A NASA űrsikló-programjának vége kapcsán több honlap és újság is cikkezett a korszakos járműről. A statisztikákból pedig egy különösebben nem dicsőséges kép bontakozik ki előttünk. 1977-ben indult a program, és 44 éve alatt összesen 135 repülést produkált. Az öt aktív űrsiklóból kettő balesetben pusztult el - legénységével együtt (a Challenger 1986-ban és a Columbia 2003-ban). Az űrsiklókkal kapcsolatos negatív vélekedés azonban nem áll meg ennél a vitatható sikerű programnál - hanem az egész ún. űrkorszakot kritikával illeti.

Amikor az amerikaiak 1969-ben eljutottak a Holdra, döbbenetesen pozitív társadalmi reakcióval szembesült az űrkutatás. Az emberek látták, hogy nem blöffről van szó, tényleges eredményeket lehet elérni. Holdkőzetek kerülnek a laborokba, ember jár Luna felszínén...

Misszió missziót követett. Még golfozásra is sor került a Holdon, járművet is teszteltek rajta az asztronauták. Aztán elérkezett a hatodik misszió, sétált a tizenkettedik ember is égi kísérőnkön...

És 39 év nagy-nagy semmi következett Hold-tekintetben.

A Hold jelenleg a Földhöz legközelebb eső égitest, és a tény, hogy 1972 óta ember nem járt arra (és nem is nagyon tervezték), teljesen szkeptikussá tette a közvéleményt az olyan jól hangzó tervek kapcsán, mint a Mars-expedíció. A legtöbben ki is ábrándultak az űrkutatásból, szerintük az egész nem több fellengzős, jól hangzó kijelentéseknél és dollármilliárdnyelő-gépezetnél. Persze telelőttük szondákkal a Holdat - ami mégsem ugyanaz, mintha egy ember járta volna be, akármilyen kis részét is.

Annyira jellemző ez a kiábrándulás, hogy egyre inkább terjed az az elképzelés, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem is szállt ember a Holdra... hiába bizonyítható, hogy megtörtént, az elmélet tartja magát (a 256-os Galaktika tudományos témája is ez volt). A katasztrófák, például a képen látható Challenger-baleset csak tovább növelték a kételyt.

De nem is csak a múlt az érdekes, pusztán azért kell róla beszélni, mert itt volt tulajdonképpen 60 év, amikor már rendelkezésünkre állt a technológia, hogy beköszöntsön egy űrkorszak - Holdbázissal, ahol a kisebb gravitációnak hála nagyobb űrjárókat szerelhetnénk össze és indíthatnánk el, Marsbázissal, ahol egyre növekvő ember-kolóniát létesíthetnénk...

Ehelyett ami történt, az hat darab holdraszállás, ami bár nagy jelentőségű technikai bravúr - de sajnos, egyelőre, semmi folytatása nem lett. Emellett karcolgattuk a világűr alját műholdakkal (ráadásul azok döntő többsége még csak nem is "fölfelé" néz a végtelenbe, hanem le a Földre ipari és harcászati okokból...), és van egy-két teleszkópunk is odafent.

Valamiért a nagy áttörés után a folytatás elmaradt. Nem léptünk be az űrkorszakba az azóta eltelt 40 évben sem. A kérdés csak ennyi: miért nem valósult meg semmi a nagyratörő tervekből?

Több elképzelés és magyarázat van arra nézve, hogy miért nem erősödik a jelenlétünk a világűrben. Nem éri meg, nincs rá szükség, hiába működik elvben, nem elég jó a technológiánk a gyakorlatban... sok mindent el lehet mondani és el lehet képzelni, de az kész tény, hogy eddig ha valamit technikai jellegű problémát meg kellett oldani, azt az ember meg is oldotta. Ennyire idegen lenne az emberi természet számára a világűr?

Furcsa módon, bár mi érthetetlenül állunk a jelenség előtt, a vallásoknak van erre adható válasza. A Bibliában a 115. zsoltár 16-os versében olvashatjuk: "Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta."

Lehet, hogy egyszerűen erről van szó: a világűrt és a többi égitestet nem nekünk szánták? Lehet, hogy az emberiség soha nem hagyhatja el még saját bolygóját sem, nemhogy a naprendszert?...