Dúló háború, dízelmotoros repülő csatahajók, bázisok és modernizált járművek, ponyvamagazinok, art déco dizájnú épületek, sorozatfilmek, noir hangulat és erotikus pin-up festmények… Ez a dieselpunk.

Ha a cyberpunk a közeljövőben, a steampunk pedig a viktoriánus korban játszódik, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy mi lenne, ha a világháborús korszakoknak is meglenne a maguk kis punk irodalma? Ez érkezett meg a dieselpunk képében, méghozzá az ezredforduló után. Apró észrevétel: szó sincs dieselpunk irodalomról. A „dízelvandalista eszmék” a képzőművészetben bukkantak fel. Ellentétben idősebb testvéreikkel, nincs sok irodalmi alapjuk.   

A dieselpunk kifejezés 2001-ben született meg, Lewis Pollak szerepjáték készítő jóvoltából. Children of the Sun című asztali szerepjátékára használták először ezt a szót. Ebből kiindulva kezdődött meg a dieselpunk elterjedése. Olyan szintű elismertséget sosem szerzett magának, mint a steam- vagy a cyberpunk, mivel irodalmi szempontból nem termett sok gyümölcsöt. Megmaradt kreatív művészek számára. És mivel erősen épít a látványra, ezért olyan műfajok tették magukévá, melyek erre rendezkedtek be. Gondolok itt most a képregényekre, filmekre és a videojátékokra.

Az 1991-es Rocketeer című film (mely az azonos című képregénysorozaton alapszik) mutatott már be dieselpunk elemeket a rakéta hátizsákos igazságtevőjével, és a Crimson Skies nevű franchise is termelt már ki magából kártyajátéktól kezdve a videojátékokon át szinte mindent. Ismert még a Gatling Gears nevű shooter játék is, amiben dieselpunk ihlette robotikus monstrumokkal kell ripityára lőni az ellenfeleket. A Rocketeerhez hasonlóan képregény ihlette az 1994-es Az árnyék című noir filmet, mely szintén ide sorolható. Legutóbb 2004-ben készült egy feltűnően látványos dieselpunk film, Sky kapitány és a holnap világa címmel. A japánok is hozzátettek maszkos igazságosztójukkal, K-20-al. Scott Westerfeld Leviatán-sorozata is részben diesepunk, hiszen a steam- és biopunk elemeket kiegészíti a világháborús érával. A BioShock franchise is tartalmaz több dieselpunk elemet, annak ellenére, hogy elsődlegesen biopunk.

A dieselpunk kritizálói úgy írnak a zsánerről, mint „mocskosabb steampunk” vagy „csak azért létezik, mert a steampunk nem volt elég mocskos”. Mint ahogy minden punk zsáner, úgy a dieselpunk is elsődlegesen azok fantáziáját indítja be, akik a képzőművészet iránt érdeklődnek. Ez persze nem zárja ki a remek dízelvandalista regények lehetőségét, de a világháborús retro-futurisztika világa a modernebb sci-fi kedvelői előtt komolytalannak, és túlságosan ponyvainak tűnhet. Pláne annak az ismeretében, hogy a gazdasági válság idején nem lehetett a kormányoknak túl sok pénze benzinfaló, repülő bázisok fenntartására. De hé, hiszen alternatív történelemről beszélünk! Ezen kívül mostanában, az elmúlt hat évben több szerző is publikált dieselpunk regényeket. Vannak közöttük erősen fantasy töltetű (Larry Correia: Grimnoir-sorozat), de az oroszok is publikáltak már diesepunkot, megragadva a történelmi alternatívák sorát (Marija Csepurina: C.C.C.M, Igor Nyikolajev: Zseleznyij vetyer „Vasszél”), valamint a brazilok is kiadtak egy ilyen témájú antológiát. Ötvözetekről is tudunk. A The Troubleshooter – New Heaven Blues (írója Bard Constantine) a dieselpunkot keveri össze a poszt-apokaliptikus világgal.

Végszóként leszögezhetjük, hogy a dieselpunk nagyon hasonlít apazsánerére, a steampunkra, méghozzá azért, mert ugyanolyan tág módon adaptálható a képernyőre, mint a papírra. A fantasytől kezdve a krimin át egészen a hadászati sci-fiig minden belefér, de elsődlegesen a látványa miatt marad meg emlékezetünkben. Mondjuk így belegondolva, azért nem lenne utolsó egy olyan történetet olvasni, ahol Horthy Miklós egy repülő anyahajóról irányít egy hadműveletet, miközben ügynökei és katonái tizedelik modern golyószórókkal az ellenséges sereget.