Egyesek szerint egy esküvő túl komoly és jelentős dolog ahhoz, hogy beleférjen bármiféle "bohóckodás". Vannak azonban olyanok, akik "a nagy napon" is hűek maradnak kedvenc sorozatukhoz, rajzfilmjükhöz, filmjükhöz, játékukhoz vagy bármihez, ami rajongásuk tárgyát képezi. Némelyeknek a tűzijátékos, parádés, táncos lánykérés és esküvő jön be, mások viszont az extrém dolgok hívei. Közéjük tartoznak a következőkben bemutatott emberek is, akik úgy gondolták, Star Wars-osra veszik házasságkötésüket. Lássuk, mennyire csinálták jól!
Inkvizítorok: a kín prófétái
2013.08.13. 18:22 :: Zanphagras
A középkori korszellem egyik legsötétebb és mégis legizgalmasabb megtestesülése volt az inkvizíció, az Egyház önvédő szervezete. Az intellektuális vitaszervezet a kor legnagyobb elméit hívta magához, azonban szomorú módon a hatalom elnyomó ágává alakították. Kik voltak ezek az emberek? Nézzük meg a történelem öt legismertebb inkvizítorát!
3 komment
Címkék: tudomány
Robot-szórakoztatók: vasöklök és körfűrészek
2013.08.12. 15:11 :: Zanphagras
A robotok nem csak az életünket, a munkánkat tudják könnyebbé tenni: rendkívül szórakoztatóak tudnak lenni, hiszen olyan dolgokat tehetünk meg velük, amit egy emberrel nem - például büntetlenül egymásnak ereszthetjük őket egy kis csihi-puhira, de akár még a négy kezű dobosok és hetven ujjú gitárosok sem ritkák köztük... Lássuk, hol tart a robotikus szórakoztatás ma!
Szólj hozzá!
Címkék: tudomány
Lorraine, George, és Biff... harminc év múlva
2013.08.09. 13:49 :: Rhewaa
A Vissza a jövőbe sztoriját valószínűleg a legtöbb sci-fi rajongó ismeri, szóval, talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a forgatókönyv szerint jó néhányszor kellett bő harminc évvel megöregíteni a színészeket.
Akkoriban a CGI-t ugyan ismerték, de nem igazán használták, főleg a Tron (1982) és Az utolsó csillagharcos (1984) kvázi bukása után, a szereplők karakterének öregítéséhez pedig amúgy sem lett volna még elég fejlett a motion graphics.
A makeup felelősök tehát - Dorothy Byrne, Ken Chase, Elizabeth Rabe, és Barry Rosenberg -, igazán nagyot alakítottak, amikor a fiatal Lea Thompsont, Thomas F. Wilsont, és Crispin Glovert kellett megajándékozni néhány szarkalábbal, sőt, ennél jóval többet tettek.
Mivel Marty beavatkozása után megváltozott a jövő, a film elején még enervált Lorraine a film végén kicsattanóan fiatalos, és kifejezetten szexi ötvenes nőt játszik, ahogy Crispin Glover sem ugyanaz a tutyimutyi George MyFly, hanem egy sikeres, magabiztos férfi. Ennek megfelelően a színészek munkáját segítendő, Byrne, és Chase csapata két-két különböző karaktert adtak Thompsonnak, és Glovernek, akik szerintem abszolut brillíroztak a szerepeikben.
Biffen nem nagyon igazítgattak, az elhízott, kiélt figurát lecserélték egy másik elhízott, ám szervilis figurára; Thomas F. Wilson színészi játéka pedig megtöltötte élettel a susogós mackót.
1985 óta tényleg majdnem harminc év telt el... és megnéztük, hogy a valóságban hogyan is fest most Lorraine, Biff, és George.
Nektek mi a véleményetek?
Jól dolgoztak a sminkesek?
