Akciós könyv

asimov_sfblog.jpg

Akciós könyv

stalker_sfblog.jpg

Rovatok

Egyben

Akciós könyv

banner_felkavaro2.jpg

Utolsó kommentek

Friss topikok

Külső feed

Nincs megjeleníthető elem

Összeesküvés elmélet, urbánus legenda, avagy az első ember az űrben

2013.03.09. 06:01 :: Rhewaa

yuri-gagarin-1.png

1961. áprilisában a fenti képen mosolygó fiatalembertől volt hangos a nemzetközi sajtó. A szovjethatalom technológiai fensőbbségét hirdető, félelmetesen jól felépített propaganda mögül azonban egy kitartó, törekvő, szorgalmas, és bátor férfi portréja rajzolódik ki, akinek magánélete igencsak megsínylette a hirtelen támadt népszerűséget, és a rendszer "figyelmét" egyaránt.

Jurij Alekszejevics Gagarin 1934. március 9-én született egy Moszkva melletti falucskában, Klusinoban. Egyszerű, munkás családból származott, ő maga öntödei szakképzést kapott, majd később a szaratovi műszaki főiskolán kezdett el érdeklődni a repülés után.


Huszonegyévesen tette le az első pilótavizsgáját, ezután felvételt nyert az orenburgi repülősiskolába. 1957-ben már MiG-15-tel repült, 1960-ban választották be a szovjet űrprogramba, és... innen megoszlanak a vélemények.

Egyesek szerint Gagarin a Szovjetúnió reklámarca lett, aki a saját játékukban győzte le az amcsikat. A korabeli nyugati források szerint pedig nem Jurij Gagarin volt az első ember az űrben: több sikertelen, a pilóták halálával végződő kísérlet előzte meg Gagarin űrrepülését, amelyeket a szovjet propaganda elhallgatott. 

Az egyik elmélet szerint Gagarin valójában egy szerepet játszott el, mivel ő megfelelt a kommunista propaganda emberideáljának, de valójában Grigorij Nyeljubov repült 1961. április 12-én. 
Nyeljubovot, a szovjet űrprogram fenegyerekét fizikai adottságai és képességei a legjobbak közé sorolták, viszont túlságosan is igyekezett mindenben az első lenni, hiányzott belőle a kellő önmérséklet. Ő volt a "társaság lelke", mindig tréfára kész, elmés viccek gyártója. Azonnal szót értett az orvosokkal, a feljebbvalókkal. Széles látókörű, gyors felfogású és gyors reflexű ember volt, a pszichológusok azonban túlságosan is egocentrikusnak ítélték ahhoz, hogy ő legyen az első. Az orvosok ugyanis tudatában voltak annak, hogy egy világtörténelmi vállalkozásnak nemcsak a végrehajtásához szükséges lelki erő, hanem az utána következő dolgok elviseléséhez is.
Így lett végül Gagarin és Tyitov mögött a harmadik, a tartalék tartaléka, ám ezt követően sajnálatos módon "inzultusba" keveredett másik két katonatársával... ezt manapság nemes egyszerűséggel úgy mondanánk, hogy három forrófejű tiszt összebunyózott. Mivel veszélybe került a projekt, megpróbálták egy formális elnézéskéréssel elintézni az ügyet, azonban Nyeljubov egocentrizmusa ennek a törekvésnek is keresztbe tett; nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Kamanyin altábornagynak, az űrhajós csoport vezetőjének erre úgyszólván eldurrant az agya, egyszerűen törölte Nyeljubovot a programból, a propaganda pedig minden nyilvánosságra kerülő felvételről. A retusálás miatt a Gagarint, és a kiválasztott pilóták felkészülését megörökítő felvételek amolyan retrofotósoppolt változatai láttak napvilágot, hiszen Nyeljubovot mindegyikről megpróbálták eltüntetni. Innen már csak egy olcsó kis flash kell a pletyka elindításához, és lám.... Gagarin repülése urbánus legendává nőtte ki magát. 


kárhozott hamarosan új.jpg

Más pletykák arról szólnak, hogy a szovjet repülőgéptervező-zseni Iljusin fia, Vlagyimir járt először az űrben, ám ezt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Az azonban bizonyított, hogy az öltözködő, majd beöltözött Gagarin sisakján nincs CCCP felirat! A buszba való beszállás után viszont már megjelennek a jól ismert piros betűk, tehát a startot megörökítő filmet minimum két különböző felvételből vágták össze. 

Később ezek az elméletek még inkább elharapóztak -a Holdra szállással kapcsolatos összeesküvés-elméletekhez hasonlóan-, Gagarin útjáról egyenesen azt terjesztették, hogy valójában meg sem történt, csak a szovjet technikai színvonalat alátámasztani kívánó hazugság volt.  A szovjet pilóta űrrepülésének 40. évfordulója alkalmából készített médiahack alapján az a hír is elterjedt, hogy a náci Németország juttatott először embert az űrbe, akit azonban nem tudott visszahozni.

Gagarin a földetérését követően értelemszerűen a figyelem középpontjába került, ám ez korántsem tett jót neki. Bár nem volt olyan forrófejű, mint Nyeljubov, és kitűnően játszotta a propagandagépezet által ráosztott szerepet, az utazása, és főként, a földetérése körül egyre terjedő feltételezések, pletykák miatt megromlott az egészsége - ahogy Nyeljubov, úgy ő is egyre sűrűbben nyúlt a pohár után-, és a házassága is tönkrement. 

A Kennedy-gyilkosságéhoz mérhető találgatások terjedtek el nem csak Gagarin repüléséről, de haláláról is. 
Az 1968 márciusában bekövetkezett baleset körülményei máig tisztázatlanok. Egy 1986-os tanulmány szerint a gépe egy másik sugárhajtású gép csóvájába került. Az időjárás sem volt kedvező, ez is hozzájárulhatott a balesethez. Ismét más források szerint Gagarin élete végén egy titokzatos betegségben szenvedett, amelyet az űrutazás hatásának tekintettek, ezért utolsó éveit karanténban töltötte.

antijég.jpg

Egy másik elmélet szerint Gagarin nem a Mig 15 UTI balesetében halt meg a Kirzah megyében, Vlagyimir járásban található Novoszelovo falu közelében (a két elhunyt pilóta teste soha nem került elő), hanem egy megrendezett balesetről volt szó, ahol két vadászgép pilóta az eredeti terveknek megfelelően sértetlenül katapultált a repülőgépből. Míg Gagarin valójában, mint a sikertelen „Zond-4” holdkörüli űrküldetés (A "Zond" az USA "Apollo" űrprogramjának szovjet megfelelője) résztvevője visszatéréskor vesztette életét. Tehát a figyelemelterelő repülőgépbaleset időpontjában Gagarin valószínűleg már halott volt.
Egy másik feltételezés szerint Gagarin MiG-jének lezuhanáskor az Alekszej Leonov által hallott két dörrenés nem hangrobbanás volt, mint eddig gondolták, hanem a MiG-re kilőtt két légvédelmi rakéta.

