Mostanság igencsak felélénkültek az események az idegen életformák létezésének ügye körül. Egykori katonatisztek ismerik be azonosítatlan repülő tárgyak észlelését a hidegháború közepén, lehet, hogy a nemrégiben felfedezett exobolygó minden korábbinál alkalmasabb az életre, s sorra jelennek meg tudományos igényű publicisztikák hasonló témában. De ha létezik értelmes földönkívüli élet, akkor miért nem sikerült még felvenni velük a kapcsolatot? Két orosz teoretikus talán tudja a helyes a választ.

I. Bezsudnov és A. Sznarszkij nemrég megjelent tanulmányukban azt állítják, hogy az idegen civilizációk szó szerint belehaltak az unalomba, amiért képtelenek voltak csillagközi kapcsolatot létesíteni más intelligens fajokkal. Újszerű számítógépes modelljük a korábbi kísérletekkel ellentétben nem korlátlanul fennálló civilizációkkal operál, hanem a sejtautomata-algoritmusok bevezetésével már váltakozva fejlődő, s hanyatló kultúrák szimulációjára is alkalmas. Mindez lehetővé teszi az egyedek szintjén ható változók szimulációját is, úgy mint a születést, egyéni fejlődést, illetve a halált, így a szimulált civilizációban bekövetkező változásokról minden korábbinál organikusabb képet alkothatnak egy teoretikus társadalom fejlődéséről a kutatók.

Az új modellből kiderült, hogy jelentősen megnőtt azon intelligens fajok élettartama, amelyek kapcsolatfelvételt létesítettek tőlük idegen civilizációkkal. Két civilizáció közti találkozás minden esetben olyan új lehetőségek születését eredményezte, amelyek elkerülhetetlenné tették az egész faj intellektuális tartalékainak mozgosítását. Mint tudjuk, egy faj fejlődése érdekében folyamatos stimulációra van szükség, s megtörténhet, hogy ennek hiánya az adott civilizáció kihalással végződő lassú hanyatláshoz is vezethet. Egy ideig minden fajnak meg kell birkóznia a globális, vagy akár kiterjedtebb centrumú stabilizáció szellemi kihívásaival, ám egy ponton túl nem marad több legyűrendő akadály, kezdetét veszi az aranykori vegetáció, majd az innováció fölöslegességéből adódó általános szellemi leépülés (vajon korai lenne még úrjaálmodni azt az ominózus Kundera regényt?).

A tudósok ellenben arra is figyelmeztetnek, hogy más civilizációk esetenként túlontúl idegenek lennének számunkra. Két homlokegyenest különböző fejlődési útvonalat bejáró faj találkozása nem feltétlenül vezetne konfliktushoz, azonban előfordulhat, hogy lehetetlenné válna egy bizonyos szinten túl a kommunikáció. Olyan lényeket kell keresnünk, amelyek a miénkkel összevethető evolúciós és technológiai színvonalon állnak, összeegyeztethetőek az érdekeink, s a matematikai ismereteink – előbbiek a kapcsolatfelvétel békés feltételei, utóbbi a kommunikáció puszta lehetősége miatt kiemelt fontosságú. Sajnálatos módon amennyiben helytállóak az orosz páros eredményei, akkor hiába van tele a galaxis értelmes fajokkal, igen csekély annak lehetősége, hogy valaha is érdemi beszélgetést fogunk tudni folytatni egy idegen civilizáció képviselőivel.

Másrészt viszont a kutatás új értelmet adhat a Star Trek képzeletbeli világát uraló mantrának: „célunk új életformák és civilizációk felkutatása”. Az Egyesült Bolygók Föderációja olyan naprendszerek együttese, amelyek a közös csillagközi kultúra és gazdaság, illetve a felvilágosult eszmeiségük révén folyamatos reneszánszukat élik. Az elkövetkező évtizedekben a nyomasztó kozmikus magány, s az emberi természetből adódó kíváncsiságunk arra fog ösztönözni minket, hogy egyre több energiát fordítsunk földönkívüli civilizációk felkutatására. Egyre nagyobb teleszkópokat építünk majd, s fejlettebb miniatürizált szondákat bocsájtunk a csillagközi űrbe. Bízzunk benne, hogy a Tejútrendszer többi lakója is hasonlóképpen cselekszik – ellenkező esetben ugyanis szó szerint belepusztulunk az unalomba.