Neontól ragyogó posztmodern városok, megavállalatok a világ élén, sötét társadalom sötét éggel, virtuális valóság és hackerkultúra, transzhumán fétis, mesterséges intelligencia… az itt felsorolt szavak és kifejezések határozták meg az 1980-as és 90-es évek legnépszerűbb sci-fi műfaját, a cyberpunkot.
A zsánert az hívta életre, hogy a kor embereit kezdte untatni a korabeli science fiction. A new wave-láz után ismét önismétlődővé vált a sci-fi, és a távoli csillagrendszerekbe eljutó hősök a kor technológiájának fényében kezdett egyre hiteltelenebbé válni. Szükség volt tehát valami újra, ami nem az űrbe megy ki, hanem a Földön marad és aktuálisabb jövőképet fest le, újfajta karaktertípusokkal. Ezt jelentette a cyberpunk mozgalom a sci-fi rajongóinak. Megszületését azonban nem egy szerző előzte meg.
Alfred Bester 1956-ban megjelent Tigris! Tigris! című regénye már tartalmazta a cyberpunk néhány motívumát, Philip K. Dick történetei pedig szintén hatást gyakoroltak a műfaj sajátosságaira. Az előfutárok közé sorolható még Vernor Vinge is, aki először mutatta be tudományos eszközökkel a kiberteret True Names című történetében, ahogy a Tron című film is látható volt már 1982-ben. Adam Wiśniewski-Snerg A lator evangéliuma című regényét is ide sorolhatjuk.
Mirrorshades, az egyik legismertebb kötete a cyberpunk irodalomnak
Az 1980-as évek elején kezdett körvonalazódni a mozgalom William Gibson, Lewis Shiner, Rudy Rucker, John Shirley és Pat Cadigan személyében. Fontos azonban megjegyezni, hogy nevet Bruce Bethke adott neki egy 1980-ban megjelent novellájával, a Cyberpunkkal. Azt is érdemes megemlíteni, hogy nem a Neurománc volt az első cyberpunk regény. Rudy Rucker Software című írása 1982-ben jelent meg, egy évben a Blade Runnerrel. Ez volt az első regény, mely elnyerte a Philip K. Dick-díjat, majd még néhány folytatást is megélt. De az a regény, amely népszerűvé tette a zsánert, az a Neurománc volt.
A Neurománc megjelenése után – felbátorodva a sikeren – tömérdek író próbálta ki magát ebben a zsánerben, de nagyon kevesen maradtak benne. A nyolcvanas évek végére megszűnt önálló műfaj lenni, és beleolvadt a kortárs sci-fibe. Többen az alapítóatyák közül ekkor mondtak le végleg róla. És valóban. A cyberpunkot szépen lassan magába olvasztották a transzhumanista SF regények. Az irodalom terén visszaszorult az 1990-es évek elejére. Egészen 1992-ig.
Neal Stephenson Snow Crash című regénye felrázta a műfajt azzal, hogy átalakította a cyberpunk nem egy sablonját. A sötét, depressziós búskomorság helyére a humor és az akció került. Átalakult a virtuális valóság is. A Metaverzum sokkal jobban emlékeztetett egy gigászira nőtt videojátékra, melyek szintén reneszánszukat élték a SEGA, a Nintendo és a Sony konzoljainak köszönhetően. A kilencvenes években bukkantak fel először a háromdimenziós játékok, az évtized végére pedig az első MMORPG-k is megszülettek, több hitelt adva ezzel Stephenson munkájának.
A kibertér egyike a cyberpunk legismertebb elemeinek.
Az irodalomban ekkor indult meg az azóta is tartó „poszt-cyberpunk” tematika, amelybe a cyberpunk aranykora után megjelent cyberpunk regényeket sorolják. Neal Stephenson Gyémántkor című regénye tökéletesen beilleszkedik ebbe a kategóriába: adott a jövő, a disztópia, a számítógépek továbbra is nagyon fontos elemei maradtak az emberek életében a virtuális valósággal együtt, de teljesen más hangulatot áraszt magából, mint a korábbi regénye, vagy a klasszikus cyberpunk munkák. Kortárs művelői közé sorolható Cory Doctorow, Ian McDonald, Ernest Cline és Robert J. Sawyer is.
A hacker a cyberpunk történetek népszerű karaktere.