Ezeket az állításokat sem a korabeli, sem a későbbi orosz és nyugati hivatalos források nem erősítették meg.


260px-Memorial_Plaque_for_Yuri_Gagarin_-_GPN-2002-000150.jpg

Mindettől függetlenül azonban úgy gondolom, hogy akár volt az űrben, akár nem, Gagarin nem csak a maga idejében -és szerintem tegyük félre a politikát egy pillanatra-, de az utókor számára is tanulságos életutat járt be.
Nemzetközi szinten elismert pilóta, és űrhajós volt ő, akinek emlékét megtisztelve az Apollo-11 küldetésén Neil Armstrong és Buzz Aldrin egy emléklapot helyezett el a Holdon. 
Legenda volt életében, és legenda még mindig.
Objektíve, kitűnő filmforgatókönyv-alapanyag az élete, szubjektíve pedig gyerekkorom egyik minden politikai felhangtól mentesített, fényes páncélzatú, akarom mondani szkafanderű hőse.
Az első ember az űrben.



91 komment

Címkék: tech tudomány űrhajós űrutazás

A bejegyzés trackback címe:

https://sf.blog.hu/api/trackback/id/tr965123016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2013.03.09. 16:07:44

Gagarin kb. úgy volt az első ember az űrben, mint ahogy Kolumbusz felfedezte Amerikát. Itt gondosan megfeledkezik mindenki azokról az emberekről, akiket az ufók korábban (az őt megelőző években, évszázadokban) felvittek az űrbe vagy elvittek más bolygókra, naprendszerekbe, aztán vagy visszahozták őket vagy nem, vagy meséltek róla vagy máglyára kerültek, stb. És mindenki megfeledkezik az ősi indiai iratokon szereplő különféle űrjárművekről, amiken az emberek már sok ezer éve is feljártak kutatni meg háborúzni. Nem beszélve az olyan mítoszokról, teremtéstörténetekről, amelyek szerint az emberiség ősei űrhajókon jöttek a bolygóra más bolygókról, több hullámban vagy úgy hozták ide valakik (istenek) valamiért (lásd: dogonok, kínaiak, indiánok, stb.).

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 09:44:24

@steery:

Igazad van, nekem egy ismerősöm gyakran utazik más naprendszerekbe. De itt az "első ember" valójában azt jelenti "első ismert ember".

Vilmos Sándor 2013.03.10. 10:00:18

És akkor még ne is emlegessük Leonardo da Vincit, aki időutazó volt, nem?
Igaza van a blogírónak, az első ember volt, tiszteljük és becsüljük az emlékét, ugyanúgy, mint az első Holdra szálló emberét!

Pepibubó 2013.03.10. 10:10:34

"...akinek emlékét megtisztelve az Apollo-11 küldetésén Neil Armstrong és Buzz Aldrin egy emléklapot helyezett el a Holdon."

Jellemző a mai napig kommunista magyar médiára, milyen mértékig elhallgatták, elhazudják ezt a tényt a hazai közvélemény előtt. Totális zárótűzzel fedett cenzúra működik máig is, ha az amerikaiak iránt szimpátiát ébresztő tényekről, hírekről van szó.

tomwar 2013.03.10. 10:11:05

@steery: Ezek szerin megsem Pataky Attila?

safranek 2013.03.10. 10:16:55

Van egy másik elmélet ami szerint vladimir ilyushin volt fent először.

kivéve a magyarok őseit akik a Sirius (A)-ról jöttek ugye.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2013.03.10. 10:36:44

Szerintem nem is létezett a Szovjetunió.

malanya 2013.03.10. 10:37:30

Persze-persze, tudom. A Holdon sem jártak soha, csak trükkfilm. A Föld meg lapos, a védőoltások károsak, a mobil agydaganatot okoz, minden zsidó bankár, a magyar nép vendégszerető és a Világ szívcsakrája meg Dobogógkőnél van és dobog is, oké, oké tudom, ezek az elméletek a magyar kultúra alappilérei, ezekbe könnyen beleillik, hogy Gagarin sem repült. Jézus egyébként nem magyar volt véletlenül?

HgGina 2013.03.10. 10:49:35

Méghogy nincs bizonyíték Iljusin "elsőségére"? A kínaiak pár évtizede elismerték, hogy Iljusin véletlen náluk ért földet 4 nappal Gagarin indulása előtt, majd 1 évig gyógykezelés címén gyakorlatilag fogoly/túsz volt.
Egyébként pedig egy olasz testvérpár, akik az akkoriban még nem titkosított rádióadások vételére egy csúcstechnológiájú labort állítottak föl, jóval Gagarin előtt számos felvételt készítettek a szovjet űrrepülések beszélgetéseiről. Ebből azt lehet tudni, hogy Gagarin előtt legalább 6 férfi és legalább 4 nő repült.
A negyedik nő felvételén éppen az hallható, ahogy könyörög, hozzák le valahogy. Gyakorlatilag oxigénhiányban megfulladt. A beszélgetések, felvételek (több férfi esetében teljes, 2 nő esetében keresztnévvel) is fent vannak a neten.
Emellett milyen furcsa, hogy pont Iljusin volt annak a vizsgálóbizottságnak a vezetője, amelyik a Gagarin-baleset vizsgálatát folytatta. Iljusin akkor a Szuhoj-gyár főmérnöke volt.
Érdekes írás, csak rettenetesen hiányos. Kicsit jobban utána kellett volna járni. Mondjuk 1 nap időtöbblet lett volna legfeljebb.

Ambiorix 2013.03.10. 10:52:57

@malanya:
Nyitott kapukat döngetsz, régóta közismert, hogy Jézus pártus herceg volt, és mint ilyen, egyúttal természetesen magyar is. :)

HgGina 2013.03.10. 10:55:16

@Ambiorix: így van. Jézus nem volt zsidó. Csak az anyja meg az apja.

Thresher 2013.03.10. 11:19:42

Én inkább úgy pontosítanék, hogy az első ember aki élve visszatért az űrből...

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2013.03.10. 11:34:30

Nem tudom mi értelme van még így ennyi év után is maszatolni a szovjetek részéről. Bár valszeg. annyit mantrázták hogy már az is elhiszi, aki átélte.

zobod 2013.03.10. 12:16:44

@HgGina: Tudnál mondani nevet, vagy linket adni ezekre a felvételekre? Szerintem Gagarin 100% hogy járt a világűrben. Hogy rögtön elsőre egy sikeres űrutazót tudtak személyében felmutatni az oroszok, vagy voltak sikertelenül járt elődei, az érdekes kérdés, bár személy szerint nem tartom valószínűnek.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.03.10. 12:31:06

Mikortól.számít levegő.űrnek?

