A Locus magazin 2011. januári számában nem mással készített interjút, mint az idehaza is ismert Robert J. Sawyerrel, a Flashforward - A jövő emlékei című regény írójával, akinek a világhírt az említett regényéből készített televíziós sorozat hozta meg.
A magazin rövid leírást közöl a szerzőről. Sawyer bár a kanadai Ottawában született, a családja még csecsemőkorában Torontóba költözött, és itt is nőtt fel. Első írását 1981-ben jelentette meg, és a kilencvenes évektől mint főállású író tevékenykedik. Több novellája és regénye nyert díjat, többek között az Aurora kanadai, a Seiun japán és a francia Grand Prix l’Imaginaire kitűntetéseket, emellett egy Nebula és egy John W. Campbell-díjat is magának tudhat. Kanada egyik legfontosabb sci-fi, fantasy és horror szerzője, állandó és közkedvelt szereplője különböző találkozóknak, sokszor segédkezik írástechnikai programokban, valamint külön könyvsorozatot is szerkeszt. Jelenleg feleségével, Carolyn Joan Clink költőnővel él egy kisvárosban Ontario tartományban.
Az interjú apropója Sawyer legutóbbi munkája, a WWW trilógia, a 2009-es Wake, a 2010-es Watch és a most készülő Wonder.
„A World Wide Web [a trilógia címe] ötlete a tudatalattim hátsó zugában kezdett el motoszkálni az olyan, népszerű tudományos magazinokban olvasható szövegek miatt, mint hogy ’A 21. század elejének egy pontján eljutunk oda, hogy az internetben több kapcsolati pont lesz, mint az emberi agyban.’ Vagyis hasonló módon fogod rendezni a dolgokat a neten, mint az agyadban. Az ok, amiért úgy éreztem, meg kell írnom a WWW trilógiát, az a gondolat (vagy kérdés) volt, hogy ezek szerint egy pontot túl a gépi intelligencia felülmúlja az emberit. Hacsak nem vagy vallásos beállítottságú, és nem gondolod úgy, hogy van valami varázslatos az emberi intelligenciában, el kell fogadnod, hogy egy ponton túl az agy lemásolhatóvá válik, aztán felülmúlhatóvá egy másik formában.”
Szóba került emellett Sawyer és a tudomány kapcsolata is.
„A főiskolán második szakként pszichológiát hallgattam, és ezalatt az idő alatt egyszer sem említettük a ’tudatosság’ szót. Ebben az időszakban (1979-ben kezdtem), éppen kifelé jöttünk a B. F. Skinner-féle iskola és a behaviorizmus legvégéből. Nem volt tudományos magyarázata a tudatosságnak. Egy fekete doboz volt az egész: az input bement, az output kijött.Ez mindig kíváncsivá tett, mert, ahogy bárki aki fikciós műveket ír, azt csináltam, amit William James ’tudatfolyamnak” nevezett: megpróbálom minél mélyebben és részletesebben megfogni ezt a folyamatot. Persze, mikor végeztem a tudatosság vizsgálatával, az igencsak érdekessé vált – számomra legalább olyannyira érdekessé, mint ahogy a science fiction is érdekes.”
„A science fiction írás nagy része, ha hard-SF-ről van szó, nem csupán arról szól, hogy megteremtsük a történet tudományos igazságát, hanem hogy emellett megteremtsük az atmoszféráját a tudományos igazságnak: a tudományos közösséget, a tudományos kultúrát, és hogy milyenek is a tudósok valójában egy ilyen helyzetben. 2009 nyarán voltam olyan szerencsés, hogy kreáltak nekem egy pozíciót mint Bentlakásos Író a kanadai nemzeti synchrotron kutatóintézetben – a Canadian Light Source – Saskatoonban, Saskatchewan tartományban. Adtak egy irodát a földszinten, teljeskörű hozzáférést biztosítottak a létesítmény egységeihez, és két hónapot a tölthettem azzal, hogy beszélgetek a kísérleteket végző tudósokkal, részt veszek a kísérletekben. Bármit csinálhattam, amit akartam. Velük lógtam az étkezőben, elmentem az otthonukba esténként, és ha valami filmet akartak nézni, velük tartottam. Ez igazi elmélyedés volt, ami hatalmas mértékben megnövelte a későbbi könyveim történeteinek valóságosságát.”
És természetesen előkerülnek Sawyer gondolatai a sci-firől, más írókról, az írók mai helyzetéről.
„Én liberálisabb vagyok a legtöbb kanadainál is, Heinlein pedig konzervatívabb volt, mint a legtöbb amerikai, szóval kettőnk között fényévnyi távolságok vannak. Az a fickó, aki szerintem a leginkább hasonlít hozzám – abban a tekintetben, ahogy a dolgokat próbálja megvalósítani, nem pedig stílusában –, az Kim Stanley Robinson. Mint ahogy én is, azt hiszem, úgy Stan is teljes mértékben a H. G. Wells-féle sci-fi iskolához tartozik: az pedig a társadalmi kérdésekkel foglalkozik. Szerintem az én trilógiáim némileg akciódúsabbak, mint Stan utópiái, de azok is utópikusak! A legfontosabb cél az, hogy a jövőbe vezető optimista útikönyvvé tegyem a regényeimet.”
„Úgy gondolom, hogy az emberi faj előtt nagyszerű jövő áll, de félek a regényírók előtt álló jövőtől. Az emberek otthagyják a munkájukat, hogy írók lehessenek, de a szomorú valóság az, hogy az első regényed könnyebb eladnod, mint az ötödiket. Az elsővel még lehetsz (ahogy általában szeretem mondani) a következő Isaac C. Heinlein. Az ötödiknél már tudják, hogy nem leszel az, és akkor miért törődnének azzal, hogy fizetésemelést adjanak neked? Majd keresnek valaki mást, egy új embert, és kitöltenek egy következő lottószelvényt.”
Aki a részletes interjúra kíváncsi, az elolvashatja a Locus magazinban.
Utolsó kommentek