos világán hét zarándok próbálja megfejteni az Idősírok rejtélyét, miközben egy Shrike nevű irtózatos idegen lény ellen is fel kell venniük a harcot. A vándorokat valójában a távoli jövőből küldték annak érdekében, hogy megakadályozzák a galaktikus emberi birodalom egy vad, mélyűrben lakó faj általi megsemmisítését.

Rendező: Scott Derrickson

Első bejelentés: Dan Simmons négyrészes regényciklusának első részéből készített film ötletét a Warner vetette fel 2008 elején.

Státusz: Értesülések szerint Trevor Sands-et bízták meg a Hyperion és a Hyperion bukása című folytatás történeteinek egy forgatókönyvbe sűrítésével, miközben továbbra is Derrickson (Amikor megállt a Föld) tűnik a projekt rendezőjének. Sok sikert – a Hyperion-saga az elmúlt 25 év talán legcsavarosabb science-fiction eposza.

 

scifiwire

 bob

32 komment

Címkék: film

A bejegyzés trackback címe:

https://sf.blog.hu/api/trackback/id/tr752018424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pacagánycsök 2010.05.26. 20:36:42

a Tigris! Tigris!-re nagyon kivancsi lennek.... konyvben iszonyat jo

mazo 2010.05.26. 20:51:53

Az igazi nagy szám az volna, ha Asimov Alapítványából készülne film. Bár nehéz vállalkozás, mivel nincs igazi főhős, vagy túl sok is van?

nyünyüce 2010.05.26. 21:00:38

a tigris tigris és a gyermekkor vége is állat, filmben nem tudom milyenek lennének

Zelefánt 2010.05.26. 21:12:29

Hollywoodban semmi jelentősége nincs annak, hogy van-e kész forgatókönyv avagy sem. Ha valakik nagyon akarják, a forgatás megkezdődik, a végeredmény pedig rendre köszönőviszonyban sincs a kiinduló állapottal. (A jelenséget William Goldman "Mit is hazudtam" c. könyvében közismert példákkal alátámasztva írja le.)
Azt hiszem, szerencse hogy a felsorolt történetek sohasem kerülnek filmvászonra, így mindenki megtarthatja magának a jogot hogy levetítse...odabenn.

algi 2010.05.26. 21:24:14

Szellemírtók 3 helyett van a játék, ami gyakorlatilag egy folytatás.

impala 2010.05.26. 21:38:57

én tényleg elaléltam, mikor meghallottam, hogy film lesz a Rámából.
most ocsúdgatok és reménykedem :(

SF-Bob · http://sf.blog.hu/ 2010.05.26. 21:39:22

@algi: Sok tekintetben valóban folytatásnak tekinthető a tavaly megjelent videojáték (en.wikipedia.org/wiki/Ghostbusters_the_video_game), azonban éppen a játék sikere miatt rengeteg pletyka reppent föl a harmadik rész előkészületeiről, a tavalyi Avatar dömping alatt pedig Sigourney Weaver egy kérdésre reagálva véletlenül elkotyogott pár részletet a történettel kapcsolatban. Ráadásul az IMDB már 2012-re jegyzi a filmet, ami sok bizakodásra adhat okot a rajongóknak.

www.imdb.com/title/tt1289401/

Eskael 2010.05.26. 21:39:46

Miért mindig a szemétből készítenek filmet?
A jó, a tartalmas, az amelyik tényleg szól valamiről az kimarad.
Ilyen a világ, hogy a színvonal nem eladható?

DnP 2010.05.26. 21:39:52

Randevu Ramaval nagyon jo konyv, Gyermekkor Veget meg nem olvastam, de kivancsi lennek ra :)

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2010.05.26. 21:52:15

Csatlakozom a Tigris! Tigris!-rajongókhoz, már gyerekkoromban is erősen lájkoltam, csak akkor ezt még nem így neveztül. Gerard Butlerrel csinálnám, rosszabb esetben Hugh Jackmannal. Csak mert Mel Gibson már túl öreg hozzá...

sanche_ 2010.05.26. 21:58:25

No és a Sorsvonalak? Tud valaki róla valamit? vagy elvitte a fene,,? :(

hu.wikipedia.org/wiki/Sorsvonalak_%E2%80%93_Thelomeris

I am who I am 2010.05.26. 21:59:22

@DnP: A Gyermekkor végét nagyon-nagyon érdemes elolvasni :). Szuperjó történet.

ssrat 2010.05.26. 22:01:37

@RÁJEN: Stohl Andras? hehh
Ja, Butlert el tudom kepzelni Gullivernek. Mickey Rourke-ot is.

