Az emberi faj a Föld környezeti körülményeihez alkalmazkodott, éppen ezért egy évekig tartó Mars-program rendkívül súlyos orvosi kockázatokkal járhat az űrhajósok számára (csak gondoljunk bele, hogy milyen felkészülés előzi meg, s hogy milyen hosszantartó terápia követi a csupán Föld körüli pályán történő missziót). Amennyiben az emberiség valóban a Naprendszer kolonizálására szánja magát, úgy meglehet, hogy alapjaiban kell módosítanunk fiziológiánkat - akár kibernetikus beültetések segítségével.

A Smithsonian Nemzeti Légügyi és Űrkutatási Múzeum vezető kurátora, Roger Launius legalábbis így véli, mivel szerinte elképzelhetetlen, hogy „módosítatlan emberek” hosszútávon el tudnák viselni a könyörtelen földönkívüli körülményeket. A kozmikus sugárzás, a gravitáció hiánya, a korlátozott készletek egytől egyig olyan kihívást jelentenek, hogy valóban felmerül a kérdés: vajon tényleg csak ilyen beavatkozások árán tudnánk-e biztosítani leendő telepeseink életben maradását.

Launius nem lát ebben semmiféle morális dilemmát, hiszen egy pacemakerrel és beültetett pacemakerrel rendelkező személy is tekinthető részben gépi organizmusnak – így alapvetően ő maga is egy „kiborg”. Szerinte valahol a pacemaker, s a gépi testbe zárt emberi agy között kell megtalálnunk a helyes egyensúlyt.

Az elképzelés korántsem új keletű. Manfred Clynes és Nathan Kline 1960-ban megjelent publikációjukban a hosszantartó űrutazások gyakorlati megvalósíthatóságának lehetőségeit vizsgálták. Megállapították, hogy a földi körülmények másolása helyett érdemesebb lenne elfogadnunk, hogy magunknak kell alkalmazkodnunk a szokatlan körülményekhez.

Valójában a NASA is folytatott ilyen irányú kutatásokat a 60-as években, ám még ugyanebben az évtizedben le is tettek róluk, miután Neil Armstrong és Buzz Aldrin bármiféle kibernetikus beavatkozás nélkül léptek a Hold felszínére. A legfőbb probléma talán éppen az akkori orvosi technológia hiányossága volt, ám Launius úgy véli, hogy a NASA inkább etikai dilemmák miatt tett le a további fejlesztésekről. A kutató most viszont éppen abban bízik, hogy az ötlet körül kibontakozó vita adhat lökést az ügynek.

„A kibernetika olyan etikai, erkölcsi, s talán még vallási kérdéseket is felvett, melyeket mindmáig nem sikerült rendeznünk. Pedig még nagyon sok teendőnk van, mielőtt ilyesmibe egyáltalán belefognánk.”

 

Launius és társai, akik már több ízben is körüljárták a kérdést, arra a megállapításra jutottak, hogy egy valóban jó cél érdekében megengedhető az emberek ilyen jellegű módosítása, még ha ezzel veszítenek is valamennyit korábbi emberi mivoltukból. Szerinte a cél az ember több bolygót benépesítő fajjá válása, egy olyan szintre jutása az emberiségnek, ahol már a csillagok közötti irdatlan távolságok sem jelentenek akadályt – utóbbi elképzelés mellett Stephen Hawking is síkra szállt.

A lehetőség, hogy egy nap elhagyhatjuk a Földet, s az evolúciós otthonunkon túl terjeszkedhetünk, valóban szívmelengető gondolat, ami a kibernetizációt is valamennyire elfogadhatóbbá teszi, ám annak eldöntése, hogy mindez valóban „emberi” eredménynek tekinthető-e majd, a jövő nemzedékeire vár.

astrobio