Az Egyesült Államok tegnap ünnepelte függetlenségének 224. évfordulóját. A tüzijáték már kezdettől fontos kelléke volt ennek az ünnepélynek, s valószínűleg nincs olyan égi fénykavalkád, ami monumentalitásban felvehetné a versenyt 1962 július 9-ének éjszakájával, ám talán üdvösebb lenne ezt a „rekordot” megdöntetlenül hagynunk a jövőben. Ekkor ugyanis nem puskaporral töltött rakétákat robbantottak fel pár emelet magasságban, hanem egy 1,44 megatonnás hidrogénbombát több mint 400 kilométerrel a Csendes-óceán felett.

A felvételek egy része nagyon sokáig titkosítva volt, civilként Peter Kuran, a Visual Concept Entertainment munkatársa volt az első, aki hozzáférhetett az archívumokhoz, amikor is anyagot gyűjtött a "Bombák az űrben" (Nukes in Space) című dokumentumfilmjéhez.

De mégis ki akart volna szánt szándékkal hidrogénbombát küldeni az űrbe? Erre a kérdésre James Fleming, a Colby College történésze adott választ.

„Minden 1958 május elsejével kezdődött, amikor James Van Allen, űrfizikus, a Washingtoni Nemzeti Akadémia előtt állva bejelentette, hogy valami merőben új felfedezést tettek bolygónkat illetően.” Van Allen írta le elsőként a Földet körülvevő, nagyenergiájú részecskékből álló „öveket”, amiket a Föld elektromágneses mezője tart a helyükön. Ezeket ma már Van Allen sugárzási öv néven ismerjük, ám itt jön a meglepetés: miközben Van Allen iratait tanulmányozta az Iowai Egyetemen, Fleming felfedezte, hogy „Van Allen rögtön a bejelentés napján megállapodott az amerikai hadsereggel, hogy részt vesz abban a projektben, amely során atombombákat lőnének a magnetoszférába, hogy megállapítsák, képesek-e azt szétszakítani".

A terv szerint több száz kilométer magasságba, jóval az atmoszféra fölé rakétákat küldtek, majd itt működésbe hozták a nukleáris tölteteket, hogy lássák a) vajon a bomba sugárzása képes-e befolyásolni a látási viszonyokat (érzékelhetőek maradnának-e a bejövő szovjet rakéták); b) kárt tud-e tenni a robbanás más objektumokban ilyen környezeti feltételek mellett; c) a Van Allen övek képesek-e közvetíteni a robbanás energiáját földi célpontok felé (Moszkvába például); d) képes-e egy emberkéz-alkotta eszköz megváltoztatni az övek formáját.

A javaslat tudományos alapja nem tisztázott. Fleming jelenleg arra próbál rájönni, hogy Van Allennek volt-e egyáltalán bármiféle teoretikus oka arra, hogy azt feltételezze, a hadsereg képes lesz a Van Allen öveket más nemzetek megtámadására használni. Úgy véli, hogy a hidegháború legnyomasztóbb időszakában valószínűleg az is elég érvnek bizonyult, hogy „ha mi nem lépünk, akkor az oroszok megteszik helyettünk”. S valóban, a Szovjetunió szintén végzett atom- és hidrogénbombateszteket az űrben. A történész úgy fogalmazott, hogy a tudomány történetében ez volt első általa felfedezett alkalom, amikor az emberiség valami új felfedezése után rögtön úgy döntött, hogy megkísérli felrobbantani azt.

Az amerikaiak 1958-ban hajtották végre az első nukleáris kísérletet a Föld atmoszférája fölött. Az atombombák magnetoszférára gyakorolt hatása elhanyagolható volt, az 1962 július 9-én felbocsátott, „Starfish Prime” kódnevű hidrogénbomba viszont szó szerint egy mesterséges Van Allen-nyúlvány létrejöttét okozta, ami Hawaii-tól Új-Zélandig beragyogta a Csendes-óceán feletti égboltot.

A honolului újságok címlapon jelentették be az eseményt: „Ma este káprázatos nukleáris robbanás várható – a látási viszonyok kiválóak” – Honolulu Advertiser. A helybéli szállodák „Szivárványbomba-partikat” tartottak a tetőkön, s verandákon. Amikor a kisülés elérte a felszínt, az emberek rövid eszméletvesztésekről és elektromos üzemzavarokról számoltak be, például az elektromos garázsajtók maguktól nyíltak ki, csukódtak be. Ám az igazi látványosság természetesen az égen volt látható.

A szemtanúk beszámolóit meghallgathatjuk ezen a linken, csak indítsuk el az oldal tetején látható lejátszót (a cikk címe alatt). Te is örömmel vegyes bámulattal várnád és néznéd a házad feletti nukleáris robbantást? Mi nem annyira.

npr.org