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2013.03.10. 12:42:31

@Gyurma73: 100km, szal anettka úgy volt az űrben mint én. Ez a poszt pedig megintcsak nagyon fain lett!

petrol pet 2013.03.10. 12:47:27

"Legnagyobb meglepetés azonban annál a titokban tartott emlékműnél ért, amit annak a 63 űrhajósnak az emlékére állítottak, akik a sikertelen rakétakísérletekben haltak meg 1960-ban. Gagarin volt a 64. próbabábu, neki összejött és híres lett. Kíváncsi vagyok, a tenger túloldalán hány emberéletet követelt a holdprogram?"

Olvassatok el itt a teljes cikket:
totalbike.hu/magazin/2012/11/30/16000_kilometer_rugozas_nekul/

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.03.10. 13:33:37

izgalmas, végtelen filmsorozatot kéne csinálni gagarinról, sok robbanással meg csavarral, akkor válna igazi, valódi scifivé!

A szerelő 2013.03.10. 13:35:52

Az biztos, hogy Szovjet volt az első űrhajós, de nem Gagarin volt az, aki szerintem soha nem járt a világűrben. Ez kiderül azokból az állításokból, amiket arról mondott, hogy milyen a világűrben. A súlytalanságról pl. hogy semmi különös nincs benne, a táplálkozás ugyanolyan, mint a földön és komoly anomáliák vannak abban, ahogyan az útvonalát leírta, miszerint egyszer nagyon gyorsan, másszor pedig alig haladt. Ez abból derül ki, ahogyan megnevezte a földrészeket és hogy mikor látta őket. Ez már akkor feltűnt és rá is kérdeztek, amire az volt a válasz, hogy Gagarin űrhajós hős, nem pedig földrajzkutató, ezért hiányosak a földrajzi ismeretei. Ez amúgy annyiból igaz is, hogy a szovjetek akkoriban szinte semmi sem tudtak a föld más területeiről, de még hiányos ismeretekkel sem stimmel a föl körüli utazásának az elbeszélése. A napfelkelte is ugyanolyan szerinte, mint a földön. Szóval sok ilyen állítás miatt gondolom, hogy fogalma sem volt róla, hogy milyen is az űrben.

petrol pet 2013.03.10. 13:43:50

@Reggie: Nincs a cikkben kerekpar egy sem. Van viszont a temahoz kapcsolodo erdekes adalek, ami a te hozzaszolasodban pedig nincs.

Reggie 2013.03.10. 13:55:48

@petrol pet: A kb 225 modatbol, jo indulattal, van 16 mondat bajkonurral kapcsolatban, az osszes tobbi tankolos/szerelos/utvonaltervezos szarakodas. Csak lopja az emberek idejet, nagy atveres. Amit leirtam az rendkivul fontos azoknak, akik nem egy motoros baromsaggal akarjak elcseszni az idejuket, hanem a temaval kapcsolatban szeretnenek olvasni. (Kb. a stablista lehetne 16 mondat, meg szeljegyzetnek is halovany.)

petrol pet 2013.03.10. 14:00:52

@Reggie: Gratulalok, hogy volt turelme a meg mondatokat is szamba venni, ahhoz kepest, hogy egy "biciklis fos". Azert annyira szerintem sem jo cikk, de az altalam idezett resz erdeklodesre tarthat szamot ebben a blogban. Szoval, koszonjuk a lelkes eber orseget Onnek, kedves Reggie.

steery 2013.03.10. 14:03:06

De ami a legérdekesebb ebben a cikkben és a hozzászólásokban, az az, hogy mennyire ellentmondásos a téma. Az emberiségnek valamiért az a kedvenc időtöltése, hogy mindent ellentmondásosan tesz, szól és gondol. Szinte nincs olyan esemény a történelemben, amivel kapcsolatban ne lennének ismertek egymásnak ellentmondó vélekedések, állítások, bizonyítékok, amik soha véget nem érő vitáknak és agyonragozott összeesküvés elméleteknek adnak táptalajt. És ez a jelenünkre és a jövőnkre is igaz. Nem egységes világban élünk tehát, hanem sokaságosban. Mindenkinek megvan a maga szubjektív világa, amik rejtélyes módon időnként átfedik egymást és ekkor cserélünk információkat, amik folyton rácáfolnak egymásra.
Egy érdekes példa: mindenki azt mondja, hogy Gagarin az űrben járt. Jó. De hol van a világűr és a légkör határa? Jelenleg ezt 200 km-re tesszük, ugyanakkor a gyakorlatban az űreszközeink 400 km alá nem igen szoktak ereszkedni a fékeződés miatt. A Vosztok-1 pályája 327x191 km-es ellipszis volt, tehát Gagarin eszerint nem is járt az űrben, csak a felsőlégkörben röpködött egyet. :-DDD

Reggie 2013.03.10. 14:11:31

@steery: Szerintem ez a hideghaboru vagy maskeppen az orosz-amerikai ellentet folyamanya. Mindkettojuk probaltak kicsinyiteni az "ellenseg" eredmenyeit. Ezt meg most is tapasztalhatjuk. Peldaul a Natgeo/dicovery/spektrum harmas kozul valamenyik zs kategorias tudomanyos musoraban hangzottak el az urversennyel kapcsolatban olyan mondatok, hogy az amerikai majdnem aldozatokert felelosek az oroszok is mert nem osztottak meg informaciokat... (Konkretan ez az ursetaval kapcsolatos problemaknal merultek fel, mert a szkafanderek merete megnott kisebb nyomas mellett es alig tudtak visszamaszni a kabinba.)
Szoval a propaganda meg most is megy, csak az orosz erdekeltsegu musorokbol nem kapunk izelitot.

zobod 2013.03.10. 14:18:04

@petrol pet: az 1960-as Nyegyelin katasztrófa emléktáblája lehet amit a srác látott. Szuper kis írás volt, köszi a tippet!
www.youtube.com/watch?v=Ai0h4pLFcbQ

@Tuvalu: köszi

teddybear01 2013.03.10. 14:28:49

Na, hogy helyretegyem a dolgokat:

A Nemzetközi Űrhajósszövetség meghatározása szerint akkor tekinthető valaki űrhajósnak, ha legalább egyszer megkerülte a Földet. Ennek szükséges feltételei:

100 kilométeres földfelszín feletti magasság
8 km/másodperc (28 800 km/h) sebesség

Ennek a meghatározásnak elsőként Jurij Gagarin felelt meg.
Az amerikai űrhajósok közül pedig John Glenn. Alan Sheppard és Virgil Grissom csak mintegy 15 perces űrugrásban vettek részt, szuborbitális pályán. Ők nem kerülték meg a Földet.

Az amerikaiak szorgalmas lobbimunkájának köszönhetően viszont ma már űrhajósnak számít mindenki, aki 100km(62,5 mérföld)-nél magasabbra repül.

