Évezredek óta érdekli az embereket az idő természete. Még a Bibliában is olvashatunk olyan történetről, amikor egy napnak egészen addig nem volt vége, ameddig Józsué csapatai harcoltak. A kérdés minden esetben: uralkodik-e rajtunk az idő? Kiléphetünk-e ebből az egyirányú folyóból? Megváltoztathatjuk-e a haladásunkat benne, vagy elkerülhetetlenül saját irányába sodor?

„De az összes óra a városban
Kattogni-búgni kezdett:
Ó ne hagyd, hogy az Idő megvezessen,
Nem győzhetsz az Idő felett.

A rémálom labirintusában
Hol meztelen az Igazság,
Idő az árnyékból figyel
És köhint, mikor csókolóznál.

Fejfájásban, aggódásban
Az élet elfoly' hiába,
Idő pedig eljátszik
Veled holnap - vagy már ma.”

Így fogalmaz az angol költő, Wystan Hugh Auden szépséges versében, az As I Walked Out One Eveningben. Nála az idő mindenható, uralkodik az emberi életen - ami egyszerre tragédia és vigasz a halandó ember számára. Most azonban a nagy hadronütköztetők tudósai azon dolgoznak, hogy ezt az időről alkotott képet alaposan átírják.

Ezeknek a részecskeütköztetőknek (LHC - Large Hadron Collider) alapvető célja, ahogy arról már mi is írtunk, hogy megtalálják az ún. Isten-részecskét, azaz Higgs bozont, amelynek létét eddig bizonyítani vagy kimutatni még nem sikerült. Az elmélet alapján a Higgs részecske felelős a többi részecske tömegének létrehozásáért - és így megfigyelése magyarázattal szolgálna rengeteg kérdésre, mint például, hogy miért van egyes részecskéknek különböző tömege.

De a teória szerint amennyiben sikerül előállítani a Higgs bozont, egy másik részecske is létrejöhet vele együtt, a szintúgy elméletben ismert Higgs szinglet. A húrelmélet egyik speciális ága, az M-teória szerint ez a részecske lehet az, amelyik felborítja az idő uralmába vetett hitünket. A szinglet ugyanis a kvantummechanika szabályai szerint ugyanis képes lehet függetleníteni magát az általunk negyedik dimenziónak tartott időtől (vagyis olyan dimenziókban is létezni egyszerre, ahol az idő teljesen irreleváns fogalom), amit mi úgy fogunk fel, hogy utazik az időben, akár előre, akár hátra.

Amennyiben sikerül igazolni a létét, és megfigyelni egyrészt ütköztetés során, másrészt azon kívül, ez a teória igazolást nyerhet. Így pedig képessé válhatunk arra, hogy az időben előre és hátra információt, üzeneteket továbbítsunk... minden olyan civilizációnak, amely képes azt észlelni és dekódolni, persze.

Nagyon sok azonban a talán ebben az elméletben. Nagyon, talán túl jól is hangzik, és mivel még magának a részecskének a létét sem sikerült igazolni, a tulajdonságairól való beszédet a tudomány berkein belül is gyakran légből kapottnak és merő fantáziálásnak bélyegzik. Fő érvük, hogy még kísérleti úton sem lehet bizonyítani az elméletet, így alapvetően tudománytalan. A fő ellenérv ezzel szemben az, hogy semmivel nem lehet cáfolni sem, a teória szabályainak (valamint a kvantummechanika és a húrelmélet téziseinek) teljességgel engedelmeskedik a Higgs szingletről felállított kép.

A vita így megrekedt, így a téma megmarad egyelőre az olyan science fiction művek hatáskörében, mint például Robert J. Sawyer Flashforwardja (ahol konrétan egy hadronütköztetés folyománya egy jövőből jövő információfolyam).