Tíz éve már, hogy a Columbia űrrepülőgép visszatérés közben a légkörbe érve darabokra szakadt. A tizenhat napos,  STS-107 jelű küldetés során több tudományos kísérletet is végeztek az űrhajósok, akik közül négynek ez volt az első és egyben utolsó küldetése.
A tragédiát valószínűleg egy indításkor leváló törmelék okozta, amely eltalálta az űrrepülőgépet, és visszatéréskor a sérült szárny már nem bírta a terhelést. A visszatérés során a problémát tehát a bal szárny belépő (elülső) élén mutatkozó, fent említett sérülés okozta. Ezen a nyíláson keresztül nagy sebességgel gáz áramlott a szárny belsejébe, amely az ott található szerkezeteket elkezdte égetni. A beáramló gáz megváltoztatta az űrrepülőgép légellenállását, és a belülről roncsolódó szárny elkezdett deformálódni, ami együttesen az űrrepülőgép testének elfordulásához vezetett. A világűrből történő visszatérés során egy olyan összetett alakú test, mint egy űrrepülőgép, csak egy meghatározott térbeli helyzetben éli túl a légköri belépést.

Többen a politikát vádolják a tragédiával, mert az évtized folyamán az űrrepülőgép-programnak jelentősen csökkentett költségvetéssel kellett működnie. Az anyagi források, és ennek következtében a munkaerő több, mint 40 %-kal (!) csökkent. A Fehér Ház, az amerikai Kongresszus, és a NASA vezetése egyaránt azon dolgozott, hogy csökkentsék, vagy legalábbis befagyasszák a működési költségeket. Ennek eredményeként kevés volt az a tartalék, amely esetleges műszaki problémák elhárítására lett volna használható, vagy amelyből az űrrepülőgép-rendszert fejleszteni lehetett volna. Az STS-107 küldetés idején a döntéshozók nem kevesebb, mint nyolc alkalmat mulasztottak el, hogy komolyabban vegyék a problémát. A sajtóban már a vizsgálat elején lehetett hallani a NASA-emberek levelezéseiről, amelyek a vezetőkhöz sosem jutottak el, és az ezek nyomán meghozott hibás vezetői döntésekről.

A jelentésből az sem derül ki, hogy a Columbián volt-e egyáltalán űrséta-szkafander. A Columbián ugyanis nem terveztek űrsétát végrehajtani. Űrsétás repüléseknél viszont legfeljebb három, űrsétához használatos űrruhát szoktak elhelyezni, tehát a hétfőnyi személyzet menekítése még így is további problémákat vetett volna fel.
Az viszont kiderül a jelentésből, hogy az űrhajósok, Rick D. Husband (parancsnok), William C. McCool (pilóta), Michael P. Anderson, David M. Brown, Kalpana Chawla, Laurel Clark és Ilan Ramon, közvetlenül az űrrepülőgép szétszakadása előtti másodpercekig dolgoztak a problémán... még életben voltak, amikor a kabin levált a Columbiáról.

A Columbia űrrepülőgép 2003-as megsemmisülése a Challenger 1986-os katasztrófájával együtt az űrrepülőgép-program és egyben az emberes űrrepülések történetének két legnagyobb tragédiája.