Ennek a megfogalmazásnak köszönhetően az "űrhajósok" körébe az amerikai X-15-ös program pilótái is beszámítódnak. A program 2 repülése ugyanis teljesítette a 100km feletti magasságú repülést. Joe Walker kétszer is meghaladta a 100km-es határt, és összesen 7 pilóta 13 alkalommal repült 80km magasság felett(amit egy ideig a világűr határának tekintettek az amerikaiak).
100km magasságon felül repült nemrég a SpaceShipOne is, Brian Binnie pilótával.

Ami a 63 áldozatot illeti, az azt jelenti, hogy ennyien haltak meg a rakétakísérletek közben az oroszoknál. Ez persze nem igaz, mert tudtommal volt olyan indítási kísérlet, amelyben ennél többen haltak meg egyszerre(Nyegyelin-katasztrófa).

teddybear01 2013.03.10. 14:40:01

Ami pedig az ominózus Gagarin-filmet illeti, én többször láttam már.

Jól láthatóan propaganda célokból gyártott film, nem dokumentum. Több időpontban forgatott, többféle felvevővel, többféle nyersanyagra készült felvételekből vágták össze. Tulajdonképp egy rövidfilmbe zömített hosszú történet. A tagadóknak csak annyit, hogy a felirat nélküli sisakos jelenet az egyik űrruhapróbánál készült, ami után festették fel a CCCP feliratot a sisakra. Volt rá idő, mert hetekkel később szállt fel a Vosztok űrhajó, Gagarinnal együtt.

petrol pet 2013.03.10. 15:02:16

@zobod: Orulok, hogy tetszett. En mondjuk a videon lathato esemenyrol nem hallottam meg soha, igy az meg nekem volt hasznos.

fingerbangs 2013.03.10. 15:27:11

Tiszta hulyeseg urhajosnak hivni, semmi koze az egeszhez csak benne ul, nem iranyit, nem csinal semmit csak egy bio-ballaszt

Measurer 2013.03.10. 15:42:08

Gagarin leérkezését a korabeli szovjet sajtó elég meseszerűen írja le:
Sztálingrádtól 110km-re délre várták, de a ballisztikus pályát rosszul számították ki, ezért messzebb, szaratovi területen ért földet, így valakit találni kellett ahhoz, hogy felvehesse a kapcsolatot a vezetőkkel és jelentse tartózkodási helyét.
Ment-mendegélt Gagarin, míg csak egy nagyanyóval és unokájával nem találkozott. Anna Akimovna Tahtarova és kisunokája Rita nagyon megijedtek, amikor meglátták a különleges ruházatú embert, de Gagarin felemelte a kezét és rájuk kiáltott: Közületek való vagyok, szovjet ember...
samaratoday.ru/news/14779

TurboRudi 2013.03.10. 16:00:25

Valahol azt olvastam, hogy tiszta alkesz volt az utolsó éveiben, annyira megviselte a szovjet pártgépezet rá gyakorolt a szovjetúnió hőse szerep. Már állítólag részegen szállt fel a géppel és ez lett a veszte. Szerintem sose derül ki, mint jópár más rejtélyes dolog az életben...

David Bowman 2013.03.10. 16:02:07

@malanya: Le vagy maradva. Jézus pártus herceg volt. A pártusok meg közismerten a magyarok ősei.

az_igazi_trebitsch 2013.03.10. 16:18:06

Persze, hogy nem Gagarin volt az első űrhajós. Ugyanis én voltam. Akkoriban ezt természetesen nem lehetett nyilvánosságra hozni, mert hát mit szólt volna a világ, ha egy ilyen pitiáner kis ország, mint a mienk, egyszer csak rittyent egy űrhajóst, miközben a két nagyhatalom beszarik az erőlködéstől. Az űrhajót a Ganz-Mávag gyártotta, a kilövés pedig Kínában volt, ahol tízmillió ember húzta egy speciális csúzli gumiját.

Szóval, én repültem, és megegyeztünk az oroszokkal, hogy Gagariné a dicsőség, enyém a zsozsó. Rubelben természetesen, hiszen akkoriban erős pénz volt ám az! Jurijjal jó haverok lettünk, remek üzleteket kötöttünk, például annyi üveg vodkát kaptam tőle, ahány doboz Fecske cigarettát adtam neki. (Aki még emlékszik rá: a Fecske akkoriban a világ egyik legnépszerűbb cigije volt, csak pult alól lehetett hozzájutni.)

A halálában sajnos én vagyok a hibás: egy átvodkázott éjszaka után reggel azt mondtam neki: "Már csak pár év, Jurij, és az egész világon győz a kommunizmus." Szerencsétlen Gagarin erre halálra röhögte magát...

David Bowman 2013.03.10. 16:21:21

@teddybear01: Gagarinnak se volt meg az egész köre. Ez az USA űrhajós ügy meg úgy alakult, hogy a légierő kitalálta, hogy nehogymár a NASA csak úgy osztogassa az űrhajósjelvényeket azoknak, akik a majom helyén ülnek, és kitalálta a saját űrhajósjelvényét az X-15 programhoz.

David Bowman 2013.03.10. 16:31:23

Na, hogy érdemben is hozzá tegyek valamit az urbanlegendhez, elmondom amit a fülemmel hallottam: Rudika barátomnál tettünk-vettünk a kertben valamikor a 80as években. A Kossuth Rádió szólt. A Hírekben megemlítettek - névvel, amire nem emléxem - egy szovjet űrhajóst, aki a Vosztok programba halt bele. Nem esküdnék meg rá, de 1961 április előtti dátumot említettek. Az volt még a pár mondatos hírben, hogy a családját persze az állam eltartja. A következő híreket nagyon vártam, de soha többé szó sem esett erről. Szombat, vagy vasárnap lehetett.

HgGina 2013.03.10. 16:35:57

@zobod: szívesen adnék linket, de sajnos úgy 1 évvel ezelőtt, amikor pár napon keresztül ezeket a felvételeket hallgattam, nem mentettem ki az oldalt. Arra emlékszem, az olaszok vezetékneve Cordiglia. Egyébként talán a wikiről indultam az elveszett űrhajósok oldalról. De elnézést, ha tévednék. Kis keresgéléssel innen biztos megtalálod a felvételeket. en.wikipedia.org/wiki/Lost_cosmonauts

HgGina 2013.03.10. 16:50:56

@Reggie: gratulálok, úgy tűnik ez is az oldalak egyike, amit olvasgattam. Bár egy év távolából nem esküdnék meg rá.

