Michael Chrichton első regénye alapján készült el a '70-es évek alap-vírusos filmje. A közelgő Fertőzés (Contagion) előtt érdemes kicsit visszatekinteni, mit is tudott a szubzsáner negyven évvel ezelőtt.

Essünk túl a kötelező körökön: egy katonai műhold lezuhan egy Új-Mexikói kisvárosban. A kiérkező kutatócsoportot utcán fekvő hullák fogadják - másnapra mindössze egy csecsemő és egy öregember marad életben. A helyzet kielemzése egy szupertitkos, öt emeletes földalatti laboratóriumban a kezdetét veszi, miközben a helyzet egyre fokozódik: a fertőzést okozó mikroorganizmus nőni kezd, és már a kialakított karantént fenyegeti.

Maga a történet is újszerű (az ihlet még Crichton orvostanhallgató korából származott, amikor egy tanárával folytatott beszélgetést a kristály-alapú létformákról), de leginkább technikai érettsége szembetűnő. Három évvel vagyunk a minden szempontból sci-fi etalonnak számító 2001: Űrodüsszeia után, és az az érzésünk, hogy Robert Wise filmje a korabeli arzenált felvonultatja - és itt most pont nem a pittyegő-villogó gombokra gondolok (hanem Douglas Trumbull-ra, és az Oscar-díjra jelölt díszlettervezőkre). A letisztult, steril kutatólabor és a high-tech felszerelése, a vadászgépre erősített hőkamera, a precíz beléptetőrendszerek és az egyre durvább fertőtlenítő eljárások mind azt az érzetet keltik, hogy továbbléptünk a majomjelmezbe bújt, ember játszotta földönkívüliekhez képest.

A film legalább annyira progresszív, mint Crichton témaválasztása. A mikroorganizmusok támadása egy újfajta veszélyforrást generál, aminek legnagyobb fegyvere láthatatlansága lesz. A beszivárgós-inváziós "nem tudom honnan fog érkezni a támadás" érzést meglovagolva lecseréli és korszerűsíti félelmeinket.

Mert a '70-es évek elején beköszöntött az új veszély. Roger Corman  filmjében (Gas! - Or - It Became Necessary to Destroy the World in Order to Save It, 1970) egy rejtélyes ideggáz tizedeli a 25 év felettieket, a No Blade of Grass-ban (1970) egy vírus a flóra elpusztításával fenyeget, míg Romero The Crazies (1973) című munkájában egy biológiai fegyver elszabadulása okoz tébolyodást. 

Emlékezzünk meg a TV-filmes remake-ről is: a kétrészes alkotást 2008-ban készítette el Mikael Salomon. A játékidő majdnem megduplázódott, ellentétben a felmondott anyag lényegében nem változott. Láthatunk pofonegyszerű klisé-karaktereket, triviális magánéleti problémákat, két új szálat (egy szerelmit meg egy újságíróst). Bántóan egyszerű lett az újrafeldolgozás, és ezt most nem is a sznob énem mondja.

Végezetül egy kis ízelítő abból a korból, amikor a trailerek is vagányabbak voltak: "Az utolsó tíz percet senki se bírja ki ülve!"