Platon 2010.05.26. 22:04:46

A Hyperion szinopszisa annyira rossz, hogy halvány köze sincsen a regény valós tartalmához.

Platon 2010.05.26. 22:05:28

Tigris Tigris valóban kiált a megfilmesítésért, persze valószínűleg elrontják.

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.05.26. 22:18:37

Tigris Tigris és a Gyermekkor vége nagyon bejövős... megnézném mindkettőt.

SF-Bob · http://sf.blog.hu/ 2010.05.26. 22:25:36

@Platon: A Hyperion szinopszisát még egy 5000 karakteres posztban sem biztos hogy érdemben össze lehetne foglalni, pláne "spoilerek" nélkül. Abba már bele sem mennék, hogy ez a bizonyos Trevor Sands mégis hogyan szándékozik méltó módon megírni a forgatókönyvet, pláne a sorozat első két kötetét összevonva. Derrickson neve viszont akárhonnan nézem is, nem sok jóval kecsegtet (én legalábbis sem az Amikor megállt a Föld remake-jével, sem pedig az Ördögűzés Emily Rose üdvéérttel nem voltam elégedett).

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.05.26. 22:53:46

még jó is, hogy nem csinálnak ezekböl filmet, hollywood a CGI óta szinte mindent elkúr, mert basznak a dramaturgra és csak az effektekre gyúrnak, milyen lenne már a találkozás a rámával mondjuk ilyen tök kigyúrt, belemenöös, nagydumás riddickekkel meg csöcsösiné dzsolikkal

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.05.27. 00:00:04

@ssrat: Jó az ötlet, Mickey Rourke feje már most is úgy néz ki, mintha tele lett volna tetoválva, de visszacsinálták.

Garott 2010.05.27. 00:33:52

Arról nem lehet tudni, hogy a Mars sorozatból: www.imdb.com/title/tt0401729/ lesz-e még valami? mert ezen is néha átíródnak a nevek és nagyjából csak ennyi.

pdstudio.info · http://www.pdstudio.hu/ 2010.05.27. 03:17:55

Úbázz, pedig A gyermekkor vége és a Hyperion kurvárajó. *brühühü

pdstudio.info · http://www.pdstudio.hu/ 2010.05.27. 03:30:07

@mazo: Hát ott van Baley vagy Daneel. Inkább kettőjük közül lehetne választani ha egy történetet kellene keretbe foglalni. De ha elolvasod a teljes Alapítvány Birodalom Robot univerzumot, szerintem egyet értünk, hogy a legjobb film a fejedben forog le és ha csak egy kicsit is elkúrnák az már szar lenne :).

Varelse 2010.05.27. 06:44:34

A Hyperiont vagy nagyon-nagyon jól, vagy sehogy, ha szabadna kérnem. Csak az a baj szerintem, hogy ezt kizárólag olyasvalaki tudná igazán jól megcsinálni, akinek nem csupán munka a film, hamnem szívügye is. Ha meg egy részbe akarnák sűríteni az első kettőt, akkor csinálják (lelkük rajta), de úgy nem sok köze lesz az eredetihez. Akkor legyen mondjuk "Tree of Pain" a címe, és csak lábjegyzetben hivatkozzanak az eredetire.

Csákány 2010.05.27. 07:49:40

Csatlakozom az elöttem szólókhoz, hálívúd nem remekel a regény/novella választásokban,és a kisfilm kategória teljesen hiányzik, pedig én nagyon szivesen megnéznék mondjuk három 30 perces Én, a Robot! novellát egybefűzve.