Kopasz Szuzukis 2013.03.10. 17:14:39

@TurboRudi: a szovjet/orosz pilóták 80%-a alkesz. Rendszerint jól feltankolva repülnek. És nemcsak az üzemanyagtartály van csurig. A jégtelenítő szesszel nem kell elszámolniuk, így folyik, minden mennyiségben.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.03.10. 17:56:54

Elég gyász poszt... A korabeli sajtóra hivatkozni kb annyira releváns, mint a maira, megfejelve a hidegháborús majréval. Jó példa erre, hogy például Jim Webbet, a NASA igazgatóját is több korabeli újság cikizni kezdte, hogy folyton egy szovjet óriásrakétával riogatja a népet, amit persze senki soha nem látott. Túrót nem, csak az titkos anyag volt, és a sikertelensége miatt a szovjetek sem beszéltek róla 90-ig:

www.thespacereview.com/article/188/3

"members of the press had nicknamed the unseen rocket “Webb’s Giant.” According to Florida’s Today newspaper, some of them also called it “the James E. Webb Memorial Rocket.” They never saw it, and they wondered if it was real. Although the whispering campaign continued at Washington cocktail parties, the few people in the know, the ones who really mattered, understood that Webb’s Giant was not a product of the administrator’s over-active imagination."

en.wikipedia.org/wiki/N1_%28rocket%29

A CCCP felirat mögé sem kell világméretű szabadkőműves összeesküvést vagy mi a tökömet felvázolni, csak el kell olvasni az internetet. Az utolsó pillanatban festették rá, nehogy a földetérés után random Aljosa bácsi leszúrja vasvillával, mert amerikai kémnek nézi (előző évben lőtték le az amcsi U-2-t, ugye).

"One of the onlookers in the dressing room semi-jokingly suggested that upon landing in his futuristic outfit Gagarin could be mistaken for the pilot of an American spy plane like the one that had been shot down over USSR in the previous year. The idea was taken seriously and officials made the urgent decision to paint C C C P (USSR) on the front of Gagarin's helmet in big red letters."

Az meg, hogy a startot bemutató filmet több anyagból vágták össze, eddig sem volt különösebben nagy titok, ahol a rakéta felemelkedését mutatják, az például szintén nem az ő startja, hanem egy korábbi teszté. Ez van, a hatvanas években ennyi vágói szabadság belefért. Sokszor még ma is, lásd a több iráni űrmajom szereplésével összevágott tudosítást, ahol a korábbi, sikertelen majmot is belerakták az anyagba, külön jelzés nélkül.

"A number of photos of this historic event have been published, however film footage, traditionally associated with Gagarin's liftoff, was actually recorded during the ill-fated launch of the unmanned Vostok prototype on July 28, 1960."

www.russianspaceweb.com/vostok1_launch.html

@David Bowman: megvolt a teljes kör, csak amíg körbeért, a Föld annyit elfordult, hogy a starthely keletebbre került a landolási pontnál.

HgGina 2013.03.10. 18:02:08

Érdekes: hu.wikipedia.org/wiki/Jurij_Alekszejevics_Gagarin

Ahogy elnézem, a szerző mástól szerezte a szöveget. Még a helyesírási hibák is azonosak. Először azt hittem, saját munka. De nem. Schmitt Pál nyomában sikerült összelopni az írást Rhewaa? Az erkölcsi minimum, hogy a valódi forrást beírd.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.10. 19:39:37

@steery: pataky attilára gondolsz netán? :DDD

@HgGina: forrás?

@lacalaca: na ezért imádom a konteos bandát. ;) - bár ez meg nem fordult volna a fejemben. És mi van, ha parasztbácsi kissé paranoiás és azt mondja, amcsik festették rá? :)))

Jenyei 2013.03.10. 20:02:48

@malanya: hogy mersz te egyáltalán megkérdezni ilyet? Szittya-pártus volt, rohatt zsidók próbálták őt is kisajátítani, mint drága tenyérnyi kis lángoktól ölelt hazánkat, no meg persze az egész világot. Olvasd csak el Bogár úr mai förmedvényét.

odamondó 2013.03.10. 20:12:05

Tehát a nagy Armstrong meg a Buzz elhelyezett egy táblát valahol egy filmstúdióban az űrben nem járt Gagarin emlékére?

Vicces. Gondolom mindkét fél tudta, hogy ótvaros hazugság minden csak asszisztáltak egymásnak a hülyeséghez. :)

steery 2013.03.10. 20:30:00

Az igazságot lehet, hogy sosem fogjuk megtudni. Viszont az valószínű, hogy Gagarin és Armstrongék esetében is voltak simliskedések, politikai okokból, amikkel lebuktak. Ez is fontos jellemzője az emberiségnek: a dehonesztálás.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.03.10. 20:44:12

Ha nem Gagarin volt az első űrhajós, akkor arról a CIA tudott.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.03.10. 20:47:07

@Jenyei: Minden esetre, Jézus kikeresztelkedett, utána már nem volt zsidó, kár erölködni... :)

zisz 2013.03.10. 21:02:23

@Thresher: Igen azt hiszem ez a nagy igazság.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.10. 21:36:06

VÖRÖS GÖMB

Űrhajónknak hűvösében
Vörös gömb keresi honát,
S a Végtelen lesi ében
Szemével az ablakon át.

Irigyen néz be a Semmi,
Ámuldozó szája tátott.
Jó, hogy ő van kint és nem mi,
Megfagyna sok jó barát ott!

Tubusból fal most a csapat,
Óborgömb száll súlytalanul
S zamatával jól elkapat…
Gagarin őrs inni tanul!

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2011/05/voros-gomb.html
:)

végsőkig hiszterizált fogyatékos ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu 2013.03.10. 21:55:56

Soha nem járt még ember az Űrbe!!! Nagy hazugság az egész emberek ne dőlljetek be a propagandának!!!

Mikrobi 2013.03.10. 22:32:41

@steery: téged is abuzáltak análisan?

Kukorica József 2013.03.10. 23:10:59

Esetleg egyszer el kellene beszélgetni Farkas Bertalannal vagy Magyari Bélával. Hivatalosan úgysem vállalják fel az igazságot,de talán egyszer legalább emlékiratok formájában elmesélik a nagy nyilvánosságnak is, hogy hogy is működött ez az űrprogram...
Ember magától nem száll ki a földet érő egységből. Úgy vágták ki őket, és hetekig ápolásra szorultak.
Teljesen össze törtek benne, besz@rtak, behugyoztak, össze hányták magukat. A ruszkiknak nem volt annyi eszük, hogy tengerbe dobják őket, mint az amcsik...
Gagarin pedig nem volt az űrben. Nem véletlenül tüntették el...

Kukorica József 2013.03.10. 23:12:43

@HgGina: Jézus apja zsidó? Nocsak...
Ha elfogadod Jézus létezését, akkor el kell fogadnod azt, hogy az Isten az apja. Lehet szeretni a kiválasztott népet és nyalni a talpukat, de az azért kemény, hogy le zsidózod Istent...

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.03.10. 23:27:12

@Kukorica József: az ugye megvan, hogy Gagarinnak katapultülése volt, és a kabintól függetlenül, ejtőernyővel ért földet?

"Ember magától nem száll ki a földet érő egységből. Úgy vágták ki őket, és hetekig ápolásra szorultak."

Légyszi, mesélj már erről többet, honnan is szedsz ilyesmit.