1 komment
A nap képe: igenis a méret a lényeg
2013.08.06. 17:46 :: Zanphagras
Hányszor halljuk: nem a méret a lényeg! Nos, a Mars ezúton jelzi, hogy de igen, a méret a lényeg: az ő legmagasabb hegycsúcsa a saját fennsíkjáról is 22 km magasra emelkedik ki, és hát a marsi Grand Canyonhoz képest a miénk legfeljebb olyan, mint egy ujjlenyomat barázda egy kardvágáshoz képest, ahogy a mellékelt ábra mutatja.
Szólj hozzá!
Címkék: tudomány a nap képe
Terjeszkedik Westeros, közeleg a tél
2013.08.04. 06:00 :: chanij
Ami nincs fenn az interneten, az nem is létezik. A Trónok harca franchise pedig terjeszkedik. A mémek egyre viccesebbek, és a végén nem lesz olyan sorozat, film vagy könyv, amelyet ne hoznának össze az online kreatívok A tűz és jég dala ciklusával.
Szólj hozzá!
Címkék: sorozat humor fantasy trónok harca
Sokkoló emberkísérletek - állatokkal is
2013.08.02. 15:42 :: Conney
Brit tudósoknak a Harvard Egyetem zoológiai és genetikai kutatóközpontjának antarktiszi állomásán sikerült kifejleszteniük azt a retrovírust, melynek segítségével lehetséges az állat-ember-hibrid létrehozása. Jelenleg még az állati fél dominál, de az egér-alpaka kísérletek alapján a kutatók arra következtetnek, hogy hamarosan sikerül a felek dominanciáját kontrollálni.
7 komment
A nap képe: Tünde elftárs
2013.08.01. 10:21 :: Zanphagras
Egy igazságosabb világról álmodsz, ahol nincs helye az olyan régi világrendben meggazdagodott, elnyomó burzsujok számára, mint Szauron, Mordor grófja? Egy olyan rendben hiszel, ahol mindenki egyenlő és beleszólhat a világ dolgaiba, kivéve a hosszú szőke hajú, köntösben mászkáló férfiakat és nőket, akik egy fokkal egyenlőbbek? Ha a kérdésekre igennel válaszoltál, sebesen irány Völgyzugoly, váltsd ki a párttagságidat, mert jó elftárs vagy te is!
2 komment
Címkék: humor zs
Természetanyánk szereti a matematikát, avagy a térgeometria csodái
2013.07.31. 17:56 :: Rhewaa
Minden bizonnyal a legtöbb emberrel előfordult már, hogy egy-egy pillanatra sikerült félretennie a hétköznapok gondjait, és akkor... mintha új világra nyílt volna a tekintete...
..és félreértés ne essék, nem amolyan csajos-szipogós-elérzékenyülős pillanatkora gondolok, hanem arra az érzésre, amikor rácsodálkozunk valamire, ami mindig is ott volt az orrunk előtt, csak éppen nem láttuk, fogtuk fel igazán nagyszerűségét, szépségét, összetettségét.
Azokra a pillanatokra, amikor rádöbbenünk arra, hogy otthonunk a Föld nem csupán egy űrben száguldó kőgolyó, hanem egy végtelenül színes, változatos, és törékeny különlegesség, melynek apró, vagy épp monumentális csodái úgy ölelik körbe a mi rohanó civilizációnkat, hogy közben nem, vagy nagyon ritkán vesszük észre fenségét.
6 komment
Majdnem atomháború: India és Kína esete 2012-2013
2013.07.29. 17:42 :: Zanphagras
Megnyugtató hírek érkeztek Indiából: kiderült, hogy a helyi katonaság kínai kémműholdnak tartott objektumokat észlelt és figyelt meg 2012 augusztusától 2013 februárjáig. A két atomhatalom viszonya nagyon nem rózsás, így a két kémműhold komolyabb Geiger-Müller számlálóval is mérhető kalamajkát is okozhatott volna, de szerencsére még időben kiderült róluk, hogy nem a kínaiak lőtték fel őket - az egyik ugyanis a Jupiter bolygó volt, a másik pedig a Vénusz.