Today05 2010.05.27. 07:50:42

az itt a baj, hogy olyan emberek vagyunk akik olvasták az adott könyvet, innentől kb esélytelen úgy megcsinálni a filmet, hogy ne legyen szar, tekintve, hogy nem lehet egy könyvet filmmé varázsolni komoly veszteségek nélkül.(élőzene-mp3 kb) uh ha bármit is megcsinálnak, akkor bele kell törődni, hogy kb 10% fog megmaradni a könyvből és punktum, akinek ez nem tetszik ne menjen moziba, ne nézze meg, és inkább olvasson el még egy könyvet :)

amugy arrol is volt szó, hogy az Ender's Game ből is lesz film, azi is folyamatosan halogatás alatt áll.. pedig az még egy viszonylag jól, egyszerűen megfilmesíthető könyv, és még jó is :)

qwertzu 2010.05.27. 08:28:07

Randevú a Rámával: Szerintem tök fölösleges lenne megfilmesíteni. A könyv jó, de szerintem filmen nem mutatna jól.

A gyermekkor vége: Na ez tetszetős lenne, de félő, hogy valami igazán elbaszottul hollywoodi módon elbasszák a végét. Simán kinézek belőlük egy Happy End-et.

Tigris! Tigris!. El kéne olvasni, ha már ennyire dicsérik.

Hyperion: A két kötet egy filmen? Vagy hosszabb, mint a Sátántangó, vagy szar. Igazából sorozatra termett mű, két 6-7 részes mini sorozatba pont klasszul beleférne a dolog.

Tényleg Ender's game, Neuromancer? Mindkettőből jó filmet lehetne csinálni.

WiZe 2010.05.27. 08:29:59

Az előttem szoló nagyérdeműt összefoglalnám:

Szájenszfikson forevőr!

:D

Platon 2010.05.27. 08:39:29

@SF-Bob:

Valami ilyesmi sokkal barátibb lett volna:

A közelgő háború küszöbén heten zarándokolnak el a távoli Hyperion bolygó titokzatos időkriptáihoz, ahol a titokzatos, és halálos Shrike vár rájuk. Zarándoklatuk vezeti fel az emberiség további sorsát meghatározni kívánó erők pusztító konfliktusát.

meronem 2010.05.27. 08:42:19

Pedig ha valami, akkor a Ráma a tökéletes alapanyag a 3D mozira, nem az Avatar biolumineszkáló növényei. :((((((
Meg amúgy is, ha mind a 4 könyvet megfilmesítenék, mondjuk 2 részben, az óriási durranás lenne... akció, mondanivaló, minden van benne, korlátlan mennyiségben.
Fincher sux.

meronem 2010.05.27. 08:46:06

@mazo: Asimov maga mondta, hogy mikor az eredeti három részt elolvasta, várta, várta, hogy valami történjen, és nem történt semmi. :) Persze lehetne belőle filmet csinálni, de csak az A. pereme, A és Föld, meg a három előzmény belevételével. Ja, és Daneel korábbi szerepe sem hiányozhatna, szóval elég nagyívű lenne a sztori, 3 órába belezsúfolni.... abból sose sül ki semmi jó. Mármint a könyveket szeretők számára.

ssrat 2010.05.27. 10:41:26

Lassuk be, egyszeruen nincs igeny rendes scifire. A "rendes" nem is szempont, helyette az "uzletileg megterulo" dont. Nagyon vekony reteg lettunk kedves elvtarsak.
Csak egy pelda. Nekialltak par eve egy sorozatnak, nemtom ki latta kozuletek: Defying Gravity. En mar a tartalmat olvasva is majdnem a gatyamba elveztem. Elkezdtem nezni, lattam rajta, hogy probaltak "kozonsegbaratta" tenni (szerelmi szal, sulytalansag szex, vicces beszolasok stb...), de erezheto volt, hogy csakis azert, hogy elve maradjon a sorozat. Aztan megse maradt elve. A Venuszon meg leszalltak, de azt mar le sem adtak a TV-ben (az utso 5 resz sosem ment adasba). A forgatokonyv szerint a Venuszrol a Marsra indultak, onnan a Jupiter vmelyik holdjara, aztan Szaturnusz gyuru, vegul meg a Pluton is leszalltak volna. AAHHHHH...
Aze' nezze meg, aki nem latta. A nepszeru illegalis forrasokbol konnyen beszerezheto, de megjelent DVD-n, BD-n is. Nem ez lesz eleted legjobb scifije, de ha van benne vmi, amitol nem birod abbahagyni es vegignezed ket nap alatt mind a 13 reszt.

SFblog · http://sf.blog.hu 2010.05.28. 16:20:27

@Garott: Mi úgy tudjuk lesz Mars film.
süti beállítások módosítása