Rhewaa 2013.03.11. 00:15:37

Ami a smittelést illeti :) ez csupán egy születésnapi bejegyzés, nem doktori disszertáció, szóval azért nem lihegném ennyire túl a dolgot, és igen, nem jelöltem meg forrást. Általában nem felejtem el kitenni a forrásmegjelölést, és most sem arról van szó, hogy "kiment a fejemből".
A háttéranyagkutatás közben körülbelül tíz különböző honlap témába vágó tartalmát olvastam át, és érdekes módon kevés kivétellel ugyanazt a szöveget nyomták, mindenféle forrásmegjelölés nélkül. Így aztán nekem sem volt fogalmam, hogy melyik lehet az eredeti.
Patthelyzet állt elő.

(Az remélem senki fejében nem fordult meg, hogy több kötetnyi lexikon van a buksimban, vagy egyszerű halandóként szigorúan titkos iratokhoz férek hozzá :) )

Egy ennyire ellentmondásos téma esetében -mint ahogy arra a fenti cikkben is próbáltam utalni, és amit több hozzászóló is megemlített-, valóban hiteles forrást felkutatni valószínűleg egy dörzsölt titkosügynöknek sem állt volna módjában.

Akinek ilyen van a birtokában, nos, szívesen belekukkantanék, és úttörő becsületszavamra, mint hiteles, és fedhetetlen forrást, meg is jelölöm.

Amíg azonban nem rendelkezem ilyesmivel, a forrásaim is csupán támpontok; tekintettel a téma politikai vonalára, még az általános, és középiskolai tananyag is csupán viszonyítási alap lehet..., hm... vajon a tankönyvírók forrásai mennyiben tekinthetők hitelesnek akár a rendszerváltás előtt, és/vagy után?!

Pletyka itt, elmélet ott... így születnek a címben is említett urbánus legendák.

Mindenesetre köszönöm a hozzászólásokat :)

Napsugaras_szép_jónapot! 2013.03.11. 00:20:57

aolsainerioi }[ĐĐíł€ÄÄÄ€Ä&&ß$Łł

- nem beszeltek mi nem letezunk csak ti ott a kek bolygon

mas nem letezik sehol se

ł¤ĐĐ˙`˛˘°^˘@]@

Zabaalint (törölt) 2013.03.11. 08:00:47

@steery:
Hát igen, az egyik összeesküvés elmélet szerint nem is volt ember az űrben, az egész csak hazugság, a másik szélsőség szerint pedig az emberek már évezredek óta rendszeresen járnak az űrben, hazugság hogy Gagarin volt az első. Kár hogy a kettő nem kompatibilis egymással, ahogy általában az összeesküvés elméletek többsége nem az.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.11. 08:07:59

Nem gondoltam volna, hogy annyira szar a cikk helyesírása, hogy minden olvasó meghülyül tőle.
Pedig tényleg nagyon szar, azt tény.

Az urbánus legenda pedig magyarul = mendemonda.

Tanuld meg alapfokon az anyanyelvedet!

Zabaalint (törölt) 2013.03.11. 08:12:17

@lacalaca:
Szerintem keveri a dolgokat. Nyilván aki heteket vagy hónapokat volt az űrben, annak újra kell tanulnia járni. Gagarin esete pont nem ilyen volt.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.11. 08:21:58

Ennyi fa.szságot ritkán lehet ilyen kis helyre összehordva látni...

@safranek:
Úgy érted, Vlagyimir Iljusin?

@malanya:
Hát azt azért nem nagyon bizonyította még senki, hogy a fejet fél centiről érő rádiósugárzás nem okoz agydaganatot. Egy mobiltelefon 2 W-tal ad, ekkora teljesítménnyel egy rádióadó mondjuk a Naphegy tetején lévő toronyból (MTI) besugározza egész Budapestet. Csak miheztartás végett.

@HgGina:
Te sem kis mértékben halmozod a fa.szságokat, az is tény.
Ja, csúcstechnológia nincs. Csúcstechnika van.

@petrol pet:
Na ja, titokban tartott emlékmű...
Te tényleg annyira hülye vagy, hogy nem érzed a szavak közti ellentmondást?
(Arról nem is beszélve, hogy mekkora költségei vannak egy űrhajó fellövésének még ma is, nyilván az 1950-es években tízesével lövöldözték fel őket, ráadásul úgy, hogy a hidegháborús Amerika erről mit sem tudott. Meg persze a rádióadásokról sem, és nem hozták volna azonnal nyilvánosságra, ha léteztek volna ilyenek.

Hú bazmeg, ha létezik bibliai sötétség, akkor az ezen az oldalon gyűlt össze néhányatok fejében.

Ugye egy sincs köztetek, akinek valamilyen reáltudományos végzettsége lenne?
Mert ha igen, az azonnal adja vissza a diplomáját. Tévedésből kapta. Vagy azért, mert jól szopott.

MIx 2013.03.11. 08:27:10

Az USA-nak nagyon fájt, hogy az oroszok gyengébb technikájukkal megelőzték őket az űrkutatásban. Ezért mindent bevetettek, hogy csökkentsék a sikereket. Ha lenne bizonyíték, akkor azt már néhány évtizede közzétették volna.
Ez így gyenge érvelés.
Az oroszok a 60-70-es években GDP-jük 40%-át költötték a hadiiparra,ezért voltak eredményeik. Az USA kb 5%-ot. Ezért is dőlt be a CCCP!

Measurer 2013.03.11. 08:30:58

@Rhewaa: Ami a három űrhajós jelölt harcát illeti, a Mesés férfiak szárnyakkal Zsukovszkij darabban Vidnyánszky rendezésében a Csokonai Szinházban még tavaly decemberben is ment Debrecenben.
Nyeljubov lehetett volna a harmadik űrhajós (Tyitov a dublőr űrrepülése után). További két űrhajós jelölttel együtt egy katonai járőrrel kerültek összütközésbe, ezrét kellett végül is távoznia.

Ami Gagaroint illeti, őt Hruscsov, paraszti származása miatt is preferálta a többiekkel szemben.

petrol pet 2013.03.11. 08:34:11

@dr. Közbiztonság Szilárd:
Szép napot kívánok neked is, de ne idegesítsd fel magad, mert az nem egészséges. Én örülök, hogy ilyen okos emberek is vannak köztünk, bár a "hülye" titulust köszönettel nem fogadom el.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.11. 08:41:45

@Zabaalint:
Hetek után biztos nem.
De valószínűleg még hónapok után sem.

@steery:
Mai matematikai ismereteink szerint 397 > 200.
Ha szerinted nem, akkor ott nagy a baj.

100 km fölött már nincs légkör. Se felső, se semmilyen.

@az_igazi_trebitsch:
Még ez tűnik a legigazabb történetnek mind között. :-)

@Öreg Kecske:
Legenda. Kamu. Hazugság.
Ott van a reporvos meg az ügyeletes tiszt, aki az oroszokat sem engedi felszállni piásan. Ha az emberélet nem is érdekli őket, a milliárdos technika igen.
Ha valaha is láttál volna orosz katonai repülőteret közelről, akkor tudnád.