7 komment
Címkék: zs
Közkívánatra - Kozmosz Fantasztikus galéria
2013.07.25. 12:32 :: chanij
Nem csak az angolszászok tudtak ám remek könyvborítókat gyártani. A fotóbolt előtti időkben is gyönyörű grafikák születtek a sci-fi irodalom klasszikusaihoz. A Galaktika magazinok borítóival legszívesebben kitapétáznánk a falunkat.
9 komment
Címkék: retro könyv művészet galaktika
Ahová egy sci-fi rajongó a szíve szerint vágyik...
2013.07.24. 16:07 :: Rhewaa
...az vagy egy legalább 9.8-as fokozatra képes mélyűri felderítőhajó, vagy egy pöpec kis űrállomás, lehetőleg minél forgalmasabb helyen.
A valóságban azonban az űrállomás nem más, mint egy irdatlan, nagy tömegű, életfenntartó rendszerrel rendelkező űreszköz. Az űrhajóktól eltérően alkalmatlan a földi leszállásra és nincsen meghajtórendszere, csak kisebb, pályamódosításra használható kormányhajtóműve. Nem képes nagyobb manővereket végrehajtani, pályája fenntartására űrhajókat használnak.
Az első Szaljut állomás pályára állása óta eltelt időben óriásit fejlődött a technológia, ám még a hiperszuper ISS sem említhető egy lapon a science-fiction filmek űrállomásaival, melyek sokkal többek tudományos kutató-, és megfigyelőállomásnál.
Hiszen, néha otthonok, mint a DS9.
Néha a politikai, diplomáciai afférok központjai, mint a Babylon-5.
Vagy éppen szuperfegyverek, mint a Halálcsillag.
14 komment
A Trónok harca reklámarca
2013.07.24. 15:14 :: chanij
Különleges felhajtást agyaltak ki a Trónok harca harmadik évadához. A Blinkbox nevű online tévészolgáltató-társaság művészei egy tízméteresnél is nagyobb sárkánykoponyát készítettek, amely mintha csak előbukkant volna Dorset partjainál Angliában. Bár senki nem kezdett el agyalni, hogy vajon igazi-e a koponya, a monumentális alkotás elég megkapó és különös része a tájnak. Reméljük ott is marad. Más sorozatok vajon milyen hasonló, meghökkentő ötlettel tudnák ezt felülmúlni?
11 komment
Címkék: sorozat könyv trónok harca
Tökéletes időzítés a tumblr-en
2013.07.23. 10:04 :: Zanphagras
A tumblr-en egymás alatt jönnek a felhasználók posztjai, időrendben. És van, amikor a sorrendjük aranyat ér...
3 komment
Címkék: zs a nap képe
Kamu vagy nem kamu? - Teóriák természetfeletti lények létezéséről I. rész
2013.07.18. 06:01 :: Conney
Sellők, unikornisok, tündérek - mesebeli csodálatos lények, akik szépségükkel és varázslatukkal megbabonázzák a gyerekeket és sokszor a felnőtteket is egyaránt. De ott van a Jeti, a Loch Ness-i szörny vagy a Molyember is, akik megmozgatják az emberek fantáziáját, és még ma is bizonyítékok kerülnek elő és elméletek szövődnek létezésük felől. Tényleg látták őket? Tényleg léteznek? Cikkünkben 10 olyan lényről lesz szó, akik nem-létezése még ma is megkérdőjeleződik, mert videók, képek vagy éppen csontvázak kerültek napvilágra ennek megcáfolására.
Szólj hozzá!
Címkék: humor toplista zs
Sci-get, avagy 3 tipp, mit keressen a sci-fi rajongó Szigeten
2013.07.17. 18:57 :: Zanphagras
Idén is lesz Sziget (szerencsére már azt mondhatjuk, természetesen), augusztus 5-én indul. És hogy mit keressen ott a sci-fi rajongó? Íme három villámtipp!