Habár az irodalomban visszaszorult az 1990-es évekre, a cyberpunk több más fronton megerősödött. A filmipar kezdte felfedezni (a Blade Runner rendezői változata, Johnny Mnemonic, Strange Days, A pusztító, Renaissance, Avalon stb.), nem is beszélve a videojáték-iparról. Olyan játékok születtek a cyberpunk szellemében, mint a System Shock (mely egész hitelesen mutatta be a gibsoni kiberteret), a Syndicate, az Oni, a SNATCHER, a Tex Murphy-sorozat vagy a Deus Ex. Még gyermekeknek szánt rajzfilmek is születtek ebben a témában, lásd. a Twipsy vagy a Cyberchase. A Mátrix-filmek lecsengése után ismét beköszöntött a csönd, de van egy olyan műfaj, mely a mai napig kitermeli évről-évre a maga cyberpunk adagját. Ezek pedig az animék, avagy a japán animációs munkák. A Ghost in the Shell és Akira mellett töménytelen mennyiségű japán képregényt és rajzfilmet találunk, melyek besorolhatóak a cyberpunk műfajába. A japán cyberpunk annyiban tért el mindig az amerikaitól, hogy nem hígult fel. Jóval magasabb azon animék száma, melyek a cyberpunkot a társadalomkritikai résznél ragadták meg, mint amelyek csak szórakoztatni szeretnének.
Persze a cyberpunk sem volt tökéletes, elvégre nem ok nélkül szűnt meg, mint önálló tematika. Ha nyitott szemmel járunk a könyvesboltokban, láthatjuk, hogy a ma is léteznek trendek a könyveknél, amik dominálnak. Jelen korunkban ezek a paranormális romantikus regények, mint az Alkonyat-saga és társai. Az aktuális divatok éveken át biztosíthatnak szerzőiknek jó megélhetést, pláne ha sikeres filmadaptációra is sor kerül. Utána viszont az emberek ráunnak, és vágynak a frissre, az újra, utána pedig rájönnek, hogy harminc ilyen könyv elolvasása után ez a zsáner nem képes már nekik annyira sok újdonságot mutatni, mint ahogy azt az elején tette. Ez történt a cyberpunkkal is.
A Neurománc után rengetegen akartak ilyen jellegű történeteket írni, ez pedig habár divattá tette a cyberpunkot (és David Brin szerint remek ingyen reklám volt a sci-finek), nem tudta megújítani. Ezek a regények ugyanazt a depresszív érzést hozták, mint a Neurománc, és igyekeztem az írási stílust is Gibsonéhoz igazítani. Ez a divathullám pedig elvette az alapítók alkotói kedvét, akik szerették volna, ha a cyberpunk nem válik divat tárgyává. A Neurománcot csak másolni tudó alkotások elárasztották a piacot, ezért nagyon hamar megszűnt, mint önálló, feltörekvő zsáner. Még maga William Gibson sem tudta megújítani a sablonokat, hiába próbálkozott a még közelibb jövőt megmutatni az olvasóinak.
A cyberpunk másik problémája pedig, hogy ma már egyetlen olyan „találmánya” sincs, mely ne létezne már valamilyen formában. A reménytelen jövőből reménytelen jelen lett, a vállalatoknak nagyon erős befolyásuk van a világra, Amerika szépen lassan kezdi elveszíteni világközponti szerepét, léteznek implantátumok és gépesített végtagok, virtuális valóságnak ott az MMORPG, a kormányokkal néha szembeszállnak hackercsoportok, az új technológiák meg akkor népszerűek, ha vissza lehet velük élni, az emberiség pedig szépen lassan teljes egészében ösztönlénnyé alakul.
A cyberpunk egy olyan dolog, melyet a 90-es években felnőtt science fiction rajongók és gamerek elég nehezen kerülhettek el, a hatása pedig a mai napig tart. A transzhumanista sci-fik népszerűek, a cyberpunk több elemét veszik át a techno-thriller regények (például a virtuális valóságot és a hackerkultúrát) és éldegélnek tovább az általa megszült műfajokban (biopunk, nanopunk, cyberprep stb.). Persze nem kizárt, hogy a jövőben ez a zsáner is reneszánszát fogja élni. Több cyberpunk jellegű mű feldolgozása is folyamatban van, köztük a Neurománccal és a Snow Crash-el, valamint több régi klasszikus újbóli folytatása is elkészült és fog még elkészülni. Addig egyetlen műfaj sem hal meg, amíg vannak rajongói, maximum egy időre pihenőpályára kényszerülnek. A Ready Player One sikere után egyáltalán nem tartjuk kizártnak, hogy már úton lehet a következő, zsánerét megújító cyberpunk regény.
Akit a téma irodalmi szempontból érdekel, annak javasoljuk az alábbi regények megvásárlását: Snow Crash, A holnap tegnapja, Daemon és Moxyland.
forrás: galaktika.hu
Utolsó kommentek