@dr. Kóser Malac:
Igaz, csak mindkét félmondat feltételes módban.

@Kukorica József:
Ezeket a fa.szságokat honnan szedted?
Egy csomó orosz földetérő egység kinyitását közvetítette a tévé (például Farkas Berciéket is). Az űrhajósok nyitották ki, belülről.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.11. 08:45:16

@petrol pet:
Nem kell elfogadnod, de akkor is téged illet. A bolondok házában sem fogadja el a többség, hogy bolond. Pedig az.
Sajnos, akibe nem szorult a minimális logikai képesség sem, azt hülyének szokás nevezni magyarul. És te láthatólag ilyen vagy.

@MIx:
"Az oroszok a 60-70-es években GDP-jük 40%-át költötték a hadiiparra"

Baromság. 10% alatt.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.11. 09:00:20

@HgGina: Jézus anyja (Mária) zsidó volt és a nevelőapja (József) is. A valódi apja pedig Isten.
A nyolcadik napon körülmetélték és zsidóként élt, zsidóként tartotta meg a törvényeket is.
Nincs akadálya, hogy kijelentsük, Jézus zsidó volt.
És?
Nincs semmi baj a zsidókkal csak azért mert zsidók.
Baj azokkal van, akik pusztán a származásuk, a bőrszínük, vagy épp a vallásuk miatt nézik le, esetleg üldözik, bántalmazzák az embertársaikat.

petrol pet 2013.03.11. 09:02:03

@dr. Közbiztonság Szilárd: További jó trollkodást, sajnos nem szánok több időt ezen blog hozzászólásaira. Mentem megnézni az alkalmazottaimat, hogy hogyan keresik nekem a pénzt. Kívánok neked szép napot.

Zongora 2013.03.11. 09:29:54

"titokban tartott emlékmű" - hát ez mekkora :)))
Ez a legjobb.

petrol pet elhúzott alkalmazottakat nézni, juhééé
Ha valaki észérvekkel cáfol, az a trollkodás?
Ha valaki lehülyéz, egy alapvető ok-okozati összefüggést átlátni nem bíró, a logikát minden téren mellőző "vállalkozót", az trollkodás?

Nem tudtam.

longlong 2013.03.11. 09:31:22

@HgGina: Szia!

Tudnál egy linket adni?

Kopasz Szuzukis 2013.03.11. 10:12:33

@dr. Közbiztonság Szilárd: annyira közelről, (és legálisan) hogy emiatt a gengszterváltásig útlevelet nem kaptam. Még szocialistát sem.

Kopasz Szuzukis 2013.03.11. 10:22:42

Amúgy a MIG-15 UTI az egyik legelcseszettebb konstrukció volt a szovjet sugárhajtású gépek között. Az eredeti MIG-15 törzsközepébe betoldottak egy szelvényt. Minden mást változatlanul hagytak. Le is romlott az aerodinamikája, főleg alacsony magasságú repülés közben. Igy aztán igencsak oda kellett figyelnie mind az oktatónak, mind pedig a tanulónak.

teddybear01 2013.03.11. 11:17:33

@dr. Közbiztonság Szilárd:

"@MIx:
"Az oroszok a 60-70-es években GDP-jük 40%-át költötték a hadiiparra"

Baromság. 10% alatt. "

Te mondasz hülyeséget. Bizony, legalább ekkora hányadát költötték a költségvetésnek bevallottan hadiiparra és a haderőre. Az a hatalmas hadsereg, légierő, tengerészet és az egyéb stratégiai rakétaerők vitték ám a pénzt!

A valóságban még nagyobb arányú volt a hadi célú költség, mert voltak olyan beruházások, amiket más minisztériumok finanszíroztak. Pl. ha egy támaszponthoz utat kellett építeni, azt a közlekedési minisztérium keretéből csinálták, ha tiszti lakótelepet kellett építeni, azt az építésügyi minisztérium finanszírozta, stb.
Különben nálunk is így volt.

Nem véletlenül mondta Reagan elnök, hogy gazdaságilag fogják megfojtani a Szovjetuniót a Csillagháborús Programmal. Be is jött.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.03.11. 11:19:31

@petrol pet: heh, kiváló példa a konteók terjedésére. Olvastál valami ostobaságot az internetekben, és el is hitted. Bár a kedves motoroshuszárok pont a titokban tartott emlékműről (muhaha, érted, _titokban_tartott_ emlékmű, amibe még két random, fogalmatlan magyar motoros is belebotlik, muhahahaha) nem közölnek fotót, nyilván ez az:

www.casolino.it/photos/baikonur_photos/baikonur/HPIM0579.JPG

meg itt is:
thewanderingscot.com/photos/2010%20Baikonur-Frankfurt/Baikonur/midis/IMG_2671.JPG

sőt, olyan titkos, hogy stock fotóként is létezik:
www.veezzle.com/photo/1687028/R-16-Disaster-Memorial

@HgGina: a másik díszpinty a Judica-Cordiglia tesókkal, eh... a probléma, hogy az ő állításaik állnak szemben olyan egyszerű fizikai tényekkel, hogy a Vosztok és Voszhod űrhajók (illetve az alattuk lévő rakéták) egyszerűen technikailag képtelenek voltak elérni a szökési sebességet, az erre képes Proton rakéták csak öt évvel később kezdtek el repülni. Hasonlóképp problémás, hogy tanult, kiképzett, anyanyelvi oroszt beszélő űrhajósok miért hagynák teljesen el a sztenderd rádióforgalmazási szavakat, és miért beszélnének nyelvtani hibákkal. Végül, miért érkezne a pulzusjelük a kapcsolattartásra szolgáló sávban, egyszerű hangjelként az állítólagosan titkos missziókról, mikor a nem titkosakon más megoldással továbbították? És így el is érkeztünk oda, hogy egyetlen, legalábbis kétes megítélésű forrás állításait a történelmet a sarkaiból kifordító konteóval lehetséges csak megmagyarázni.

www.svengrahn.pp.se/trackind/Torre/TorreB.html

teddybear01 2013.03.11. 11:25:11

@Rhewaa: Az egyik legtájékozottabb újságíró a szovjet/orosz űrkutatás témájában Schuminszky Nándor.
A kiskun.mcse.hu/schumi.html oldalról tudsz elindulni.

@Öreg Kecske: Na igen, amikor újév napján felszálltak az oroszok a tököli(halásztelki) reptérről, a környéken mindenki találgatta, hogy hány fokos alkoholgőzben repülnek épp az elvtársak. Meg azt, hogy lesz-e repülőesemény.

Mind a magyarok, mind pedig az oroszok előszeretettel és sokat ittak. Jó esetben a szolgálat leadása után.