Szólj hozzá!
Címkék: zene program
Vissza a jövőbe - retro sci-fi könyvborítók
2013.07.16. 16:11 :: chanij
Gyakran mókásnak találják a XX. századi science fiction megoldásait. Nyilván, például a filmeknek sokkal kevesebb lehetőségük volt megvalósítani az elképzelt jövő technikáit, de attól még nem papírforma, hogy gagyinak kellett lenniük, gondoljunk csak a 2001: Űrodüsszeiára. Én viszont kifejezetten kedvelem a retro sci-fit, különösen a régi könyvborítókat. Összeállítottam tehát egy szubjektív Penguin Books borítós galériát, a hasonló perverzióval rendelkezőknek.
5 komment
Címkék: retro könyv sci-fi művészet
A nap képe: A szabadság szobra egy messzi-messzi galaxisban
2013.07.15. 14:26 :: Zanphagras
A fénykard egy elegáns fegyver egy civilizáltabb kor számára. Odaillik hát a szabadság szobrának kezébe, mint fény az éjszakába Corus... izé, a Föld bolygóra.
Szólj hozzá!
Címkék: humor zs a nap képe
Gonosz a gyerek! - 15 horrorfilm, amiben a gyerektől kell félni
2013.07.12. 13:40 :: Conney
A gyerekek legtöbbször mindig kicsik és védtelenek, viccesek és játékosak, tehát egyértelműen"cukik" és "édik". A horrorfilmek birodalmában azonban nem minden az, aminek elsőre látszik: a filmek ezen műfajában mára már nem egy olyan alkotás született, amelyben ezek az általában romlatlan kis csöppségek cseppet sem ártatlanok! Miért éppen gyerekekkel rémisztgetik a nézőt? És miért hatásos ez? Mindezek mellett 15 olyan horrorfilm is szóba kerül, amelyekben kis gyerekek a nagy gonosztevők.
17 komment
Címkék: humor 18+
Játék, szobor vagy óriáskerék? A legkülönlegesebb hidak a világon - Galéria
2013.07.10. 14:54 :: chanij
Még az "egyszerű" hidak is gyönyörűek kecsességükkel és monumentalitásukkal. Ki mondta, hogy szigorúan csak a funkciójukat tölthetik be? Lehetnek közben nagyra nőtt játékok is. Van olyan is, ami éppen azért igényelt különösen nagy kreativitást, hogy egyszerre több célnak is megfeleljen. Hogyan lehet egy híd egyszerre akadálymentesített és olyan magas, hogy elférjen alatta egy hajó? Mi lesz az autópályák két oldalán ragadt állatokkal? Hogy keresztezik egymást a csatornák? Galériánkból kiderül.
Szólj hozzá!
Címkék: kép művészet építészet
A nap képe: rasszizmus Középföldén
2013.07.09. 14:41 :: Zanphagras
"Egyes szavak sértőek lehetnek másokra nézve, így jobban tesszük, ha odafigyelünk, kit-mit milyen néven nevezünk meg. A Gyűrűk Ura világában sincs ez másként. Innen üzenjünk az összes ember-soviniszta gondorinak meg faölelgető tündének, hogy nekünk is van önérzetünk! Soha többet az N-betűs szót!" - az angmari Boszorkányúr kiáltványából
2 komment
Címkék: zs a nap képe
Köztünk élnek! - 5 híres pszichopata
2013.07.08. 20:40 :: Conney
A pszichopaták kívülről úgy néznek ki, mint más, normális emberek. Arcukat azonban arra használják, hogy elleplezzék - nem létező? - lelkük hiányos részeit: a valódi érzelmeket. Ezek az emberek tűnhetnek sármosnak, megnyerőnek, okosnak vagy éppen szórakoztatónak - mindez azonban csak látszat, hiszen nem is sejtjük, mire képesek. Mi jellemzi egy pszichopata viselkedését? Íme 5 híres pszichopata.
Utolsó kommentek