A Galaktika kiadó gondozásában nemsokára magyarul megjelenik Adam Wisniewski-Snerg A lator evangéliuma című műve, mely nem kisebb film alapjául szolgált, mint a Wachowski testvérek Mátrixának. Ennek kapcsán úgy gondoltuk, hogy itt az idő, hogy boncolgassuk egy kicsit a virtuális- és valós világ kapcsolatát, a korábban már megjelent művek -könyvek, filmek- tükrében.

"A kék vagy a piros pirulát vegyük-e be? Válasszuk a boldog tudatlanságot, vagy érdemes tudni az igazat, bármi legyen is az?"

Számos sci-fi foglalkozik a "meatspace" és a "cyberspace" kapcsolatával (a fogalmak W. Gibson: Neurománc című művéből származnak), de vajon nekünk embereknek, mi olyan vonzó abban a másik világban? S mi a baj azzal, ha kamu az élet, de kellemes?

Alapvetően a mai ember azért él sokszor a virtuális tér által kínált lehetőségekkel, mert szabadulni akar. Menekül a mindennapok komor szürkeségéből, az élet által kirótt nehézségek alól, a felelősség terhétől; kalandot keres. Mindazt, amit nem talál meg életében: megértést, kihívást, elismerést, szórakozást, kapcsolatot.

"– Maga hány éves? – tudakolta.
– Harminckettő – feleltem.
– Akkor nem emlékezhet arra a világra, amikor még nem voltak robotok. Akkoriban az emberiség még egyedül, társtalanul nézett szembe a világegyetemmel. Most viszont vannak segítőtársai, nála erősebb, hűségesebb, hasznosabb teremtmények, akik feltétlenül odaadó hívei. Az emberiség immár nincs egyedül. Gondolt már erre valaha?" (Isaac Asimov: Én, a robot)

A virtuális közeg meg tudja adni számunkra mindazt, amire vágyunk. Azok lehetünk, akik szeretnénk. Lehetünk dögös bombázók, kockahasú hmcs-k (helyi menő csávók). A virtuális térben azt viselünk amit akarunk: lehetünk trendi ruciban, vagy épp Ádám-kosztümben szellőztethetjük magunkat, esetleg szamurájkardokkal az oldalunkon mászkálunk a simeknek kialakított környezetben.

"Az avatár külseje a felhasználó kívánságaitól és a gépe képességeitől függ. Ha csúnya, az avatár lehet szép. ha a felhasználó most kelt fel, attól még az avatár lehet tip-top. lehet gorilla, sárkány vagy gigászi pénisz. Öt perc séta az Utcán, és mindegyikből látni legalább egyet." (Neal Stephenson: Snow Crash)

Egyéniségünk kibontakoztatásának másik módja, mikor tudásunkkal másokat segítünk a különböző fórumokon, vagy épp az anonimitásnak hála egy adott oldal helyi trolljaivá válunk. Igen ám, de:

"Információn alapuló gazdaság a miénk, tanítják az iskolában. Amit viszont nem mondanak el, legalább ennyire fontos: lehetetlen úgy mozdulni, élni, bármilyen szinten tevékenykedni, hogy ne hagyj magad után nyomokat, személyes információk darabkáit – töredékeket, melyek fellelhetők, tovább követhetők." (W. Gibson: Johnny, a kacattár)

Bizony, ugyanis ami egyszer felkerül az internetre, az ott is marad, így nem árt vele óvatosan bánni.

S mindez még csak a kezdet. A sci-fi nagyjai ugyanis olyan dolgokat, technikákat vizionálnak, mint az agyimplantátum, metaverzum, hiperkártyák, amelyekkel még inkább nyomonkövethetővé válik kis életünk. Vajon mi lesz akkor? Amikor már most elég egy email cím, hogy információkat hívjunk le emberekről, vagy mikor egy QR kód lefotózásával  adatcsomagokat nyithatunk meg?  

A virtuális és valós világ között rejlő szakadék széleit igyekezzük technikai fejlesztésekkel közelebb hozni. Mondanom sem kell, hogy ennek egyik legfőbb éllovasa Japán, ahol már a sci-fi filmekben megjelenő fejretehető kütyü egyik alternatíváját is kifejlesztették, ez pedig nem más, mint a Sony HMZ. Ez konkrétan egy szemüvegbe épített házimozi. A miniatűr OLED-képernyők és beépített fejhallgatók gondoskodnak a térhatásról, úgy persze, hogy használatukkor senkit se zavarjunk.
A másik fejlesztés gyakoribb hazánkban, a legtöbb fiatal otthonában megtalálható, ezek pedig a Tv-re kapcsolható konzolok. Ez még nem is lenne annyira extra, de az Xbox360, amihez már lassan 2 éve kifejlesztette a Microsoft a mozgásérzékelős Kinectet, már-már igazi second-life élményt nyújt. Lehet pandánk, kutyánk, macskánk, játszhatunk teniszt, darts-ot, tekét, beszélgethetünk másokkal, mindezt a valóság érzetével, de annak tényleges hiánya nélkül.

Ennek utópisztikus végpontja olyan digitális világ lenne, amely annyira tökéletesen reprodukálja a fizikai valóság ismertetőjegyeit, hogy már lehetetlen attól megkülönböztetni. Itt jön képbe a cyberpunk.

Ez az irányvonal W. Gibson: Neurománcával kezdődött, s egy olyan műfajt indított útjára, melynek legfőbb szereplői a hackerek. Ez talán nem is csoda, hisz a számítógép bináris nyelvezetét ők értik a legjobban.
Ebben a lehetséges jövőben a multinacionális cégek irányítanak mindent, egyfajta szuperállamokká növik ki magukat. A pénz állami monopóliumát pedig átveszik másfajta fizetőeszközök. A technika gyors ütemű fejlődése át fogja alakítani a jövő társadalmát, ahol a kereslet-kínálat is új formákat ölt. Az alkohol helyét szintetikus drogok, a televízióét a szinstim, az internetét a mátrix veszi át. A neurális interfészeknek köszönhetően pedig már monitorra se lesz szükségünk, a képet közvetlenül fogjuk érzékelni.
Az orvostudomány és a kibernetika együttes fejlődése oda fog vezetni, hogy lehetőségünk lesz különféle szervek tetszés szerinti cseréjére, vagy kibernetikus beültetésre való cseréjére. Csak pénz és elhatározás kérdése lesz az éjjellátó szem, vagy az erőfokozó kar. Az új technológiával természetesen nem lesz kötelező élni. Legtöbben talán nem is fognak, míg mások tobzódnak majd használatukban.

Az igazi nagy kérdés nem az, hogy bekövetkezik-e ez a világkép, hanem az, hogy ez a fajta gyors ütemű technikai fejlődés milyen hatással lesz Ránk a jövőben? A technika rabjává válunk-e, vagy megtanulunk élni vele? Vele fogunk élni, vagy általa?

William Gibson soraival zárnám a bejegyzésem:
"– Pokoli egy világba' élünk, mi? – A tulaj vézna néger volt rossz fogakkal és árulkodó vendéghajjal. Bólintottam, farmerom zsebébe kotortam apróért. Alig vártam, hogy egy padon beletemetkezhessek a bennünket körülvevő disztópia kérlelhetetlen tényeibe. – De lehetne rosszabb, igaz-e?
– Igaz – feleltem-, vagy még annál is rosszabb; lehetne tökéletes."
(Gernsback kontinuum)

Na haver, figyeltél rám? Vagy végig azt a piros ruhás nőt nézted?