Rhewaa 2013.03.11. 11:28:02

@teddybear01: köszönöm szépen az infót :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.03.11. 11:54:19

@teddybear01: @Rhewaa: ha szovjet/orosz űrkutatás, akkor a non plus ulta Anatolij Zak és a www.russianspaceweb.com/ ;)

steery 2013.03.11. 13:43:58

Úgy látom, nagyon habzik mindenki ezen a témán. Jó látni, hogy ennyire igényetek van a vélemény nyilvánításra. Pár hozzászólásra válaszolok is:
1. A Föld az űrben kering és forog a Nap körül, mint egy űrhajó. Mi a felszínén, burkolatán élünk és csak egy leheletvékony kis légköröcske választja el a frizuránkat a kozmosztól (mármint a Föld átmérőjéhez viszonyítva). Szóval igazából azt is mondhatjuk, hogy minden ember űrhajós és űrsétát teszünk egy űrhajó burkolatán mászkálva. :-)
2. 100 km fölött is van légkör, mert az felnyúlik több ezer kilométer magasba, csak nagyon ritka. A földi légkör több száz kilométer vastag határa, átmeneti zónája igazából valahol ott van, ahol a napszél lefújja a légkör részecskéit a bolygóról. Ez a Nap felőli oldalon van mindig a legközelebb a felszínhez, az éjszakai oldalon meg csóvaszerűen kinyúlik a francba, hasonlóan a Van Allen övezethez. A felvetésem arra vonatkozott, hogy ha ott húzzuk meg a világűr határát, ahol a legalsóbb múholdpályáink találhatók, ami kb. 400 km (a kémholdak jönnek lejjebb is átmenetileg), akkor Gagarinra azt is mondhatjuk, ha épp ahhoz van kedvünk, hogy nem is járt a világűrben. Ha meg amolyan kedvünk van, akkor már Baumgartner is űrhajós, elvégre szkafanderben ugrott bazira magasról. De ne hasogassuk a szőrszálakat, legyen ahogy ti akarjátok. Nekem végül is mindegy, mi az igazság, hisz nem oszt, nem szoroz az életem szempontjából.
3. Ja, és Baumgartnerről jut eszembe: nem igaz az, hogy ennél magasabbról nem lehet ejtőernyős ugrást csinálni, amit a sajtóban hangoztatnak. Elvileg geostacionárius pályáról is lehetne ugrani (Clarke írt is ilyenről Az éden szökőkútjaiban), csak a kis kezdősebesség miatt sokáig tartana leérni és ezért a palinak egy csomó levegőt, kaját meg klotyót kéne vinnie az űrruhában, plusz egy hővédőpajzsot (titánpáncél esernyőt?) és manőverező rakétákat. A gyakorlatban valószínű, hogy az orbitális űrállomásokról fogják majd használni mentőrendszernek ezt a fajta extrém ejtőernyőzést, ami sokkal olcsóbb, mint kabinban leszállni. És a sportolók is imádni fogják, úgy 40-50 év múlva.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.03.11. 13:56:08

@steery: nem véletlenül hívják a 100 km-es vonalat Kármán-vonalnak, Tódor bá ugyanis kiszámolta, hogy valahol itt kell egy repülőgépnek, vagyis aerodinamikai felhajtóerőn alapuló eszköznek közel keringési sebességig gyorsulnia, hogy ne pottyanjon le. Vagyis a közlekedési mód változik meg, ami efölé megy, azt akkor hívjuk űrhajónak/űreszköznek. Mivel a pontos érték sokmindentől függ, így a szép kerek 100 km-t választották.

"Elvileg geostacionárius pályáról is lehetne ugrani"

A gyakorlatban viszont komoly problémák merülnek fel. Ha keringesz, van keringési sebességed, nem is kicsi, Felixnek viszont nem volt. Attól meg kell szabadulni, különben keringesz tovább. A másik, hogy ha több száz km-ről érkezel, lényegében ellenállás nélkül gyorsulsz, amíg le nem érsz addig, ahol már érezhető légellenállás ébred. Ha túl gyorsan jössz, egyszerűen megsülsz, ezért kell hőpajzs a visszatérő egységekre.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.03.11. 14:01:50

@steery: na, kicsit hülyén fogalmaztam meg, tehát 100 km táján már olyan gyorsan kell repülnie egy repülőgépnek a kellő felhajtóerőért, hogy a keringési sebességet karcolja. A légellenállás miatt viszont kb. 150 km alatt egyetlen kört sem lehet megtenni saját hajtás nélkül, úgyhogy praktikusan egy demarkációs zóna van itt, amin csak áthaladnak a dolgok.

petrol pet 2013.03.11. 23:53:55

Na, most értem végére a laza kis munkanapnak, és a hozzászólásokat is átolvastam. A mindentudó megmondóemberek látom ügyesen a számba adtak olyan mondatokat is, amiket én nem állítottam. Mindössze egy blogot linkeltem, hátha másokat is érdekel. Vissza lehet olvasni, kérem. Úgy látszik, hiba volt, többé nem fordul elő. A szovjetekkel és az állításaikkal kapcsolatban meg az a biztos, hogy semmi se vehető biztosra.

Napsugaras_szép_jónapot! 2013.03.12. 21:39:46

@Frady Endre: Ön rendkívül ostoba.

Jézus anyját, aki a palotában szolgált, Heródes valamelyik göthös kölke ejtette teherbe. Ezért gyilkolták le az összes kisgyereket a környéken, nehogy trónkövetelő legyen a fattyú. Az Úr fia a király fiát jelenti.
Egyszerű zsidó sztori hatalomról, törvénytelen szexről és gyerekgyilkosságokról.
Semmit sem változtak pár ezer év alatt.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.13. 09:29:24

@Napsugaras_szép_jónapot!: Ön pedig rendkívül fajüldöző.
Ha választhatok, akkor inkább a Bibliának hiszek, mint bármilyen rasszista fércműnek. Én már csak így működöm... :)

Napsugaras_szép_jónapot! 2013.03.19. 03:21:57

@Frady Endre: Mi a rasszista fércmű, jóember? A józan ész, vagy a hatalomért és aranyért írt könyvek?
Agyrém.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.19. 09:06:25

@Napsugaras_szép_jónapot!:
Elméd well-made (mivel Isten alkotta), tehát használd!
:)

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.03.23. 23:09:22

Gagarin egy űrlény volt, a gonoszabbik fajtából. Kádár János, aki egy szíriuszi-titkosügynök-angyal volt, személyesen végezte ki, miután a budapesti atombiztos metróalagútból teleportált a Légszökkenő II saját fejlesztésű járművével.

Isten Áldja Kádár Jánost!

Napsugaras_szép_jónapot! 2013.03.27. 13:21:29

@Frady Endre: Neked a biblia hiteles? Vagy a magát kiválasztottnak tartó, mai napig népirtó csürhe?
Elme neked sem árta... :)
süti beállítások módosítása